Egy tiszaszigeti férfi vasvillával leszúrta a szomszéd egyik puliját, mert az átszökött az ő telkére, és kergette a birkákat – írja a Délmagyar.

Még tavaly tavasszal szökött át a szomszédban lakó férfi két kutyája, akik többször is átbújtak már a kerítésen az állatokat tartó házaspárhoz. Ezúttal véresen végződött az összecsapás: az egyik puli megsérült, a másik elpusztult. A házaspárra akár szabadságvesztést is kiszabhatnak, ha bebizonyosodik, hogy nem volt indokolt az önvédelem.

Amikor a férfi meglátta a pulikat, először egy cserépléccel próbálta a kutyákat kergetni, majd az egyiket egy sarokba beszorította, ahol olyan erővel ütötte meg, hogy a cserépléc eltörött. Ekkor érkezett az udvarba a feleség is, aki vasvillát hozott. 

A napokban tartott bírósági tárgyaláson a kutyát leszúró férfi azt vallotta, hogy a a kutyák vicsorogtak rá, tovább üldözték a birkákat is, ezért kellett használnia a vasvillát. Ha bebizonyosodik, hogy ez hazugság, akkor a férfira és a feleségre akár három év szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

A vád szerint indokolatlan volt a vasvillával hadakozó férfi fellépése, a védelem szerint viszont az értékes haszonállatok és a férfi is veszélyben voltak. Az ügyben a következő tárgyalást február végén tartják.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Aki kutyát(is) tart, az tudhatná, hogy a kutya az ha teheti(ha nem) ás..és szökik...főleg ha itt a párzás ideje, vagy nagyon éhes...be kell foltozni, ahol átjárnak a szomszédba, vagy az utcára.
A birkás szomszéd, simán gyűlöletből ölt. Elképzelem a feleséget is...szintén zenész..

jó, belátom, pácát törni a másik feje fölött bátor cselekedet, főleg, ha az ember nem is látta a körülményeket...

Mindenesetre hosszú évekre megvan olajozva a mély gyűlölet talyigája...ez viszont biztos.
magyarbakancs
Ügy kell kutyát tartani,hogy az úttestre,más udvarába ne tudjon átmenni,kiszökni.
Jótette bizonyítsa be a hatóság,hogy nem támadt rá a kutya és nem volt indokolt a vasvilla használata.
Nekem is van kutyám kennelben tartom és az udvart dupla kerítéssel védem ,hogy se kimenni se elszökni ne tudjon.
Peller Anikó
Miért, mivel kellett volna megölni, méreggel vagy atombombával?

A levéltetveket is megölik azt mégsincs benne a hírekben, főleg nem a bíróságiban. Ha a krokodilja megy át a szomszédba és éppen eszi a gyereket akkor mit kell tenni? Vagy ha a szomszéd megy át?
Macskaszem
Én még nem láttam vicsorgó pulit, egyszerűen nem olyan a természete. A birkákat gondolom terelni akarta, mivelhogy alapvetően terelő kutya. Szerintem akiben ilyen gyilkos indulatok lakoznak, az embert is bármikor levilláz hirtelen felindulásból. Nyilván a szomszéd is hibás, a megtorlás viszont kegyetlen, lelketlen, és brutális. Én lecsuknám ezt a két primitív kőbunkót, az tuti.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.