Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtöki  látogatása miatt az ellenzéki pártok is megszólaltak különböző sajtótájékoztatókon.

Az MSZP szeretné tudni, miről beszélt Orbán és Putyin

Az MSZP elnöke szerint "a keleti nyitás nem járhat együtt a nyugati zárással". Molnár Gyula arra szólította fel Orbán Viktort, hogy tárja a közvélemény elé, miről is tárgyalt Putyinnal zárt ajtók mögött.

LMP: Orbán gázért árulta el a nemzetet

Az LMP külpolitikai szakszóvivője, Ungár Péter szerint Orbán Viktor gázért és saját köreinek gazdasági érdekeiért elárulta a magyar nemzetet a találkozón tartott tárgyaláson. Hozzátette: Ukrajna függetlenségéért sem állt ki, és "teljesen befeküdt az orosz álláspontnak" az energetikai kérdésekben.

Gyurcsány: Orbán vagy pincsi, vagy politikailag demens

A Demokratikus Koalíció elnöke sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Orbán Viktor 2007-ben még arról beszélt, hogy keleten csak alávetettség és kiszolgáltatottság várna az országra.

Elborzadva látom, hogy Orbán Viktor vagy pincsinek állt, vagy súlyos politikai elbutulás, demencia sújtja

- fogalmazott.

Gyurcsány szerint Orbán végtelenül romlott, aki elárulja a magyarokat és a  Nyugatot. Magyarországnak nem kell a paksi bővítés, le kell állítani – tette hozzá.

Jobbik: Magyarországnak közvetítenie kellene a Nyugat és Oroszország között

Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője örült Putyin látogatásának, szerint Magyarországnak közvetítői szerepet kellene betöltenie a Nyugat és Oroszország között. Az oroszokat sújtó gazdasági szankciók ellen is kikelt, mondván, csak a Jobbik szavazott az unióban a szankciók ellen, Orbán ugyanakkor megszavazta azokat. A korlátozások súlyos veszteségeket okoztak a magyar gazdaságnak is – tette hozzá.

(MTI)

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
Tökéletesen igaza van. (Lehet gyurcsányozni)
Gorbánt az tartja felszínen, hogy kiszolgálja a hatalmának támogatására hajlandó szemetet. Cserébe azok vihetnek bármit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@nemfideszes: ...nem kötelező velem beszélgetni, de ha hozzámszólsz és bunkózni kezdesz akkor ne nyafogj...
...le vagy szarva !
Sámannus
@lusta: Ez a fószer akár merre megyen mindenhol szopatják.
Akár szopórollernak is hívhatnánk.
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Rendszerváltás óta minden szavazáson részt vettem kivéve a 2010-2014 -esen nem mentem el.
Hazudnak mind ,korrupt mid,és valami felsőbbrendű lénynek képzelik magukat.
A képviselők,miniszterek,polgármesterek házáig van felújítva az út,takarítva le a hótól.
Olyan mind annak idején a komcsi rendszerben pártitkár elvtás házáig volt rendes út,letakarítva a hótól a járda úttest.
Semmi nem változott.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ...a nemszavazással akarsz változást elérni ?
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Változás soha nem lesz mert a Magyar társadalom a ügyeskedésben szocializálódott.

Ez folyik minden generációban.
Hatalomra kerülni megőrizni és lopni egy életre valót négy év alatt.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: Mindig minden változik...csak azt az nem tudja értékelni aki épp benne van.
Amúgy gyökeres változás soha nem lesz mert az eleve szembeállítaná az akkori generációkat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.