Szakmailag vállalhatatlan kompromisszumokat kellett volna kötnie ahhoz Péterfi Juditnak, hogy folytathassa Magánszféra című műsorát az ATV-n – írja a műsorvezető a Facebook oldalán. Egyúttal bejelentette, hogy nem folytatódik tovább a műsor, legalább is ezen a csatornán. 

„Az ATV vezetése nem fogadta el a Magánszféra folytatására vonatkozó javaslatomat (...) A műsor az én tulajdonom, a politikusok és a politikához közelálló emberek magánéletének ezen módon való bemutatása az én ötletem, a műsor koncepciója az én gondolataimra épült”

 - írja Péterfi, hozzátéve, hogy jelenleg új otthont keres műsorának.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Hát, nem is tudom... Az ATV azt állítja, Péterfi több pénzt kért (talán nem is magának, hanem olyan változtatásokat, amik többe kerülnek?), Péterfi meg még nem pontosította, hogy mi az a vállalhatatlan feltétel, pedig ha ilyet közöl a nézőkkel, akkor azok nyilván kíváncsiak lesznek a pontos indokokra.
Kálmán Olgánál is bedobta valaki a sajtóba, hogy azért megy el, mert a HírTv-nél többet kap, aztán kiderült, hogy nem, sőt, kevesebbet.

Vegyes érzelmekkel néztem meg egy-két magánszférát, de az biztos, hogy a bemutatott politikusokról összetettebb képet kaptunk. Nem hiszem, hogy ne lenne helye ilyen műsornak egy tévében, mivel az a politikus, amelyik nem vállalja, arról nem készül, amelyik nézőt nem érdekli, az meg nem nézi. Jaksity Katát megnézem majd, lehet, hogy ő is jó lesz, eddig nagyon szimpatikus volt.

Az ATV akkor kezdett a szememben lecsúszni, amikor bezárta az Újságíró klubot. Most meg, hogy kiderült a Németh család bratyizása a megvetett kormány csahosával és pincsikutyájával, már azt se hiszem el, amit kérdeznek. Az egyetlen, akit még nagyra tartok ott, az Mészáros Antónia.
A vidám vasárnap meg egyenesen hátborzongató! Brrr
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@human: Havas következő vendégei az államtitkárok lesznek , mivel kis hazánkban a fekete lyukak és az államtitkárok száma a végtelenben metszik egymást. Így sose lesz vége a műsoros estnek. Ugyancsak a végtelenbe konvergál a magyar bérek felzárkóztatása is a Nyugat-Európaihoz.
Edmond Dantes
Még senkinek nem jutott eszébe,hogy ebben az országban nemcsak politikusok meg celebek vannak,hanem olyan tisztességes emberek,akik,dolgoznak,gyerekeket nevelnek,örömeik,bánataik vannak.Engem érdekelne,hogy hogyan él ma Magyarországon egy fiatal villanyszerelő,egy mérnök,egy vidéki ismeretlen színész,egy falusi gazdálkodó.Ugyanis ők húzzák az igát,ők termelik meg azt a pénzt,amit a Rogán félék gátlástalanul ellopnak, még a Sarka Katák is az ő pénzükből élnek.Az ő történetük valódi embermese,tanulságosabb lehet,mint az,hogy Hajdú Péter éppen melyik celeb büdös lábvízében fürdik,vagy az, hogy ez a majom Havas milyen drága ajándékot vett a Zsófi nevű unokájának,aki természetesen qrva okos és angolul tanul Spanyolországban.
nemkati
@Edmond Dantes: Én ismerek az általad felsorolt csoportokhoz, meg más csoportokhoz tartozó "olyan tisztességes embereket, akik dolgoznak, gyerekeket nevelnek, örömeik, bánataik vannak". Engem is érdekel, hogyan él ma egy ilyen ember, és lám, tudom is, mert jól ismerem.

Hogy a politikusok, akik még egy újságírói kérdés elől is elmenekülnek, akikről lehet, hogy egy véletlen folytán derül ki, hogy választáskor helikopterrel röpködnek, hogy ők hogy élnek, arról csak sejtéseink lehetnek, amik vagy úgy vannak, vagy nem. Hát egy ilyen műsor kicsit közelebb visz ehhez.
Amiről te beszélsz, az nem Péterfi Judit műsora, az egy másik műsor, azt úgy hívják, hogy dokumentumfilm.
Edmond Dantes
@nemkati: Eltévesztettem az ajtót,a hozzászólásomat a Havas Henrik féle cikkhez szántam.Ez valóban nem a Péterfi féle műsorra vonatkozik,jogos az észrevétel.Mea culpa,mea maxima culpa.Öregszem.
nemkati
@Edmond Dantes: Na jó, megbocsájtok, mert nekem meg vaj szívem van. :)
Padig amit írtál, az akár ide is szólhatott volna, észre se vettem, hogy valami nem stimmel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.