Folyamatosan pszichológusok, pszichiáterek segítik a veronai buszbalesetben érintett Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit – nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár újságíróknak szombat este az intézmény épülete előtt.

Palkovics László már délután óta az iskolában tartózkodott. Késő délután Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével, Rétvári Bencével, a tárca parlamenti államtitkárával, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárral és Solti Péterrel, a Klebelsberg Központ vezetőjével közösen gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére a fővárosi gimnázium előtt.

Kora este az iskolából távozva Palkovics László újságíróknak azt mondta: egyrészt azon dolgoznak, hogy a bizonytalanságban lévő szülők minél előbb információhoz jussanak. Másrészt hogy segítsék, hogyan dolgozzák fel a gyermekek a történteket. Ennek érdekében az iskolában már szombaton is pszichológusok, pszichiáterek segítettek, ez vasárnap és a jövő héten is így lesz – fejtette ki az államtitkár.

Palkovics László kiemelt fontosságúnak nevezte továbbá, hogy a sérült gyermekeket semmilyen hátrány ne érje a következő időszakban tanulmányaik, akár az érettségi során.

Emellett az államtitkár is felidézte: a szombati kormányrendelet nyomán vasárnap minden iskola igazgatójának levelet küldenek, hogy a hétfői gyásznapon méltóképpen emlékezzenek az áldozatokra.

Az államtitkár a jövőre vonatkozó feladatként arra is kitért, hogy bár balesetek mindig történnek, de minden olyan jogszabályt meg kell hozni, hogy az elkerülhető baleseteket megelőzzék.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

X-ray
Ezt az oktatási álomtitkárt lecserélhetnék végre! Olyan gyorsan dumál, hadar, hogy nem lehet megérteni.
eugen4402
@X-ray: Pont ezt akartam kérdezni, hogy tolmácsot küldtek-e vele, mert ha el kezd motyogni, hadarni, még a hangereje is lehalkul... Nincs ember, aki megértse!
aremy
gyomor forgató ez a kurva nagy segítség az állam részéről csak pénzbe ne kerüljön és nem is fog hiszen tudott dolog hogy az csak övék!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.