Idén a kormány kollégiumi, lakhatási és diákotthoni támogatásra várhatóan összesen 8,22 milliárd forintot biztosít – közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a jobbikos Farkas Gergely írásbeli kérdésére válaszolva. A kollégiumfejlesztéseknek köszönhetően Budapesten és környékén 26 százalékkal nőhet a férőhelyek száma.

Kitért arra, hogy az Oktatási Hivatal adatai szerint az országban diákotthonok és kollégiumok körülbelül 54 500 férőhelyet működtetnek, amelyeket az állami szféra, az egyházi és a magán szektor tart fenn. Ebből körülbelül 44 400 férőhely az állami felsőoktatási intézmények kezelésében van.

Budapesten és környékén 5 540 kollégiumi szobában 14 399 hallgató elhelyezése lehetséges az állami intézmények által fenntartott 50 kollégiumban. A 14 399 hallgatóból 3 460 (24 százalék) lakik olyan szobában, amelyhez önálló, vagy másik szobával közös fürdőszoba áll rendelkezésre – ezeket mind az elmúlt 10 évben újították fel.

A kormány határozatban fogadta el az országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégiát. Az újonnan építendő férőhelyek száma több mint nyolcezer, így a stratégia megvalósításával összességében 48 018 férőhelyre nőne a teljes kapacitás. Ezen belül összesen 29 320 férőhely lenne érintett átalakítással, felújítással.

A stratégia megvalósításával Budapesten és környékén a férőhelyek száma 26 százalékkal nőhet – mutatott rá a parlamenti államtitkár, aki kitért arra, hogy a minőségi változást jól érzékelteti, hogy Budapesten közel hatszorosára nőne azoknak a férőhelyeknek a száma, amelyek esetében a szobák saját fürdőszobával rendelkeznek és legfeljebb három hallgató lakik bennük.

Folyamatban van az Óbudai Egyetem kollégiumi beruházásának megvalósítása, az építkezés befejezése és a kollégium rendeltetésszerű használatba vétele szeptemberben várható. Az átadandó kollégium újabb 404 hallgató elhelyezésére biztosít lehetőséget – jelezte Rétvári Bence.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a többlépcsős beruházásnak köszönhetőn építészeti, gépészeti és energetikai felújítások kezdődnek el az intézmény tizenhat épületében, többek között egyetemi kollégiumaiban is.

Rétvári Bence kitért arra, hogy a Bibó István Szakkollégium épületének fejlesztésére 700 millió forintos kormányzati támogatást kap. Szintén megújul a Nagytétényi úti kollégium is, részben KEOP-os, részben pedig 900 millió forint egyetemi saját forrás felhasználásából. Hasonlóan a Bibó István Szakkollégium felújításához, itt is minden szobához saját fürdőszoba fog tartozni.

Budapesten 26 százalékkal nőhet a kollégiumi férőhelyek száma

Az ELTE Bibó István Szakkollégiumának bontás alatt álló épülete a Ménesi úton 2017. január 3-án

(Fotó: Soós Lajos/MTI)

A 2016-ban az ELTE-hez került Márton Áron Szakkollégium Kunigunda utcai épületének teljes körű felújítására a kormány határozatával mintegy közel 2,5 milliárd forintnyi forrást biztosít. A tervezett rekonstrukció eredményeképpen a Márton Áron Szakkollégium Kunigunda utcai épülete legmagasabb kollégiumi szálláshely-szolgáltatást fogja nyújtani. A tervezett felújítások jelentős mértékben hozzájárulnak az ott lakó hallgatók, az ott kutatást végző és dolgozó egyetemi polgárok komfortérzetéhez, és az európai színvonalnak megfelelő környezet kialakításához.

(Forrás: Magyar Idők)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Folytatás,10:13... szerencséjüket köszönhetik és élik világukat. Ez történik az építőiparban, a mezőgazdaságban, a tankönyvgyártásban és kiadásban, a dohánykereskedelemben és mindenhol, ahol mozdítható pénz van."
bakegya
Kell a MÉNESI U-I TELEK A MÉSZÁROSNAK???-mert nem elég neki a GELLÉRT- HEGY TETEJÉN A HUSZON AKÁRHÁNYADIK KASTÉLY---hányadék fideSS ÉS CSÓKOSAIK!
glorianna
@bakegya: Inkább az lehet, h még az épületet is eltüntetik, nyoma se maradjon a FIDESZ korai szakaszának.
bakegya
@glorianna: volt alkalmam végignézni az orbán benyomulását olyan emberek közelébe akiet ugródeszkának használt-neveket nemzetbiztonsági okból nem írhatok ide,de annyit mondhatok a technológiája semmit nem változott!
A telefonálgatásról,levelezgetésről,üzengetésről nem szokott le...csakkk most már a NÉP VAGYONBÓL FIZETTETI A KÖLTSÉGEIT-akkoriban a felcsutkai tsz elnök-párttitkár fizette a hetvenkedések nagy sörözések árát-ma már a világ vezető hatalmait támadja be ,használja a sunyi játszmáihoz-mert hogy a MAGYAROKNAK EBBŐL SEMMI JÓ NEM SZÁRMAZIK AZ MÁR HA NEM VILÁGOS,AKKOR MEG IS ÉRDEMLI EZ A HEGYEK NÉLKÜLI MARADÉK LAKÓSSÁG AZT A BETEGSÉGET AMIT EZ A HORDA FERTŐZTE MEG MAGYARORSZÁGOT.
Eladott Ország
"Az a jó hír van, hogy az adócsökkentés kormánya eldöntötte, mintegy hirtelen felindulásból kifehéríti a bérbeadott ingatlanok piacát. A fehérítés pedig általában azt szokta jelenteni, amit ebben az esetben is jelent: újabb adót vetnek ki. Most éppen mindazokra, akik kiadják a lakásukat, tovább emelve az albérleti árakat. Mármint nem azt, amiben laknak, hanem a további lakásukat. Ez praktikusan azt fogja jelenteni az érintettekre nézve, hogy az éhes Tállai András féle NAV­-nál kell regisztrálni egy nyilvántartásba és évente egyszer bepengetni a lakás négyzetméreinek száma szorozva 1500 forintot. Az egyszerűség kedvéért: az 50 nm-­es lakás után 75 ezer forintot. A kormány – pontosabban Szatmáry Kristóf miniszteri biztos szerint – ez az átlátható és nagyszerű rendszer azért lesz jó, mert jogkövető magatartásra ösztönzi a piaci szereplőket, akiknek legalább 50 százaléka manapság feketén űzi tevékenységét. És itt jön még egy adag móka és kacagás: miután láthatóvá válik az érintett adózói kör, akkor vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy az adóhatóság közreműködésével hogyan ellenőrizhetők az érintett adóalanyok. Mármint hogyan ellenőrizhetők még jobban és hogyan lehet tovább sarcolni őket. Hogy mindenkinek legyen világos, ez itt egyelőre csak a beetető fázis. Vonatkozik mindez az Airbnb közösségi szállásmegosztóra is, sőt a biztos úr fehérítő érvelését olvasva nekem az az érzésem, hogy leginkább rájuk való tekintettel vetik ki ezt az újabb adót. Mert ha semmilyen életképes, pragmatikus ötleted nincs a gazdaság fellendítésére, akkor vess ki újabb és újabb adókat, hátha. Lehetőleg ne azokra, akik tejben­vajban fürdőznek a köz pénzén, hanem mindenki másra, mert sok kicsi sokra megy."
A kollégiumfejlesztéseknek köszönhetően Mészáros, Garancsi, Tiborcz és még néhány ember képes egész szektorokat, vállalkozók tömegeit tönkretenni. A nyereséget, aminek szét kellene oszlania 10-­100 ezer munkavállaló között, egyedül gyűrik zsebre. Kifizetik belőle azokat a politikusokat, akiknek a...
Eladott Ország
Folytatás,10:13... szerencséjüket köszönhetik és élik világukat. Ez történik az építőiparban, a mezőgazdaságban, a tankönyvgyártásban és kiadásban, a dohánykereskedelemben és mindenhol, ahol mozdítható pénz van."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.