Visszakérte egy magyar adófizető a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a 2015-ben befizetett adóját, ugyanis úgy látja, hogy az "elveszítette volna közpénz jellegét", az állam nem jól használja fel azt – olvasható a 444 cikkében.

Szentesi Kálmán levélben fordult a hatósághoz, amelyben azt írta, az egészségügyi hozzájáruláson kívül kéri vissza a befizetett adót. Erre egy számítási modellt is fölvázolt a NAV-nak.

Ha ez a számítási módszer így nem szabályos, akkor kérem szíves tájékoztatásukat arról, hogy milyen módon kell a jövőben jeleznem az adóbevallásomban azt, ha állampolgárként nem járulok hozzá ahhoz, hogy az általam befizetett adó részben vagy egészben elveszítse közpénz jellegét

- olvasható a levélben.

A levélben a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak juttatott közpénz közpénz-jellegének elvesztéséről is értekezett, valamint az egészségügy, közoktatás, szociális szféra katasztrofális helyzete is felmerült.

Szentesi Kálmán a 444-nek azt mondta, a legfontosabb az, hogy mindenki fölfogja: az a pénz, "amit most ellopnak, azt nem valami felhőből lopják el, hanem ez az a pénz, amit mi befizetünk. Ha sikerülne az emberekkel megértetni, mi a közpénz, akkor lenne esély arra, hogy igazi fordulatban gondolkodjunk."

A NAV-nak küldött levélben a férfi bejelentette, hogy nem fogja befizetni az adót, mert úgy érzi, hogy adója az egészségügy, vagy más fontos dolgok helyett "strómanok és hűbéresek" részére  lett kiutalva.

A NAV nem így látta a helyzetet: Szentesi adóbevallásában jelezte, hogy visszaigényli a pénzt, a hatóság pedig küldött egy levelet, amelyben 408 ezer forintos adóbírságot szabtak ki rá "jogosulatlan igénylésre" hivatkozva. 

Csakhogy a férfi minden adója be van fizetve, mivel azt a munkahelyén már levonták tőle. 

"Miután megírta ezt a levelet, érdemi választ nem kapott a NAV-től. Érkezett viszont egy másik üzenet – ebben jelezték, hogy vizsgálat indul egy korábbi bevallása miatt" – olvasható a cikkben, amely szerint Szentesi kész bíróság elé is állni, és szeretné, ha minél többen követnék példáját.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jankó321
@Szókrakész: Hát, igen! Ez várható.
De előbb, még fizesse be a (Mire is?) kiszabott bírságot, amire "virágnyelven" figyelmeztette a hatóság!

"A NAV ezzel nem egészen ért egyet. Miután Szentesi az adóbevallásában jelezte, hogy visszaigényli a pénzt, levelet kapott tőlük - ebben 408 ezer forintos adóbírságot szabtak ki rá „jogosulatlan igénylésre” hivatkozva. Erre született válaszként az itt idézett levél.

-A büntetés azért különösen erős, mert Szentesi összes adója be van fizetve, egy forint sem hiányzik az államkasszából."

Ügyes!!!
lópicigáspár
Kamat, plusz adóbírság... Érdekes lesz az ügy! :)
jankó321
@Szókrakész: Hát, igen! Ez várható.
De előbb, még fizesse be a (Mire is?) kiszabott bírságot, amire "virágnyelven" figyelmeztette a hatóság!

"A NAV ezzel nem egészen ért egyet. Miután Szentesi az adóbevallásában jelezte, hogy visszaigényli a pénzt, levelet kapott tőlük - ebben 408 ezer forintos adóbírságot szabtak ki rá „jogosulatlan igénylésre” hivatkozva. Erre született válaszként az itt idézett levél.

-A büntetés azért különösen erős, mert Szentesi összes adója be van fizetve, egy forint sem hiányzik az államkasszából."

Ügyes!!!
papa.49
@jankó321: @lópicigáspár: Mit gondoltok jó hely lenne a nav számára a Duna feneke, szerintem igen, bár lehet a halak kipusztulnának de nekünk megérné elsüllyeszteni őket)))))))))))
Szókrakész
@jankó321: A "dübörgést" így tankolják fel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.