Szmog van. Meg riadó. Így minden adott volt, hogy Szegeden egyfajta kampányhírt kreáljanak valamiből, ami akár a világ legtermészetesebb dolga is lehetne. A polgármester villamosra szállt. Nem sokkal „odébb” ezt már úgy vezették be, hogy politikus ilyet még nem tett. Ami természetesen nem igaz. Még hazánkban sem. Ha nem is túl gyakori. Így aztán talán mégis önálló hírt érdemelt. Még akkor is, ha a villamosra szállást sajtótájékoztató előzte meg. Jelezve ezzel is a kirívó alkalmat. Alkalmasint azt is jelezve, hogy ez még Botka esetében is kirívó alkalom lehet. Mert ellenkező esetben semmi értelme a demonstratív szervezéssel bíbelődni. Fotóssal, újságírókkal, hírgyártással. Márpedig akkor, ha ez mégsem a napi polgármesteri rutin része, akkor ez nagyjából ennyit is ért. Felszállt, lefotózták, elmondta a magáét. Ennyi. Már csak azért is, mert igen sokaknak valóban a napi rutin része, hogy munkahelyüket, ha van, akkor a tömegközlekedés igénybe vételével közelítik meg. Ha tudják. S...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
L. Simon László is mindenhez ért, igaz, mindenhol valamit elront.
GeoCravker
@CsipkeRózsa: ettől ő sem lesz jobb :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.