Hihetetlen, hogy Orbán Viktor milyen felszólalásokat enged meg magának. A kivándorlás miatt a kormányt kritizáló ellenzéki képviselőknek viszontválaszában elmagyarázta, hogy tulajdonképpen teljesen rendjén van a fiatalok tömeges külföldre költözése, hiszen jobban teszik, hogy ott dolgoznak és pénzt küldenek haza, minthogy itthon élősködjenek a munkanélküli segélyből. Elképesztő, hogy ez az ember micsoda képzeletvilágban él.

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Ajaj!! Pedig kapott a Gyurcsány hideget, meleget, Orbántól amikor a munkáltatóknak mondta, hogy el lehet menni mert megkívánták maguknak a szlovák alacsony járulékokat, a munkavállalóiknak a majdani alacsony nyugdíjakat.
A vezérünk most elszólta magát, pedig már eltüntette a korábbi nyilatkozatait. Az én emlékezetemet, és még sokakét nem tudja törölni, és a világháló is rögzíti ezer helyen az előéletének sokszori pálfordulását. Hátha még maga vágja oda, akinek nem tetszik, mehet. Remélem eljön hamar az idő, amikor neki sem fog tetszeni, és menne. Nem kell majd engedni, remélem lesz rá pénzünk, és jogunk, hogy kicsit marasztaljuk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
szerintem mi élünk képzelet világban egyébként nem tudná megtenni amit tesz.Álmodunk mint rózsika, a csipkés.
aremy
@huKKK: maga,ön a választás ott.akkor most tudós???mert szerintem a megmondó !hát ilyenek már jártak erre. egy az még itt van igaz szórakész .
huKKK
@aremy: 20 44
Természetesen megmondó vagyok.
Nincs azzal semmi bajom ha itt mindenki más tudós, intelligensebb nálam.
Örülök, mert így legalább van kiktõl tanulnom jellemet, türelmet, emberséget.

@nezelodo: 14 49
A jó pásztor ért a nyájhoz, követik a bárányok. Ellenségkép mindig lesz, harc is, ahogy minden jó családban is harcolnak egymásért a nyomor, tudatlanság és más külsõ ellenségek, ideológiák ellen. A tisztának minden tiszta, a visszásnak minden visszás - ahogy a bölcsek mondják.
aremy
@huKKK: és akkor mik is azok a jótettek mert az erre adandó választ nem látni.ja és hitetlen vagyok és ez hites szöveget a balogöhö páterral vesézzék ki nyugodtan.
huKKK
@aremy: 22 35
"akkor mik is azok a jótettek mert az erre adandó választ nem látni."
Pedig látnia kéne, emlékeznie kéne. Téved, ha azt gondolja az én felelõsségem ön helyett emlékezni. A tudatosan feledékeny sivatagi embereket ért csapásokra már utaltam fent a 14 32-ben.

"ja és hitetlen vagyok és ez hites szöveget a balogöhö páterral vesézzék ki nyugodtan."

Vizsgák idején nincs hitetlen diák.
Kõkemèny vizsgaidõszak következik. Nem féltem a hitét. Meg fogja találni.
Maga az élet is arra vezeti az embert, hogy kénytelen hinni, mert az egészségügyben nem bízhat.
aremy
@huKKK: még mindig a harang kötelébe kapaszkodik nekem ez nem jóó tett
NO MIK AZOK AZ ELMÚLT HÉT KURVA ESZTENDŐ FIDESZES JÓ TETTEK ???
FIGYELEK

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.