Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság és a magyar vállalatok érdeke, hogy minél hamarabb feloldják a szankciókat Oroszországgal szemben.

A külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában felidézte, két évvel ezelőtt, a szankciós időszak kezdetén úgy állapodtak meg a moszkvai vezetéssel, hogy magyar élelmiszeripari beruházásokat hajtanak végre Oroszországban, ennek keretében öt gyár épült vagy épül. Ha a "szankciós rezsim" véget ér, akkor a magyar élelmiszeripari alapanyagok, termékek könnyebben tudnak majd az orosz piacra jutni.

Szijjártó szerint a magyar gazdaság érdeke az orosz szankciók feloldása

Hangsúlyozta: reméli, hogy minél hamarabb véget ér a szankciós időszak, mert az intézkedés gazdasági és politikai szempontból is megbukott, és túl sok kárt okozott a gazdaságnak. Jelezte: a magyar gazdaság 2013-hoz képest 6,5 milliárd dollárral (1859 milliárd forint) kevesebb értékű árut tudott exportálni a térségbe. Ez magyar vállalatok veszteségéből jön össze – mondta.

Szijjártó Péter a paksi atomerőmű-bővítésről azt mondta, hogy már csak a versenyjogi kérdést kell az unióval megvitatni, és semmilyen okot nem lát, amely miatt ne adná ki a közösség az engedélyt. Úgy fogalmazott, "nem korrekt" az unió részéről a késlekedés ebben az ügyben.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy a paksi bővítés a legnagyobb gazdaságfejlesztési program, amely tízezer új munkahelyet hoz létre és Magyarország energiabiztonságát, az energia árának tartósan csökkenő szintjét szavatolja.

Szijjártó Péter a vízügyi cégek együttműködésével kapcsolatban azt mondta, a vízügyi klaszterben köztulajdonú és magáncégek is vannak, a Fővárosi Vízművek már meg is vetette a lábát az orosz piacon, közös konzorciumot alakítottak a cseljabinszki vízművel. Most a többi vízipari cég előtt is megnyílhat a lehetőség – tette hozzá.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban elmondta, Magyarország, mint Ukrajna szomszédja, stabil és erős Ukrajnában érdekelt, de a minszki megállapodás betartásában nem tudtak előre lépni. A szankciós politika helyett másra van szükség, de ehhez Szijjártó Péter szerint az uniós állam- és kormányfők szintjén meg kellene vitatni a szankciók hatásait. Hangsúlyozta: antidemokratikusnak és elfogadhatatlannak tartják, hogy a szankciók jövőjéről "fű alatt" döntöttek az unióban.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aremy
a fotót elnézve a mélyszáros hiányzik a képről no mert őő a magyar gazdaság!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
not me
szijjártó, azt tudtad, hogy van olyan, amikor nincs az a pénz?
szijjártó, te leszopnál egy orosz férfit egymilliárdért?
Hát persze, hogy igen.
Én meg nem - NINCS AZ A PÉNZ!
Na ez az apró nüansznyi különbség köztünk.

szijjártó, túl magas a homlokod - mondták már ezt neked?
Kéne korrigálnod szépészetileg.
A magas homlok jó, de azért van egy határ.
Te túllépted ezt a határt.
Ezért kéne korrigálni.

Ráfésülhetnéd a hajadat az emeletes homlokodra, de az nagyon frankensteines lenne - szerintem se csináld.
Keressünk másik megoldást.
Akarsz velem együtt keresni?
z első ötletem: ne beszélj annyira sok hülyeséget, és akkor nem leszel nyílvánosság előtt, és senkit nem fog irritálni a túúúúúl magas homlokod, ami a mellékelt ábra szerint nem az ész, a jóság, az igazmondás, az emberség záloga.

Tudom, hogy gáz másokat a külsejük alapján megítélni, de az van te csökött agyú fidesznyik, hogy te a belsőd alapján vagy masszívan romlott, amí a külsődben is megjelenik, mert egy idő után átlényegiesülsz azzá a külsődben, ami belsőleg vagy.
aremy
a fotót elnézve a mélyszáros hiányzik a képről no mert őő a magyar gazdaság!!!
eugen4402
A mínusz 6,5 milliárd dolláros veszteség a magyar költségvetést terheli.
Viszont az ellenőrzés-nélküli pénzharácsolásnak a hasznát Ti rakjátok zsebre...
Amikor volt orosz piac, volt KNEB is és az első ellopott milliócska után már menne is értetek az autó...(Maga most velünk jön!)
papa.49
@nyanya001: Ez csodás)))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.