Immár csak három olyan uniós ország van, amely korrupciós szempontból rosszabbul teljesít Magyarországnál: mindössze Olaszország, Görögország és Bulgára bizonyult hazánknál is korruptabbnak – számol be róla a napi.hu.

A Transparency International immár több mint 20 éve készíti a Korrupció Érzékelési Indexet, mely során üzletemberek és szakemberek értékelései alapján rangsorol 176 országot.

Európa negyedik legkorruptabb országa lettünk

Az élmezőnyben nagy meglepetés nincs, évek óta szinte mindig ugyanazok az államokat találhatjuk ezekben a pozíciókban. A 2016-os felmérés szerint a legjobb eredményt Dánia és Új-Zéland érte el, míg a képzeletbeli dobogóra Finnország került még fel.

Magyarország világviszonylatban a középmezőnyben foglalunk helyet, ám az EU-s lista alján kullogunk.

Tavaly még arról beszélhettünk, hogy a horvátokkal és a szlovákokkal egy szinten vagyunk. Mára már megelőztek minket és még Románia is utolért

- kommentálta az adatokat Martin József, a Transparency International Magyarország (TIM) ügyvezetője, aki szerint az elmúlt évek adatait átnézve az egész régióban javulást észlelnek, csak itthon látható romlás.

Évek óta zuhanórepülésben van az ország versenyképessége. A WEF listáján például 2001-ben még a 28-adikak voltunk, 2016-ban pedig már csak a 69-edikek. Martin szerint egy úgynevezett köztes rendszerben élünk, ami nem jogtisztelő, de még nem is diktatúra.

Pozitívumként említi ugyanakkor, hogy az eljáró bíróságok döntései "továbbra sem tűnnek elfogultnak", illetve, hogy az utcai korrupció visszaszorulóban van. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy leginkább a rendőrségi vesztegetés szorult vissza. A hálapénznél azonban például nincs javulás, az továbbra is szerves része az egészségügyi rendszernek.

A TIM ügyvezetője kiemelte, hogy van egyfajta apátia a lakosságban, az emberek nagy része tudatában van annak, hogy korrupt országban él.

Nagyon súlyos a probléma, tehetetlenség lett úrrá a magyar társadalomban, melynek tagjai egyre inkább úgy gondolják, hogy ez az élet velejárója, nem nagyon látják, hogy mit lehetne ez ellen tenni. Ennek megfelelően elképesztően alacsony a korrupcióellenes affinitás, mindössze a lakosság 20 százaléka jelentené, ha valamilyen visszaélést észlelne. Ezzel egyébként Fehéroroszország és Oroszország szintjén vagyunk

- fogalmazott.

106 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
@Pergető: Ezt a magyarázatot kaptak a pártházból? Ölég gyenge, bizonyíték nélküli hablaty...kifogásolsz valamit, hogy mi alapján végzi a kutatását aztán jössz válaszként egy összeesküvéselmélettel...hiteltelen vagy,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pergető
@silber13: Én tettem szóvá, tehát épp nekem nem mindegy! Sajnálom, ha nem érted a különb
namihami
Negyedik??? Akár elsők is.
Hiszen a Vezér épp most mondta, hogy bátran kinevezhetjük magunkat akár világelsőnek is. Akkor legyünk büszkék arra, amit kitartó munkával elértünk.
nyanya001
Az illiberális kormány dicsőségére.
Saját vállalkozásként kormányozzák az országot !
Gyuri Géderről
A Vezír megmondta: merjünk nagyot álmodni. Mi világ elsők leszünk.
evacica
@Gyuri Géderről: Neki is orvosra van szüksége, de ha így megy ennek az országnak is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.