Személyesen utasította csütörtökön a főpolgármester az FKF és a BKV vezetőségét a járdák és megállók takarítására, miután látta, hogy életveszélyes állapotok uralkodnak a fővárosban.

Tarlós István egyúttal elnézést kért a budapestiektől pénteki sajtótájékoztatóján, mint mondta, nem érti, hogy ez a helyzet hogyan állhatott elő, ám most személyesen intézkedett a takarításról.

"Nyomás takarítani!" – Tarlós személyesen küldte el a BKV-t

Tarlós fölhívta a járdák, megállók és tömegközlekedéssel járt útvonalak síkosságmentesítéséért felelős FKF és a BKV Zrt. vezérigazgatóját, saját elmondása szerint rájuk szólt, hogy

nyomás takarítani, majd utána beszélünk.

A beszélgetésből nem derült ki, az érintettek eddig mit csináltak. A főpolgármester szerint a kialakult helyzetért se az FKF, se a BKV vezérigazgatójának nem kell lemondania.

A BKV szerdán közölte, hogy mindent elkövet az utasok biztonsága érdekében: szerződéses partnerei kedd délután óta takarítják a több mint 5 ezer megállóhelyet és csomópontot. A lassúságot a csapadékra fogták, aminek tegnapra már nyoma sem volt, az utcák azonban még mindig hasonló képet mutatnak.

(hvg)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Egyúttal ki kellet volna rúgni a FKF és a BKV vezetőit is. Gondolom nekik már európai jövedelmük van. Mire fel? A pórnép meg dolgozzon szarér-hugyér, mert hát a hozzádott érték, teljesítmény ,meg a nagybüdös lof*sz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Egy született vezető aki habozás nélkül dönt és utasít. De nem kellett volna esetleg ezt korábban?
szaboria1
Ez akkor szól rájuk amikor lassan elolvad a hó meg a jég.
Eladott Ország
Egyúttal ki kellet volna rúgni a FKF és a BKV vezetőit is. Gondolom nekik már európai jövedelmük van. Mire fel? A pórnép meg dolgozzon szarér-hugyér, mert hát a hozzádott érték, teljesítmény ,meg a nagybüdös lof*sz.
justhpeter
Elég ostoba vicc ez a kézivezérlősdi, de ha Tarlós ezt élvezi hát legyen. Az felmerült benne, hogy ezek az illetők mégis miért kapják a fizetésüket ?
not me
Tarlós, tényleg próbálod elterelni a felelősséget magadról?

EZ A TE FELELŐSSÉGED, TE GECI!

Tarlós, te nem igazgatod a Budapest sorsát semennyire sem.

Elfáradtál, vagy sosem tudtad, te geci!?
Húzz a picsába, te geci!
not me
Tarlós István, a gyerekgyilkos, NEM keresztény!!!
Én tudom kivagy, te geci!!!
Mondj valamit, a kutyát nem érdekli, hogy mit mondasz, TE GECI
not me
Vagyok aki vagyok.
Én nem ütöttem el egy gyereket sem, és ha el is ütöttem volna, nem próbáltam, volna elsumákolni.
Tarlós István a gyerekgyilkos, a három nap alatt többeket kórházba juttatott, és megölt.
Régen csapatortól jártak a hómunkások (hol vannak a közmunkások?), most meg nincsenek sehol.
Ez mit jelent?
Hogy Tarlós István, egy NEM keresztény, egy geci hulladék, aki emberek életével játszik.
not me
@kiskun: De NÁCI VAGY.

Tudod, hogy hívják azokat, akik nem bírják elfogadni a tényeket?

SZÁNALMAS!

kistáskakun
not me
BKV?
Miért a BKV-t,
Küld az Arrivát, vagy a volánt, te gyerekgyilkos!
Ja nem is, küld a BKK-t, te nyomorult hulladék!!!
Hol van a BKK ilyenkor, te hulladék GYEREKGYILKOS!?
not me
Tényleg azt hitted, hogy ezt megúszod, GECI TARLÓS, AKI ELADTA A FŐVÁROST?
ÉN TUDOM, HOGY GYEREKET ÖLTÉL, és amíg én tudom, más is tudni fogja!!!
not me
Tarlós István GYEREKET ÖLT.
Tarlós István nem változott.
Tarlós István emberek életével egészségével játszik
Tarlós István embereket juttatott kórházba azzal, hogy nem takartatja a járdákat.
A te anyádat, apádat is Tarlós István a NEM keresztény juttatta kórházba!
Pereld be Tarlós Istvánt sok millióért!!!
human
@justhpeter: Miért ostobaság a kézivezérlősdi? Orbánnak is bejött. Ettől jönnek izgalomba a szavazói.
quadrocopter
"A főpolgármester szerint a kialakult helyzetért se az FKF, se a BKV vezérigazgatójának nem kell lemondania."

Ebben a genbnyországban ezek a kímélő megoldások jelentik a gondot. Angliában ezért úgy kib***ták volna őket, mint a kakit!
not me
Most van vége!!!

Fel akarom jelenteni a BKK-t.
Telefonszámot kérek, most!!!
elnyomott
Birka ez a nép.
Aki balesetet szenvedett közúton, simán perelni kellene az önkormányzatot.
Sok per lenne és talán megtanulnák, hogyha ilyen idő van, senki utasítására nem kell várni, hanem tenni kell.
De ez csak álom minálunk. Csak elégedetlenség, hőbörgés van, a vezetők meg tojnak ránk.
elnyomott
Tarlóskám, nincs elnézve semmi, a gatyádat is le kellene perelni a főváros lakóinak!
aremy
mondta ezt a főváros pedellusa és ki nevette őt a két rossz csont.
papa.49
Nem sokat csak úgy 3 hetet késett, a kijelentésével)))))))))))))
quadrocopter
és a 101 jól képzett államtitkár-helyettes meg hóembert épít?
aremy
@papa.49: de jobban tette volna ha húsvét kor jött volna elő ez a pedellusi szigor hát ha akkor már nem lesz ónos eső.
evacica
Kedves Tarlós úr nem késő ez egy kicsit?! Már rögtön az első nap el kellett volna kezdeni a hó takarítást és a megállok síkosítás mentesítését! Erre nincs pénz? Én ugyan is nem láttam egyetlen egy hó munkást sem még de gépet sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.