Mint kiderült, számos honfitársunk szerint tök jó vicc leölt állatok fejét kicicomázva közszemlére tenni, olyannyira, hogy ebből "szépségversenyt" is rendeztek Vindornyafokon, a Farsangi Disznótoros és Kolbásztöltő Verseny keretei között – írta meg az Index.

Megrendezték az első Magyar Disznófej Szépségversenyt, nagy botrány lett belőle

A jobb sorsra érdemes disznók fejére a műhajtól kezdve a virágos csattig minden felkerült, de sokan vannak, akik egyenesen pszichopatának tartják a verseny kiötlőit. Íme egy komment a sok közül:

A kolbásztöltés rendben, azzal természetesen semmi gond. De.... Az ún. szépségverseny visszataszító és felháborító. Az állatok meggyalázása. Javaslom a szervezőnek és a versenyzőknek a Biblia vonatkozó részeinek tanulmányozását. Nem volt senki, legalább egyetlen jólelkű, igaz keresztény ott, aki szót emelt volna e szörnyű program ellen? Bizony, ez szégyen...

A fejekkel egy azóta eltávolított képen pózolt Barcza Zoltán Ligetfalva, Hujber Csaba Sümegprága, Gál Lajos Gyenesdiás, Dancs Zoltán Zalaszentmárton polgármestere és Dr Halassy Tibor a cserszegtomaji Festetics Pince tulajdonosa, illetve Hág Attila, Vindornyagok polgármestere.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Az ételt megbecsülni kellene. Az állat az életét adta érte.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cefi
@picike1: Ugyee nem sértődsz meg, hogy közkinccsé teszem, amit priviben küldtél:

ha nem fogod be a pofád én feljelentlek a tisztességtelen beszédedért világos remélem!

Ejnye-ejnye te kis jogtudós! Most aztán tele lett a gatyám. Nyugodj le, vagy hívd az ápolókat.
levarosbukta
Túl van ez a disznófej dolog lihegve, ugorgyunk.
papa.49
Jéééé ez a hazugovocs tökfeje))))))))))))))
kukac50
Nem kellene ezen felháborodni, a disznót azért tarjuk,hogy levágjuk,ha mutogatják a fejét azzal nem kellene foglalkozni.
karma1
@bakcsubakka: 19.29-re: Azert nem lathattad, mert beugrott az egyik gyengelkedo disznofej helyett, es ot cicomaztak fel...:o)))
Az osszes unatkozo kistelepules bunko polgarmestereit talan megertem - egy kicsit durva trefa volt, lehet, hogy mi, varosiak nem ertjuk az uzenetet (Mondjuk en ertettem: az volt az uzenet, hogy mi mekkora bunkok vagyunk, hogy ilyen filleres szorakozast tudunk csak kitalalni)
Na de azt egyaltalan nem tudom megmagyarazni, hogy doktor is volt koztuk, es az is beallt egy csoportkepbe, es nem szolt az ellen egy szot sem, hogy mekkora baromsagot csinalnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.