Hamarosan leváltják Papcsák Ferencet a Fidesz zuglói választókerületének elnöki posztjáról.

Papcsák 2010-2014 között Zugló polgármestere volt, és bár a 2014-es választáson egyéni mandátumot nem szerzett, végül listáról bejutott a parlamentbe. 

Mandátumáról 2015-ben mondott le, miután az MNB felügyelőbizottságának elnökévé nevezték ki.

Leváltják Papcsák Ferencet, Zugló "erős emberét"

Pesti Imre, a Fidesz fővárosi regionális igazgatója a 24.hu-nak elmondta, bár jogilag nem volt összeférhetetlenség,

Papcsáknak az MNB-s tisztség mellett nem jutott ideje arra, hogy a kerület ügyeit intézze. 

Úgy tudni, Papcsák utódja így nagy valószínűséggel a 2018-as képviselőjelölt Jelen Tamás, korábbi XI. kerületi alpolgármester lesz.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Hollik Istvánról, a Fidesz ­KDNP kettő az egy­ben állagú ürülékét önként ­dalolva, akár vasárnap is szívesen lapátoló kereszténydemokrata képviselőről van szó, akiről valószínűleg a büdös életben nem hallottunk volna, ha Papcsák Ferenc NERtársat nem ejtőernyőzik be a Matolcsy György urizálását felügyelő bizottság elnöki székébe és ezáltal nem válik összeférhetetlenné saját magával. Az erős ember Kuszaszemet felügyelte, a gazdaságpolitikát lézerélesen átlátó, sikert sikerre halmozó, tündérország többszöri létrehozását bejelentő, a genetikai tudományokban is élenjáró szellemi súlyemelő és parafenomént. A luxusvécék iránti rajongásáról és számos más ügyletéről elhíresült egykori zuglói polgármester tavaly kénytelen volt lemondani parlamenti mandátumáról, megüresedett az ő helye. És sajnos nem találtak széles e hazában megfelelőbb embert e hiánnyal teljes légüres tér kitöltésére, mint Hollik Istvánt, ezért tavaly szeptember óta ő is képet visel a magyar országgyűlésben. Onnan lehet felismerni, hogy ha Németh Szilárd vagy Kósa Lala éppen nem ér rá hülyét csinálni magából, akkor őt kapják elő viharban, hóban, sárban, sátoros és sátortalan ünnepnapokon, de leginkább a vasárnapi zárvatartás idején."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
not me
Ránézésre paraszt vagy.
Ennek nem kellett volna így lennie, de mivel egy suttyó paraszt vagy, ezért így lett.
Eladott Ország
Hollik Istvánról, a Fidesz ­KDNP kettő az egy­ben állagú ürülékét önként ­dalolva, akár vasárnap is szívesen lapátoló kereszténydemokrata képviselőről van szó, akiről valószínűleg a büdös életben nem hallottunk volna, ha Papcsák Ferenc NERtársat nem ejtőernyőzik be a Matolcsy György urizálását felügyelő bizottság elnöki székébe és ezáltal nem válik összeférhetetlenné saját magával. Az erős ember Kuszaszemet felügyelte, a gazdaságpolitikát lézerélesen átlátó, sikert sikerre halmozó, tündérország többszöri létrehozását bejelentő, a genetikai tudományokban is élenjáró szellemi súlyemelő és parafenomént. A luxusvécék iránti rajongásáról és számos más ügyletéről elhíresült egykori zuglói polgármester tavaly kénytelen volt lemondani parlamenti mandátumáról, megüresedett az ő helye. És sajnos nem találtak széles e hazában megfelelőbb embert e hiánnyal teljes légüres tér kitöltésére, mint Hollik Istvánt, ezért tavaly szeptember óta ő is képet visel a magyar országgyűlésben. Onnan lehet felismerni, hogy ha Németh Szilárd vagy Kósa Lala éppen nem ér rá hülyét csinálni magából, akkor őt kapják elő viharban, hóban, sárban, sátoros és sátortalan ünnepnapokon, de leginkább a vasárnapi zárvatartás idején."
quadrocopter
Zugló nerm kért belőle, MNB-.s harácslás miatt meg nincs ideje hordaügeket intézni, ezért ide-oda teszik, mint a krumpliszsákot! Ez egy olyan példány, amelyiket egyszerűen nem lehet becsukatni!
lampa laz
@Horizont: pont emiatt lett befutó a posztra, mert az általad leírt jelzők voltak a feltételek hozzá...
DR Eric CARTMEN
Ez a többszörösen bukott senkiházi még érdekel valakit ? A "baktalórántházi" hős, az elitélt választási csaló. Ócska ripacs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.