Hihetetlen, hogy Orbán Viktor milyen felszólalásokat enged meg magának. A kivándorlás miatt a kormányt kritizáló ellenzéki képviselőknek viszontválaszában elmagyarázta, hogy tulajdonképpen teljesen rendjén van a fiatalok tömeges külföldre költözése, hiszen jobban teszik, hogy ott dolgoznak és pénzt küldenek haza, minthogy itthon élősködjenek a munkanélküli segélyből. Elképesztő, hogy ez az ember micsoda képzeletvilágban él.

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Ajaj!! Pedig kapott a Gyurcsány hideget, meleget, Orbántól amikor a munkáltatóknak mondta, hogy el lehet menni mert megkívánták maguknak a szlovák alacsony járulékokat, a munkavállalóiknak a majdani alacsony nyugdíjakat.
A vezérünk most elszólta magát, pedig már eltüntette a korábbi nyilatkozatait. Az én emlékezetemet, és még sokakét nem tudja törölni, és a világháló is rögzíti ezer helyen az előéletének sokszori pálfordulását. Hátha még maga vágja oda, akinek nem tetszik, mehet. Remélem eljön hamar az idő, amikor neki sem fog tetszeni, és menne. Nem kell majd engedni, remélem lesz rá pénzünk, és jogunk, hogy kicsit marasztaljuk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Végre tudom mi az a hazaárulás. Végre tudom ki az. A csutigeci, valamint akik támogatják.
eugen4402
Szegény HUF hét év alatt értékét vesztette. Annál súlyosabb értékvesztést csak a ME. szenvedte el...
Zeta
Hogy elátkozták Fletót , mikor az mondta , ellehet menni!
Na fidesz nyaloncok , most mért nem örjöngtök?
Mert ezt O. V mondta , akkor az helyes!
nyanya001
Nagy kár, hogy annak idején nem szedted a sátorfádat
és próbáltál volna szerencsét egy másik országban.
Az ország jobban járt volna !
Eladott Ország
Külföldi cégeknek ágyaz a kormány, a magyar kis­ és középvállalkozókat rommá adóztatja, a munkavállalókról a bőrt is lenyúzza, a betegeket, öregeket, rokkantakat lerúgja a Tajgetoszról. A munkaerő menekül, Orbán küzd a bevándorlók ellen, közben már több, mint 10 000 ember kapott pénzért letelepedési engedélyt és hastáncot jár a komplett kormány az ukrán munkavállalóknak, hogy jöjjenek ide dolgozni, mert nincs melós. Én nem tudom, mindez hogyan áll össze a hívek fejében, de nekem egy dolog jut eszembe: beszarás ez az ország.
Te elmebeteg agyhalott!
dr. prédikátor
Azt a khurva anyádat!!!Hát ez aztán már mindennek a teteje!!!Ez a geci még örül is hogy a fiatalok külföldre menekülnek!!!Agyon kéne már csapni ezt a tetüt mint a veszett kutyát!!!Rohadnál meg te geci!!!
Cefi
@nyanya001: Vagy ha anyukája helyette a méhlepényt neveli fel.
nyanya001
@Cefi: Vagy labda helyett kézigránáttal játszott volna.
nyanya001
Mert az 1 millió munkahely helyett csináltál több millió létminimumon élőt, nyomorgót,
kilátástalanságot ,
miközben a saját és a klientúrád zsebét tömögetted szorgalmasan te szégyentelen !
justhpeter
Azt gondolom ez Orbán igazi "öszödi beszéde". Most a hívei is láthatják, hogy mi vár azokra fiaikra és lányaikra, akik nem tudnak külföldre menni. Már nem tiltakozhatnak, ha minden oldalról kifogásolják félbolond "führerüket". Ez minden oldalról minősíthetetlen. Azt kell mondjam: igaza van Cefinek, amikor azt állítja, ez az igazi hazaárulás, igaza van Eladott országnak, hogy ez egy elmebeteg agyhalott és igaza van nyanya001-nek, hogy jobb lenne, ha labda helyett kézigránáttal játszott volna.
Ha ez nem rendíti meg a hívek vak hitét, akkor megérdemlik, hogy életük végéig közös ápoldában legyenek a vezérükkel.
Clavigo
A ""Gyere haza fiatal " progi nagyon megérhette az adófizetőknek.. Legalább a csúzliszájú Récsöl haza jött.
nezelodo
Ajaj!! Pedig kapott a Gyurcsány hideget, meleget, Orbántól amikor a munkáltatóknak mondta, hogy el lehet menni mert megkívánták maguknak a szlovák alacsony járulékokat, a munkavállalóiknak a majdani alacsony nyugdíjakat.
A vezérünk most elszólta magát, pedig már eltüntette a korábbi nyilatkozatait. Az én emlékezetemet, és még sokakét nem tudja törölni, és a világháló is rögzíti ezer helyen az előéletének sokszori pálfordulását. Hátha még maga vágja oda, akinek nem tetszik, mehet. Remélem eljön hamar az idő, amikor neki sem fog tetszeni, és menne. Nem kell majd engedni, remélem lesz rá pénzünk, és jogunk, hogy kicsit marasztaljuk.
huKKK
Ez az állítás így, ebben a formában hazugság. Nem ezt mondta. Egyáltalán nem mindegy, hogy "jól teszik" vagy "jobban teszik". Ég és föld.
huKKK
Ez a cím se a tényekrõl szól. A szentcélérdekében megéri hazudozni?
huKKK
@nezelodo: jan 30 17:30

Sajnos itt nemavezér szóltaelmagát, hanem tudatosan torzított aki õt idézte.
Ön joggal perelne engem, ha ugyanígy torzítva adnám vissza a szavait.
Persze nyilván létezik erre bizonyos keret, megvan mennyiért érdemes fenntartani egy valótlan állítást és mekkora összeg esetén veszteséges hazudni.
Ideigóráig meg lehet élni abból, hogy az embereknek nincs idejük végigolvasni mást, csak a címet.
Nincs új a nap alatt.
nezelodo
@huKKK: "Persze nyilván létezik erre bizonyos keret, megvan mennyiért érdemes fenntartani egy valótlan állítást és mekkora összeg esetén veszteséges hazudni."

Ebben egyetértünk. Olvashatjuk a hírekben kire küld Orbán paparazzikat, kit vezetnek rabláncon nagy csinnadrattával, aztán este a kertek alatt hazaengedik, ismerhetjük a hamis hírek rágalmak terjesztését, a másik oldalon pedig mehet a mi belefér. Persze ha szóba kerül, arra hivatkoznak, hogy tegyenek feljelentést. Hogyan,amikor nálunk pl. egy ilyen fideszes ember az utcán kiabálja az adósának, jelents fel, ha mersz! És igaza van, felesleges, megüti a bokáját a feljelentőnek még a rokona is.
quadrocopter
"Gyere haza fiatal"! 100 millió HUF tűnt el a szlogen alatt!
Cefi
@quadrocopter: "Gyere haza fiatal" -oszt' add ide a pénzed!
quadrocopter
@Cefi: Ukrajnából meg melósokat toboroznak patkányék!
JAJMÁR
Mert ebben az országban a fiatalok esélyes jövőképe a segélyen tengődés? ERre kellene gombot varrni !
Cefi
@JAJMÁR: Meg a csutigeci aranyerére.
Cefi
@JAJMÁR: Olyan nagy nem jó, mert akkor nem tud hazamenni a @Pergetö:
Nessy
Majd kiderül, hogy ezt is megheckelték, vagy félre magyarázták!
Vagy tényleg egyre komolyabb a mentális probléma.
JAJMÁR
@Cefi: Elég, ha innen el... !
(A múltkor elárulta, hogy az állatkertben a majmoknál érzi otthon magát. )
Cefi
@JAJMÁR: Ez szintiszta hazugság. A majmoknak van lelkük és intelligenciájuk, így ezt kikérik maguknak.
JAJMÁR
@Cefi: Pedig már elköszöntem tőle, hogy menjen akkor. De ezek szerint ott se köll :)
Cefi
@JAJMÁR: ...mert ízlésük is van...
huKKK
@nezelodo: 19:07
Nyilván Ön jobban tisztában van a saját személyes tapaszalataival.
Nem vitatom az igazát.
De úgy tûnik, Ön egy fílingre reagált.
A címben levõ tényre csak úgy reagálhatott volna, ha lett volna benne.
Demokrácia van, mindenkinek joga van saját fílingre.
aremy
@huKKK: hogy mi van nálunk??azerbadgánba lehet.
karma1
@Cefi: @quadrocopter: Allitolag hazajott 53 letelepedett - el is fogyott a 100 millio, - en csak arra lennek kivancsi, hogy mi van azokkal az igeretekkel - lakhatas, biztos munkahely teremtese 1 evre , stb. - amikkel a csalogatast csinaltak? mert egy ev utan mi lesz ezekkel az emberekkel? Na, majd akkor kezdhetik el a fejuket a falba verni.
En itt elinteztem egy unokaocsemnek, hogy 1 evet itt dolgozhasson - o akart ennyit - de fel ev utan inkabb hazament, mert a baratnoje otthon volt. De mar a repteren megkerdezte tolem, hogy visszajohet-e meg ide dolgozni, ha ugy gondolna? MOndtam neki, hogy viccelsz? Egyszer vegigcsinaltam veled az iszonyu nehez papirmunkat, (itt nem cicoznak, a kulfoldi munkaerot itt is csak ugy engedik munkahoz, hogyha a munkaltato igazolja, hogy a munkaero-igenye le volt adva a munkaugyi kozpontba, es minimum 3-szor jelent meg allashirdetes a reszerol valamelyik nagy orszagos napilapban, es persze ennek az az elozetes feltetele volt, hogy en talaljak neki itt egy ilyen munkavallalot. ) Persze, mondtam, hogy ez mar azert sem fog menni, mert o itt egy egyeves szerzodest szegett meg onhaltalmulag , nem baleset es nem csaladi esemenyre hivatkozva, es az utlevelebe ez a munkaltato volt beirva 1 evre. Az itteni hatosagok ennek az engedelynek az alapjan mar sosem fognak neki kiadni itteni munkavallaloit. Jelzem a fiu 25 eves volt ekkor, nem egy 18 eves tapasztalatlan gyerek.
A magyar kormany pedig vegleg eltorolte a "segely" (szocialis segely) fogalmat a magyar jogbol, helyette vezette be meg a labnelkulieknek, vakoknak , teljesen csokkent munkakepessegueknek is a kozmunkat...
not me
Te mocskos állat, orbán!
Párokat (akiknek azóta kint született gyereke), családokat ismerek, akik kényszerűségből mentek ki.
Inkább elviselik, hogy kint "csak" bevándorlók, és nem mindig tudnak beilleszkedni, és sokakat kinéznek, megszólnak, minthogy ebben az országban asszisztáljanak a te vérgyökér bunkóságodhoz.
Érted ezt, te ipari hulladék, orbán?

Téged csak a hülyék szeretnek, orbán!
Ez tényleg jó, elfogadható, kielégítő neked?
SZÁNALMAS VAGY!
És csak hogy tudd, nem magadért szeret senki, hanem érdekből. (ez sokkal mélyebb, mint gondolod, mert pl aki teljesen hídba lemenve szeret téged, az is tulajdonképpen magát szereti benned)
Akarsz beszélni róla?
huKKK
@aremy: 23:26
Köszönöm reakcióját.
De azt jó lenne tudni melyik kommentemre válaszolt.
Györe-Juhasz Eva
Amikor 1-1 nyamvadt utazótáskával,1loncsos audival ami az autópálya kisebb emelkedőlyèn 130 km/h helyett 30km/h cammog ,a benzinkútnál lezárod ès a csomagtartón keresztül tudod kinyitni ,1000 €-val a zsebében,amit apóstól kaptunk,neki vágsz a vak világnak,menekülve a fideszes orbaniszánból,ahol vagy nagyokat nyalsz/ a jó kurva anyjukat/vagy megiszod az összes baromságuk levèt,vállalod,hogy külföldi lègy.
Györe-Juhasz Eva
De,tudod,hogy nem másnak dolgozol,ès nem èhbèrèrt,ès nem lopják el a befizetèseid,
Szóval az összes fideszes b****a t****e a jó kurva an***t.
Desischado
Ez tényleg elmeroggyant! Mi lesz az országgal, ha a fiatalok elmenekülnek?! Tényleg Grazban a helye, a dádé egyre hülyébb!
karma1
@Györe-Juhasz Eva: Akkor Te sokkal jobb korulmenyek kozott mentel ki,... En osszesen 6 dollarral a zsebemben es egy telefonszammal - amit vagy folvesznek, vagy nem. HAT USA dollarral, 46 evesen, meg 15 kilo holmival az eletkezdeshez, baratok, ismerosok nelkul...
Ha valaki, akkor mi meg tudjuk becsulni a ket eletforma kozotti kulonbseget.
A mai napig megvan az a 2 papirpenzem, az elmult 17 evben mindig erot adott, ha visszaneztem az indulasra.
Cserebe a befogado orszag nem kert mast, csak becsuletes munkat - es hagytak elni, befogadtak, szeretnek, megbecsulnek. 46 ev alatt ugyanezzel a magatartassal a sajat hazamban szart se ertem... (Megjegyzem azok se ernek tobbet a hatalom szemeben ma, akik otthon maradtak, es becsuletesen probalnanak megelni).
orban lenezi az otthonmaradottakat, az orszagukbol eluldozotteket, es mara mar oda jutottak el, hogy kezdik a sajat fanjaikat is nyiltan hulyenek nezni, lebecsulni, megalazni, akik ezt meg mindig hurrazva fogadjak.
Pedig ez mar patologikus, nem normalis eset...
bakegya
Minden munka és fedél néküli fiatal NAGYON JÓL TESZI ,miután a diákhitelét egyösszegben visszafizeti(de itthon siralmas körülményben éhbéren tengődőnek ... azt tanácsolhatná még az orsos),NÉZZEN KI TÜKRÖS PUSZTÁRA,ODA AHOL BOLDOGAN ÉL ÉS VIRUL AZ Ő LÁNYA ÉS UNOKÁJA!...aztán ha már a fiatalokról véleménye van...
A NEMZET VŐJÉNEK VAGYONI BEJEGYZÉSEIT IS KÖZREADHATNÁ A VICCTOR HOGYAN ERŐSÖDIK A MAGYAR JOGÁSZ AKI A MI LÁBUNKON ÁLL OLYAN JÓL,HOGY SEMMI KÖZÜNK HOZZÁ HOGYAN SZEREZTE A MÉRHETETLEN VAGYONKÁJÁT TÖBBEK KÖZT A JÓ ARAB ÜZLETFELEIVEL PARIBAN aki véletlenül már el is patkolt.
A döbrögi kutya szar volt hozzád képest orsos vicctor!
Györe-Juhasz Eva
@karma1: Nem igazán voltak jobbak a körülmények,a vakvilágba úgy èrtettem,hogy se szállás se munka,csak mentünk.Több mint egy hètig a kocsiban aludtunk novemberben,15-n kaptunk melót,lakásfelújítás ott is láthattunk,azt bèreltük ki ahogy kèsz lett.4 ève már.
Egy hiányzik,magyarból,a gyerekeim.
Ja ès bármennyire nácizzák,k öpködik a németeket,sokkal normálisabbak ,mint a legtöbb magyar.
Segítenek,ha gondod van , nem belèd rúgnak.
karma1
@Györe-Juhasz Eva: Nekem sem volt se szallasom, se munkam, gyakorlatilag semmim sem. Ha viszont Nemetorszagban vagy, akkor Te azert kozelebb vagy, es ha nagyon akarsz, haza tudsz menni a gyerekeidhez. Nekem eselyem sem volt, a lanyomat masfel ev utan hoztam ki, hogy lassa, hol es hogy elek, es a latogatasa utolso napjan kozolte velem, hogy O itt akar elni, mert az egy honap alatt, amit itt latott, az neki eleg ahhoz, hogy 24 evesen eldontse, mit akar. Ugyhogy az egyszem gyermekem itt van a nagyon kozelemben.
Equus
amit a tatár, a török, a labanc és az orosz sem tudott elérni, azt eléri ez a fülkeforradalmi kormány. A sok birka meg tűri... Mi lesz, ha a birkák is elfogynak? Egymást eszik majd a fidióták?
aremy
@huKKK:tekintetes a tegnapi 23-15ös re.
aremy
@karma1: a szeretett kormányunk a jogból a jogot is eltörölte.
karma1
Nem szabadna, hogy ennek az eszement torpenek legyen a vegen igaza, es valoban ennyi embert sikeruljon eluznie a sajat hazajabol.
En nem orban miatt jottem el, - ez az igazsaghoz tartozik - de mar az Antall kormany elkezdte elintezni, hogy a rosszul - es nehol kiszamitottan a csokosok javara dontve - privatizaljon, amivel egy csomo embernek a lehetosege is eltunt, hogy javithassa az uj eraban az eletet.
A balesetem utan mar nem birtam talpra allni (sem a valosagban a talpamra, sem uzletileg), es akkor sem volt mar semmi segitsege egy vallalkozonak, ha problemaja volt.
Elfogytak a lehetosegeim, de a gyerekemet etetnem kellett es a szamlakat is fizetni.
Ezert mondtam, hogy nemcsak orban a felelos ezert, mert ez kezdodott mar groszszal,. folytatodott antallal es egyik sem gondolt igazan a nepre, mindenki eloszor a sajat zsebet tomte meg. Ha orban igazan aggodott volna az emberekert akkor az elmult 7 evben mar megtehette volna, amit igert, mert a tulnyomo tobbsege az elvandoroltaknak 2010 utan huzott el otthonrol...
nezelodo
@huKKK: Hát kolléga van "filingünk"! A fél ország keresi a kolontári 1.6 milliárdos filingjét, szintén keresi a kirúgott egyetemi vezető a kreditjenő féle fílingjét, meg a rendőrvezetőt aki annyira futott a kicsit gyors kreditfíling után, hogy azóta sem tudják hol van. Kedvenc fílingünk az értéktelen lápok belvárosi telekké való alakulása, a Tőkés mintára példaadásul állított párhuzamos családi fíling is kedvence a zembereknek. Nem a körmendi alpolgi trubadúrra gondolunk, sem a Meggyes T. féle családideálra. Nem akarok se vak komondort felhozni, sem nemzeti bikát, beléptetőkapustól, jó helyen vannak ezek száműzetésbe az ellenség fogságában. Érdekesebb a Mengyi- filing, a vadászház fíling, a kedvenc arab milliárdos fíling, a ledlámpás fíling, a szigligeti alkotóház fíling, és a keszthelyi kikötő hasonló sorsa. Senki sem firtatja a csákvári hajdani AG filingjét sem a herceghalmi 3960 hektár filingjét sem.
Búsongunk a csiki sör sóval behintett helyének fílingjén és a főbúsuló lézeres fáradságos munkáján, nagyon megviselte és kimerült a Népszabi és megyei lapok helyének sóval való behintése. Hogy ezeket a morzsákat kérdésként feldobtam, más, feleslegesen kíváncsiak nyomán, csak azért lehetséges, mert nem voltam ott a frissen átadott MV-i mentőállomáson és nem dőlt rám az Eu-s támogatás, meg az új épület. Sajnos a terület államtitkára is elveszett valamilyen kapitalista párlat ködben, így ő is megúszta.
huKKK
@aremy: Értem, a demokráciát hiányolja.
Abból sokféle van. Ez egy ilyen.

@nezelodo: Világos, nekem is vannak rossz tapasztalataim. Ennél sokkal több is. Nemcsak jobbról. De jó tapasztalatom is van, mert úgy látom a saját fílingemet elsõsorban én határozom meg és nem az engem ért károkozó, néha pusztító, gyilkos körülmények.
Olyan furcsa nekem, mi miért halunk bele jobban a saját propagandánkba, mint a törökök, északkoreaiak, vagy az éhezõ afrikaiak.
JAJMÁR
@huKKK: Talán mert ez a "propaganda" nem a mienk.
De mi csak pszichésen halunk bele többnyire, amíg a felsoroltjaid tényleg! Mindenesetre afelé tartunk.
Amúgy igen, tényleg kilátszik a saját "filinged", de ebbe a széleslátás miért nem fér belé?
karma1
@huKKK: Demokracia csak egyfele van, ne probalj terelni. A demokraciaban a nepnek is lehet velemenye, es a kozosen kialakitott jatekszabalyokat, amit minden orszagban ugy hivnak, hogy Alkotmany (Constitution) nem pedig alaptorveny (Basic Act), es amit nem valtoztatgatunk minden heten, attol fuggoen, hogy mikor tunik fol egy vo, vagy eppen 100 unokatestver, uj szereto, megunt feleseg a szinen, akinek a hajszinehez kell passzintani lehetoleg visszamenoen a torvenyeket.
Arra a kerdesedre, hogy mi miert halunk bele jobban a propagandankba, mint masok, az az egyszeru ok, hogy az egyaltalaban nem a "MI", hanem orban es habony-rogan propagandaja, es mint ilyen, fulsiketitoen hamis...
Qqberci
@aremy: Most nem a jog, hanem a jógaoktató a menő...
nezelodo
@huKKK: "nekem is vannak rossz tapasztalataim." Mindenkinek vannak. Apró különbség, hogy az ellenlábasaik szemérmesen, stikában loptak, eleinte a fidesszel közösen, ld. Postabank, és nem mondták, hogy polgári társadalmat építenek, és nem foglalták törvénybe, hogy így akarják létrehozni a tehetős polgárságot és jogossá tenni a tolvajlást. A másik apró megjegyzésem, akik a korábbi enyves kezűek voltak és átálltak a fideszbe, az nem is lopás már, amit elkövettek. A hely és idő nem teszi lehetővé ennek kivesézését, de ezzel a nulla felé közelítik a társadalom morálját, nincs éles határvonal a jó és rossz, a tisztesség és becsület között. persze van átjárás azért, könnyen átkerülhet a hű családi barát, és szövetséges a másik csoportba, pl Princz, Torgyán, Simicska, és a menthetetlen bebukottak.
Hovatovább Orbán szabja meg ki melyik csoportba tartozik, ki a hazafi és ki a hazaáruló. Mi meg tudjuk, ki a legyek ura.
aremy
@Qqberci:kösz az infót de az ss szerint az a jog ha nincs jog.
aremy
@huKKK: esetleg ha egy két jó jobb oldali a népet érintő tapasztalatot megosztana velem-velünk!
huKKK
@JAJMÁR: 9:46
Melyik széleslátás?
A problémaorientált vagy a megoldáscentrikus?
@karma1: 0952
Ugyanmár, ahány ember annyi propaganda.
A demokráciából sincs két egyforma.
@nezelodo: 1035
Társadalom?
Ammegmi?
Mi maga marxista?

"...nincs éles határvonal a jó és rossz, a tisztesség és becsület között. "
Van. És ami van az lehetséges. Hallotta ezt már, igaz?
Hazaárulózik itt már majdnem mindenki.
Kinek van ideje ezekre figyelni?

@aremy: 11:11
Mózes vagyok én, hogy emlékeztessem magát az ajándékmadarakra?
Énaszondom, aki nem is hajlandó emlékezni a jódolgára, annak joga van a saját propagandájának megvalósulását elszenvedni.
Nesiránkozzonmár. A gombócotismegette, fölsekötik, dohánytiskap. Egybrancsmaguk neistagadja.
Sokat romantikázik, még megnyeri a kötelesbeszédemet is.
Györe-Juhasz Eva
@karma1: Jó lenne ha akkor mehetnèk amikor akarok,de vendèglátóban nem ez működik.
Júniusban lesz 1 ève ,hogy voltam náluk.
Rohadt fidesz
nezelodo
@huKKK: "Társadalom?" Mostanában zembereknek mondják, ha udvarolni akarnak akkor polgárok, de abba a közmunkások lecsúszottak a vezér rejtett erőforrásai nem férnek bele. Ha meg a nagygyűlés előtt kinéznek a térre, az ideiglenes főhadiszállásról (mert folyton háború van), akkor azt mondják: együtt a nyáj, kezdhetjük.
kissé felnőttem
szerintem mi élünk képzelet világban egyébként nem tudná megtenni amit tesz.Álmodunk mint rózsika, a csipkés.
aremy
@huKKK: maga,ön a választás ott.akkor most tudós???mert szerintem a megmondó !hát ilyenek már jártak erre. egy az még itt van igaz szórakész .
huKKK
@aremy: 20 44
Természetesen megmondó vagyok.
Nincs azzal semmi bajom ha itt mindenki más tudós, intelligensebb nálam.
Örülök, mert így legalább van kiktõl tanulnom jellemet, türelmet, emberséget.

@nezelodo: 14 49
A jó pásztor ért a nyájhoz, követik a bárányok. Ellenségkép mindig lesz, harc is, ahogy minden jó családban is harcolnak egymásért a nyomor, tudatlanság és más külsõ ellenségek, ideológiák ellen. A tisztának minden tiszta, a visszásnak minden visszás - ahogy a bölcsek mondják.
aremy
@huKKK: és akkor mik is azok a jótettek mert az erre adandó választ nem látni.ja és hitetlen vagyok és ez hites szöveget a balogöhö páterral vesézzék ki nyugodtan.
huKKK
@aremy: 22 35
"akkor mik is azok a jótettek mert az erre adandó választ nem látni."
Pedig látnia kéne, emlékeznie kéne. Téved, ha azt gondolja az én felelõsségem ön helyett emlékezni. A tudatosan feledékeny sivatagi embereket ért csapásokra már utaltam fent a 14 32-ben.

"ja és hitetlen vagyok és ez hites szöveget a balogöhö páterral vesézzék ki nyugodtan."

Vizsgák idején nincs hitetlen diák.
Kõkemèny vizsgaidõszak következik. Nem féltem a hitét. Meg fogja találni.
Maga az élet is arra vezeti az embert, hogy kénytelen hinni, mert az egészségügyben nem bízhat.
aremy
@huKKK: még mindig a harang kötelébe kapaszkodik nekem ez nem jóó tett
NO MIK AZOK AZ ELMÚLT HÉT KURVA ESZTENDŐ FIDESZES JÓ TETTEK ???
FIGYELEK

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.