Nemcsak a helyi gazdálkodóknak lett elege Kőröshegyen az erdei vadakból, de a település önkormányzatának is meggyűlt a baja a szarvasokkal, ugyanis az állatok már többször betörtek a temetőbe – olvasható a sonline.hu cikkében.

A szarvasok kétszer tették tönkre a kerítést a polgármester elmondása szerint, végül villanypásztorral vették körbe a temetőt.

A helyiek arra gyanakodnak, hogy a vadásztársaságok nem etetik és itatják megfelelően télen a vadakat az erdőn, ezért járnak be azok a lakott területre. 

A sonline.hu kereste a megyei vadászkamarát, de a testülettől nem kívántak nyilatkozni. A területen található kisebb magán vadásztársaságok képviselői elmondták, ők etetik a vadakat, de szerintük az illegális agancsgyűjtők hajtásai miatt mennek be lakott területre az állatok, hogy a futástól lecsökkent kalóriákat valahogy visszaszedjék.

A MAGOSZ helyi elnöke úgy vélekedett, Somogyban több a vad, mint amennyit a terület el tud tartani, emiatt van nagyobb vadkár.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Az ember beszűkítette, elvette a vadállatoktól az életteret. Ha nem akarjuk őket kipusztítani, akkor az a minimum, hogy akiknek ez a feladata, azok biztosítják nekik az élelmet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Salgótarján régi köztemetőben ugyanaz a helyzet + vaddisznók!
nemkati
Az ember beszűkítette, elvette a vadállatoktól az életteret. Ha nem akarjuk őket kipusztítani, akkor az a minimum, hogy akiknek ez a feladata, azok biztosítják nekik az élelmet.
karma1
En meg egyaltalan nem hiszem, hogy ma az erdeszet olyan fegyelmezett lenne, hogy tervszeruen etetnek az allatokat... Akarhogy nezzuk, de a "komenizmusban" igenis etettek rendszeresen oket. Es "a kis vadasztarsasagokbol" nem akarnak nyilatkozni...
Vajon miert?
Erdekes lenne megtudni, hogy miert eppen a temetoket latogatjak...
1magyar
Szerencsétlen állatok éheznek, fáznak. A vadászok,erdészek felelőssége lenne ilyenkor az etetés, itatás.
karma1
@1magyar: Es nem csak egy heten egyszer, hanem MINDEN NAP, es nemcsak a hidegben... De ha csak a kilovesre vannak felkeszulve, akkor ez lesz az eredmeny...:o((( Nagyon szomoru, a vilag egyik legjobb vadallomanya van Magyarorszagnak szarvasokbol, ozekbol...
Uj-Zeland folyamatosan vasarol fedezobikakat verfrissitsre Magyarorszagrol. Marpedig ez egy meregdraga buli, mert a behozott allatoknak fel ev karanten jut, es csak utana kezdhetnek el mukodni itt.
Most mondjam, hogy a fo mentor tomjenzsoti? Akkor meg megis mit varunk el?
nevemnick
Ez a helyzet is a sztráda egyik ,,jótékony hatása". Ugyanis a szarvasokat csak kerítéssel lehet ,,helyben" tartani, de ha valahol a kerítés megszűnik akkor az élelemkeresés miatt is vándorolnak. Ebben az esetben a völgyhíd alatt tudnak csak átkelni, (habár a völgyhídtól Bp. felé a sztráda felett van egy vadátkelő híd) így a híd lábáig nyúló falu is a vándorlásuk útvonalába esik. Ebben az esetben nem a vadállomány túlszaporodásáról lehet szó, hanem arról, hogy a kényszerűség kis területre csoportosítja a szarvasokat és egyéb vadon élő állatot, így a környéken tevékenykedő vadásztársaságok helybentartó etetése nem is lehet eredményes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.