Elismerte Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek, hogy az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal megkereste őt a négyes metró és az Alstom-szerződések ügyében, de nonszensznek tartja, hogy ráhatása lett volna a szerződés megkötésére. Hiszen rosszban volt Gyurcsánnyal és az SZDSZ-esekkel.

Érthetetlen, kívül esik minden racionalitáson

- így reagált Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek arra, hogy az OLAF az ő szerepét is vizsgálta a négyes metrós korrupció ügyében. Az európai csalásokat nyomozó hivatal a most nyilvánosságra hozott jelentésében több olyan szerződést is megnevezett, amelynél felmerül a korrupció gyanúja.

Medgyessy nonszensznek tartja, hogy szerepe lett volna a 4-es metró ügyben

(Fotó: Kallos Bea /MTI)

A jelentés fedőlapján pedig érintett személyként a fővárosi önkormányzatot, az Alstomot és Medgyessy Pétert nevezik meg. Medgyessynél annyit írnak, hogy a hozzá köthető cég 2002 óta (ekkor nem volt még az ő cége) tanácsadói szerződésben állt az Alstommal, majd 2005-ben sikerdíjas lobbiszerződést kötöttek a metrókocsik szállítására.

Ebből 600 ezer eurót kapott a cég 2007-8-ban, miután furcsa körülmények között (több cég kizárása, majd egy utolsó egyeztetési körben, határidő után módosított ajánlattal) a legrosszabb első ajánlatot adó Alstom nyert. Az amúgy angol nyelvű dokumentum magyar szavakkal is leírja, mit vethet ez fel a magyar jogszabályok szerint: „befolyással üzérkedést, és vesztegetést”.

Medgyessy elismerte, hogy tavaly megkereste őt az OLAF az üggyel kapcsolatban, és megkérdezte a véleményét. Medgyessy a válaszlevelében is leírta, hogy az Alstommal metróügyben sem direkt, sem indirekt kapcsolat soha nem volt.

Medgyessy szerint azért nonszensz, hogy bármi szerepe lett volna az Alstommal kötött szerződések megkötésénél, mert nem volt már miniszterelnök 2005-ben, amikor az első négyes metrós hirdetmények megjelentek, sem 2006-ban amikor az első pályázatokat kiírták.

„Politikai értelemben sem lehetett ráhatásom, hogy az Alstommal szerződjön a főváros, hiszen köztudottan rossz volt a viszonyom az akkori vezetőkkel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és a szabad demokratákkal, akik Budapestet vezették.”

Medgyessy szerint nem volt az AssistConsult Kft. tulajdonosa, sem tisztségviselője, amikor az szerződött az Alstommal, azután vette vissza a céget, miután 2006-ban megszűnt a parlamenti képviselői mandátuma. Ekkor pedig nem bontotta fel a folyamatban lévő, korábbi szerződéseket. Medgyessy a fentiek miatt nem érti, hogy miért tartja az OLAF érintettnek a négyes metrós ügyekben.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
24.hu/fn/gazdasag/2016/04/27/medgyessy...
Akkor ez mi D 200-as hazaáruló?
Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet a Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanácsadásért kapott a korrupciós vádakkal illetett Alstom francia járműgyártótó. Az Alstom ellen Nagy-Britanniában és Magyarországon is nyomozás folyik korrupció gyanúja miatt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Hülyék gyülekezete az Alstom?
Ha Medgyessynek nem volt ráhatása a dolgokra (ahogy most mentegeti magát), akkor hülyék lettek volna csak úgy átutalni 600.000,-EURÓ-t! Józsi bácsinak miért nem utalt az Alstom 600 ezer Eurot, hiszen neki sem volt szerepe a 4-es metró ügyben?!?!
Medgyessy is csak egy hazug a többi közül!
Szerintem!
Béla333
Mint az MSZP miniszterelnöke megválasztásakor rögtön kötött egy szerződést az Alstommal?!

"Medgyessynél annyit írnak, hogy a hozzá köthető cég 2002 óta tanácsadói szerződésben állt az Alstommal, ..."
index.hu/belfold/2017/02/03/itt_a_teljes_olaf-jelentes_a_4-es_metrorol/

Egyébként meg semmi köze semmihez?!
Ő is csak egy mocskos hazudozó!
Szerintem!
human
Nyugi. Te már egyszer agyon dicsérted Orbánt. Meg fogod úszni.
Eladott Ország
24.hu/fn/gazdasag/2016/04/27/medgyessy...
Akkor ez mi D 200-as hazaáruló?
Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet a Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanácsadásért kapott a korrupciós vádakkal illetett Alstom francia járműgyártótó. Az Alstom ellen Nagy-Britanniában és Magyarországon is nyomozás folyik korrupció gyanúja miatt.
Béla333
Népszabadság, 2004. augusztus 19.
"Medgyessy Péter: Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, miközben néhány politikusának olyan erősek a személyes ambíciói, hogy azok kielégítése érdekében semmilyen árat nem talál túl soknak. "

Medgyessy is, az akkori MSZP is, az SZDSZ is?!
Elképesztő!
nyanya001
Nyugi Medgyessy úr !
Ha a hír Ön szerint nem igaz, forduljon nemzetközi bírósághoz és bizonyítsa be az igazát.
Én úgy látom mint sokan mások, ezek tények.
De vigasztalja az a tudat, ha egyszer a fideszesek korrupciós ügyei kerülnek kivizsgálásra,
az több kötetet fog kitenni és nagyon sok kormánytag is benne lesz !
human
@nyanya001: 2018-ban nem lesz leváltva a fidesz, legfeljebb nem lesz meg az egyszerű többsége a parlamentben.
nyanya001
@human: Sajnos nekem is ez az érzésem.
Ilyen széthúzó ellenzékkel nem lehet ezeket leváltani.
human
@Eladott Ország: Nem figyeltem az ügyet, de az valóban nem mentség, hogy akkor nem az ő tulajdonában volt, ha valahol mégis köze volt hozzá. Ma is számtalan az olyan sikeres gázszerelő, aki valaki más tulajdonát kezelgeti.
kisrigó
@Béla333: A jelentős euró átutalásának tényét nem tagadja a becsületrend nemes alakja! Ne "nonszenszezzen" itt, hanem mesélje el, hogy miért kapta! Nem védve az SZDSZ-t, de miről beszélt anno, hogy tele van korrupt alakokkal?!
moareka
Ha valaki, akkor ez az ember nem volt miniszterelnöknek való, sem kommunikációban sem más formában...Az meg felettébb furcsa, hogy-teljesen mindegy mikor-a feleségnek csak úgy születésnapra 60 millát tud átutalni...
papa.49
Ha nem sáros mit idegeskedik, ha meg sáros a fütyisz majd kimossa a benyalásért!!!
adrenalink
@papa.49: Ugyan már! Orbán a saját érdekében minden szívfájdalom nélkül beáldozza ezt a köpönyegforgatót...
papa.49
@adrenalink: Lehet, de attól is függ mit tud a hazugovicsról a kampó))))))))))))
adrenalink
@papa.49: Vagy, ki kapta a nagyobb jattot...
quadrocopter
Ha sunyított, akkor viselje a kereztjét! De a hordatag is!
wagabund
ez a név arra jó, hogy elrágódik a nép rajta egészen a választásokig...
papa.49
@wagabund: Ez az egész a ,,gumicsont,, addig se azzal foglalkozik a nép, hogy mit, és mennyit lopnak el a fütyiszek!!!
human
@moareka: OTP vezért Csányit meg helikopterrel ajándékozta meg Spéder Zoltán még 2005-ben. Pedig nem a neje volt. Azon a szinten tudod a 10 milliókat nem úgy kezelik mint a mi szintünkön.
sokanvagyunk
Jó MNB-s vélemény szerint amint Medgyessy, a "becsületrend lovagja" számlájára került a pénz, elveszítette EU-s jellegét - nos, lehet jogászkodni. :(
Béla333
Ráadásul Medgyessy teljesen nyugodt volt 2002-2004 körül, hiszen Polttal járt vadászgatni, ahol nyilván az időjárásról beszélgettek miután megitták amit ilyenkor meg kellett inni!
Nyugodt volt: a Kellert leállították, cserébe ő is kaphatott ígéretet, hogy az ő lopkodásait sem vizsgálja ki a Peti...
moareka
@human: Igazad van, pontosan azon gondolkoztam el, hogy ez a világot, az ügyeskedők, maffiózók, munka nélküli milliárdosok, tolvajok uralják,-nincs tisztesség, becsület, jóakarat, empátia és még sorolhatnám, mi minden felejtődött el, és sodródunk nem is tudom hova...
Az meg mindenért beszél, hogy egy miniszterelnök annyira hülyének nézi az általa "irányított" népet, hogy 752 ezer forintot hazudik az egyszámlájára, s azt gondolja, hogy ezt mindenki beveszi...
Ennyire nem lehet elrugaszkodni a valóságtól...
human
@moareka: Azért árnyalnám a képet. Azért nem csak bűnöző alkatok és zsebcézárok vannak a gazdagok között. Vannak akik nagyon sokat keresnek, de mégsem szavaznak a fideszre, pedig anyagilag jobban járnak 2010 óta.
verőce21
"D-209"-es elvtársat ilyen pitiáner üggyel megvádolni? Hallatlan!
kiscsillag66
Nem tudom mi lesz ebből. Engem csak az zavar, hogy miért most nem sokkal a választások előtt hozták ki ezt a dolgot, pedig már az ügyészség 10 éve vizsgálódik és mégsem talált semmit.
human
@kiscsillag66: Sajnos a választások előtt már nem fogjuk megtudni, hogy igazak-e a vádak a bíróság szerint is. A fidesz számára valóban tökéletes volt az OLAF időzítése. Nagyszerű nyitás ez a kampányévben számukra. Az a baj, hogy nem csak a bűnözőknek lesz ez büntetés, de minden ellenzékinek is, mert a fidesz össze fogja mosni őket.
kiscsillag66
@human: Nem az OLAF-ra gondoltam, hanem arra, hogy a kormány is megkapta már régen a jelentést, szerintem ők időzítették mostanra. Sajnos, ha az ellenzék nem igyekszik és csak veszekszenek, marad a jelenlegi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.