Lesz-e pénze az MSZP volt pénztárnokának, Puch Lászlónak a kezébe került Népszavát finanszírozni, vagy ez csak átmeneti megálló a 144. évfolyamában járó újság történetében? – a kérdés még eldöntetlen. A kormányoldal emberei mindenesetre ott ólálkodnak a legrégebbi magyar napilap táján is.
Forrás:
hvg.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
finanszírozása minden bajok eredője. A számukra biztosított költségvetési keret a töredékét sem fedezte/fedezi a működésnek. Ezért aztán – a legendák szerint – a pártok kénytelenek voltak megtalálni az önfenntartás módját. Ebben Puch László, az MSZP pénzügyi zsenije volt az élharcos, az ő legkiválóbb tanítványa pedig Simicska Lajos. Szintén szóbeszéd, miszerint
sokáig közösen, hogy úgy mondjam vállt vállhoz vetve dolgoztak, mígnem a tanítvány túlnőtt a mesteren. Maga a technika lényegében egyszerű. Állami vagyonokat „baráti kezekbe” juttatva joggal várható el, hogy a hálás új gazda visszacsorgat némi apanázst a pártkasszába. Főleg, ha folyamatosan kap állami megbízásokat, kedvező lehetőségeket (megkerülve a piaci versenyt), megfelelő, legálisnak tűnő (vagy legálissá tett) támogatásokat, kedvező hiteleket „baráti” bankoktól. A számára biztosított versenyelőny fejében szívesen működik együtt bizonyos alvállalkozókkal, bíz meg ügyvédi irodáktól kezdve piackutató cégeken át a mindenféle kutatásokat és elemzéseket végző társaságokat. Mert az általuk végzett munka mértéke és értéke nehezen mérhető, szemben mondjuk a kapálással, ahol 5 sor bab, az 5 sor bab. Így volt ez a század elején és így volt a Század végén is…
Na tehát, ezek a nehezen ellenőrizhető munkát végző intézetek, alapítványok, irodák benyújtják a számlát az államnak. Az pedig szemrebbenés nélkül fizet százmilliókat, esetenként milliárdokat. A közösből. Éves keretet is biztosít persze az adott intézményeknek, szintén horribilis összegeket különítve el a költségvetésből. Aztán ezen pénzek egy jókora hányada – persze, csak a legendák szerint – hogy, hogy nem, visszacsorog bizonyos kasszákba, zsebekbe. A szóbeszéd szerint ez csupán egy módszer a sok közül. Ez igaz is lehet, ha arra gondolunk, hogy máshol űrbázist építenek akkora összegekből, amennyibe nálunk egy kilométer autópálya, egy híd felújítása, vagy bármely projekt...
"Forrásunk szerint nincsenek fix tarifák: egy 30 milliárdos beruházásból például 2 milliárdot "illik" visszaosztani, de egy 100 milliárdosból elég már csak hármat. Azt, hogy melyik pártnak mennyi jut, természetesen az adott időszakban érvényes politikai erőviszonyok határozzák meg, de például a fővárosi nagyberuházások esetében egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban kapott a Fidesz, az MSZP, és az SZDSZ.
Helyben ez sokszor még nyíltabban megy: egy önkormányzat meghirdet egy telket eladásra egy kétfordulós tenderen, amin elindulnak például tízen, de a második körbe már csak a három beépített vállalkozó jut be (a többieket formai okokra hivatkozva zárják ki), akik közül az előre megbeszélt nyer. Ő a kikiáltási áron jut hozzá a telekhez, rögtön jelzálogot jegyeztet be rá, és bejelenti, hogy felépít rajta egy orvosi rendelőt, amire egészen véletlenül szüksége van az önkormányzatnak, így ők egyből jelzik, hogy ha már ilyen szerencsésen alakultak a dolgok, bérletbe vennék a létesítményt, persze gáláns áron. Így a vállalkozó a bérleti díjból fizetheti vissza később a hitelt."
Egy maffia az egész!