Az adószakértők szerint jogosan büntette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 408 ezer forintra azt a férfit, aki visszaigényelte tőlük az adóját – olvasható a 24.hu cikkében.

A hírportál két adószakértőt kérdezett meg Szentesi Kálmán akciójáról (mint ismert, a férfi visszaigényelte a NAV-tól az adóját arra hivatkozva, hogy nem látja biztosítottnak, az állam a megfelelő célokra költené az ő adóforintjait, hanem helyette strómanokhoz és hűbéresekhez kerülhet a pénz – bővebben itt lehet olvasni az érvekről).

A hatóság "jogosulatlan igénylésre" hivatkozva büntette meg Szentesit, aki úgy nyilatkozott: kész akár bíróságra is menni az igazáért, és reméli, hogy ebben sokan követni fogják.

A 24.hu által megkérdezett egyik szakértő, Zara László szerint az állampolgárnak nincs ilyen döntési helyzete, az "adó funkciója az, hogy nincs ellenszolgáltatás."

Közgazdasági-filozófiai definíciója szerint nem az egyes adózók döntési preferenciája, hanem az államé.

Az állampolgároknak csak négy évenként van döntési lehetősége, mikor választás van: ekkor döntheti el, hogy egyetért az addigi rendszerrel, vagy egy másikra szavaz – tette hozzá.

A másik szakértő, Angyal István (aki január elsején a köztévén kritizálta a kormány adópolitikáját)  a jogosulatlan igénylés mértékéből visszafejtve arra következtetett, hogy Szentesi költségvetési csalást követhetett el: minimálbér után adta be adó-visszaigénylését, amit meghamisított – olvasható a 24.hu cikkében.

A hírportál megkérdezett egy jogászt, Lattmant Tamást is, aki szerint Szentesinek van esélye a bíróságon megfellebbezni a döntést. Lattman szerint a férfi ügyvédjének a véleménynyilvánítás szabadságára kellene hivatkoznia, mint ahogy Loppert Dániel tette Medgyesi Péterrel szemben, miután hazaárulónak nevezte.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Loppert Dávid komoly státuszt kapott a FIDESZ-től, Szentesi büntetést!
Pártunkat és kormányunkat kritizálni manapság veszélyes dolog!
Elvégre Meggyesi akkoriban "csak" miniszterelnök volt!
Azért Orbánt nem lenne ajánlatos ennyire nyiltan annak nevezni, ami.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Igaza van ennek az embernek. Ha arra fordítanák az adókat amire kell, senki nem háborogna. De itt saját hasznukra lopják el az állampolgárok adóját, és ha visszaigényelni merészeli, akkor újra fizethet! Remélem, ő fog nyerni!
szaboria1
A cikket elolvasva az egyik adószakértő érdekes dolgot mondott, hogy a férfi csalt az adóbevallásával mert minimálbért vallott be 2015-ben mint munkavállaló. Na ez e furcsa ha csak munkavállaló volt akkor ki is jelentette be minimálbérre?
Tényleg még bejön Orbán mondata rázós lesz a 2017-es év.
Equus
ez a két szakértő egyszerűen csak fidesznyik nyalonc.
Ez a Zara nevű köcsög kitatálja, h az adónak nincs ellenszolgáltatása... Akkor mi a bánat van a társadalmi szerződéssel, az állam szervezetével, annak működtetésével, kedves idióta vadbarom "adószakértő"?
A másik sem különb, amikor visszaigénylésnek minősíti a kérelmet.
Két csökött agyú bérnyalógép.
Tisztára, mint a papok: Imádkozz és dolgozz, közben add meg a császárnak, ami a császáré és fogd be a pofád.
Pergető
Rossz hír ez a szabadelvű lélekkel megvertek számára. Mára oda jutottunk, hogy már nem lehet büntetlenül baromnak lenni!
Eladott Ország
"Mert ebben az országban csak a keményen dolgozó, becsületes kisember seggét baszogatják rojtosra adóhatóságilag, ha nem tudja igazolni például, hogy az éhenhalásra sem elég jövedelméből hogy nem döglött még meg. És ha nem döglött meg, miből akarja kifizetni a bírságot, amit jogalappal vagy anélkül kiróttak rá. A keményen dolgozó kisemberek példaképe, a Körmenden született szakonyfalui gazember a (Pol)t (Pot) Péter legfőbb ügyésznek csúfolt emberi selejt segédletével pofán köpte az országot. Teljes széltében és hosszában. Benne az első sorokban csápoló állampárti szektatagokkal. Nem, már semmi nem maradt meg a jogállamból és mint már többször kértük: ne nevezze senki annak. Már a látszata sem maradt itt semminek: hogy legalább kamuból nyomozgatunk, aztán úgyse függesztjük fel a mentelmi jogát ennek a maffiózónak."
kukac50
A Nav is hozzon létre egy honlapot amin mindenki láthatja mennyi pénz folyt be!
A kincstár is tegye láthatóvá mindenki számára,hogy mire mennyit költenek!
Ha egy kisboltosnak kötelező,hogy a Nav láthassa a bevételét Mi is elvárhatjuk, hogy láthassuk a bevételt és a kiadást!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.