Felkészült a pénteki olaszországi buszbaleset négy súlyos sérültjének hazaszállítására az Országos Mentőszolgálat, őket az orvosi és hatósági engedélyek után mentőrepülővel, illetve mentőautóval akár már vasárnap hazaszállíthatják – mondta el Győrfi Pál Veronából az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője beszámolt arról, hogy vasárnap hajnali 3 órakor fejezték be azt a munkát, amelyet a helyszínen Csató Gábor a mentőszolgálat főigazgatója irányított, és amelynek eredményeként összeállt a baleset túlélőiről valamennyi elérhető információt tartalmazó lista. Nehéz volt összeállítani az utaslistát, hiszen a 16 áldozat azonosítása még folyamatban van, a könnyű sérülteket vagy sértetlen utasokat pedig több helyen szállásolták el.

Megerősítette, hogy a hat súlyos sérült közül ketten továbbra is életveszélyes állapotban vannak, ők még hosszabb ideig nem lesznek szállítható állapotban. A négy súlyos sérültet akár már vasárnap hazaszállíthatják mentőrepülővel vagy mentőautóval, ha az olaszországi orvosok is úgy látják, illetve a hatóságoktól is megkapják ehhez az engedélyt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.