A kemoterápiás kezeléseket sajnos szmogriadó esetén sem lehet szüneteltetni. Tudta ezt az az édesapa is, aki négyéves, leukémiás kislányával autózott 180 kilométert Budapestre, hogy a gyerek megkapja a létfontosságú gyógykezelést.

A házaspár egyik ismerőse a 444.hu-nak azt mesélte, a kislány immunrendszere túl gyenge ahhoz, hogy a tömegközlekedést megkockáztassák, így a család 20 éves Opel Astrájával keltek útra. Az autó viszont a környezetvédelmi osztályba sorolása miatt nem közlekedhetett volna Budapesten.

15 ezerre büntették, mert autóval vitte kezelésre rákos kislányát

Hiába foglalták bele a szmogriadót szabályozó fővárosi rendeletbe, hogy azok a járművek, amelyek kórházi és járóbetegellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállítanak, mentességet élveznek, a rendőröket ez nem hatotta meg. Amikor az apa hazafelé tartott, a nála lévő igazoló dokumentum ellenére 15 ezer forintos büntetést kapott.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Kevés, sokkal többre kellett volna. Nem elég, hogy nem hajlandó 10-15 millióért hibridautót venni, de még a gyereket is az állam pénzén lenne képes gyógyíttatni.
És most: te ostoba büdös paraszt rendőrvezető. Ha ezek után nem engeded el a büntit és nem kapod le a tíz körméről a túlmozgásos beosztottadat, akkor sikeresen felzárkózol az ún. szocialistarendőrök szintjére.
Remélem, hogy ez a feljelentés első és utolsó útja nem lehet más, mint egyből a papírdaráló. Még a jegyzőkönyvig se lenne szabad eljutnia.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Kevés, sokkal többre kellett volna. Nem elég, hogy nem hajlandó 10-15 millióért hibridautót venni, de még a gyereket is az állam pénzén lenne képes gyógyíttatni.
És most: te ostoba büdös paraszt rendőrvezető. Ha ezek után nem engeded el a büntit és nem kapod le a tíz körméről a túlmozgásos beosztottadat, akkor sikeresen felzárkózol az ún. szocialistarendőrök szintjére.
Remélem, hogy ez a feljelentés első és utolsó útja nem lehet más, mint egyből a papírdaráló. Még a jegyzőkönyvig se lenne szabad eljutnia.
quadrocopter
@namihami: A "szocialista "rendőrők ezekhez képest maguk voltak a megtestesült emberség.
Anno a nagyit vitem a sűrgősségire, szabad parkoló sehol, így maradt a táblával tiltott terület. Pont mentünk az autóhoz, amikor a "hivatástudat" éppen jegyzetelt az autó előtt. Mondtam, mi történt, majd bemutattam a friss kórházi iratokat - a bünti elmaradt, mindössze egy megylegyzés, hogy a területen nem mindig ő van szolgálatban!

A mai pintérek egyszerűen csak pártőrök! A nyomozáshoz számos esetben hülyék, a bírság meg csak pár perc!
dr. prédikátor
@namihami: Ne álltalánosits!!!Akkor se volt minden rendőr bunkó,mint ahogy most se!!! Egyedi esetek vannak!!! Sajnos!!!
Zeta
Empátia, azt ott , nem tanították?
Pergető
Rendőr párti vagyok, de ezt az egyet simán leköpném!
Nessy
Miután előjegyzett rendelésre hozta a gyermeket, behajthatott!
Legalább a saját rendeleteiket olvassák el, mielőtt intézkednek!
Most empátiát ne kérjünk számon, mert az eltünőben lévő tulajdonság.
volvós
Hülye - hülyébb - leghülyébb - rendör...
Gyerekkorom ranglistája !
Ha már a saját rendeletét nem olvasta
( lehet hogy nem is tud olvasni ...)
ne irja meg addig a csekket, amig a
parancsnokával meg nem beszéli...
Mocskos, gerinctelen, embertelen
lény az ilyen parasztgyerek ( uniformisban )!!
quadrocopter
@Pergető: Úgy mértem fel, hogy sokan vagyunk rendőrpártiak, de nem ostobarendőr - pártiak!
Pergető
@quadrocopter: Semmi vita ebben a kérdésben. Egyetértek veled!
szaboria1
Sajnos a gyorstalpalón képzet rendőrök nem nagyon ismerik a jogszabályt.
Pergető
@szaboria1: Sajnos, nagy igazságot mondtál most!
Cappuccino
A sok bunkó azt hiszi, hogy szórakozásból közlekedünk 10 - 20 éves gépkocsival. Ha az úgy nevezet politikai elit tolvaj banda nem lopta volna el és nem lopná folyamatosan el az adó fizetők pénzét, akkor másképen nézne ki a gépkocsi park. Egyébként nem véletlenül írtam adófizetők pénzéről - mert a tetves bodza gyűjtögetők a legújabb felső kategóriás autókban pöffeszkednek a purdékkal. Azon meg igazán elgondolkozhatnának a bunko rendörök, hogy tekintve termelő munkát nem végeznek így az adófizetők pénzéből élnek. Csak ugye azt hiszik, hogy élet, halál uraik. Emberséget meg véletlenül sem ismernek.
Fradigege
Én az apa helyében rárúgnám a don vittorio famillio orban-ra az ajtót.
papa.49
Íme a szlogen igazi értelme ,,szolgálunk, és védünk,, a brancsbelieket!!!
kemeati
Pintér "rothadt" Sándor kevés volt évvégi pénz,gyűjtesz még?
nyanya001
@szaboria1: Az alattad író fideszes troll sem
Pergető
@nyanya001: Mielőtt ítélsz gondolkodj, bár belátom ez kihívás! Ha nem ismered a törvényeket ne vádolj vele mást! Apró kérés csak, mert ha belemegyünk nagyon megalázlak vele!
nyanya001
@Pergető: A szellemi színvonalad megegyezik ezekkel a rendőrökkel !
Szedd be a nyugtatót vagy kérjék segítséget az ideggyógyászodtól.
Te ahhoz nagyon kevés és főleg senki vagy, hogy engem megalázz !

Jut is eszembe ez hányadik neved itt ? XU frewolf bringás ... stb. stb.
A rendelkezést meg egy másik helyen már belinkeltem bár ez neked magas, mint majomnak a zongora !
Pergető
@nyanya001: Megint tombolsz, bántanak a sérült idegeid? Te akarsz nyugtatóra szoktatni, aki mocskos, véres száj nélkül meg sem tudsz szólalni? (bocsi, böffenni)
Szegény nyomorult! Átkozódj csak és vádaskodj! Itt felismernek és undorodnak tőled!
Nessy
@papa.49: Hogy is tanultuk anno? A rendörség a mindenkori uralkodó osztály erőszak szervezete! Jelenleg pártunk és kormányunk az "uralkodó osztály", ergo öket kell védeni. Azért talán ne általánosítsunk egy túlbuzgó zsernyák viselkedéséből, ebben az esetben.
Szókrakész
Ha ez a hülye rendőr ezt se tudta, akkor a régebbi, több éves törvényekből rendeletekből mit tudhat?!?!?!
Mert ez friss volt.
Még ideje se volt elfelejteni!!!
papa.49
A ,,gyorstalpalón,, szerezte az ismereteit, még rendőr???
nyanya001
@papa.49: Szorgalmaskodott akár itt a fizetett troll pergető
Eladott Ország
A háztartási szilárd tüzelés sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a magyarországi légszennyezéshez, mint a közlekedés. A rossz minőségű fűtőanyagok, a vizes fa és lignit, ruha bála, Pet palack, lakkozott parketta, olajfestékes nyílászárók mellett sokan a szemetet is elégetik, és a kistelepüléseken ezzel annyi ultrafinom káros részecske kerül a levegőbe, hogy néha még Pekingben is jobb a helyzet. Például Bódvaszilason a Budapestihez hasonló értéket mértek. „Az első lépésben szigetelni kellene az épületeket, ha ez megvan, a hőigény is kisebb lesz” A kazánvásárlást kamatmentes hitellel kellene támogatni, mert nagyságrendi különbség van egy jó és egy rossz kályha hatásfoka, illetve károsanyag-kibocsátása között.
Csak nem kellene ellopni az UNIOS támogatásokat, de Lázár tótumfaktum, majd megint elmagyarázza, hogy az nem is úgy volt.
wagabund
@Eladott Ország: ahol én lakom, már a házak zöme szigetelt, kivétel nélkül gázzal ellátott..

Nemrég a gázszolgáltató razziaszerűen ellenőrizte a mérőket(is)...azoknál, akiknél a gázfogyasztás nagy mértékben csökkent, vagy alig mutat valamit a száláló...

nos nem lopják az emberek a gárt, hanem a nyugdíjas szülő, nagyszülő ül a kazán mellett, és rakja az általad igen pontosan felsorolt anyagokkal...-merhátugye így óccsóbb...papa ráér, dógozzon valamit az ebédjéért...
és a füst csak dől...autóból csupa modern van minden udvarban, az nagyon fontos, hogy lássa a szomszéd ..fussa ám...

így élünk kis hazánkban...Magyarország jobban teljesít!
Eladott Ország
@wagabund: Azért a lakóépületek hőszigetelése között is van különbség a "C" től az "A+"-ig illetve a passzív házig. Nem beszélve a megújuló energiáról a földhő (geotermikus energia),
a napenergia, a szélenergia stb. Azaz van bőven még javítani való, csak kellene hozzá állami támogatás és tisztességes fizetés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.