Csak biztonsági őrök kíséretében mehetett keresztül két fiatal cigány lány a budapesti Gozsdu udvaron, egyértelműen a származásuk miatt. A több szórakozóhelyet magába foglaló épület sétálóutcáján ügyelő biztonságiakat utasították, hogy romákat csak kísérettel engedjenek be – írja a Blikk.

Az incidensről két beszámoló is született vasárnap a Facebookon. Az egyiket egy külföldön élő, de most hazalátogató roma lány írta, aki éppen azért költözött el, mert hiába tanult és dolgozott szorgalmasan, kisgyermekkora óta  bántalmazásnak volt kitéve származása miatt.

Az Index korábban elérte a történet egyik szereplőjét, aki elmesélte: mindössze át akartak haladni a Gozsdu udvaron, de biztonsági őrök állították meg őket és azt mondták, csak az ő kíséretükben haladhatnak át. Egyikük kabátján szerepelt a Gozsdu felirat.

Az őrök megerősítették, hogy a lányok származásuk miatt kapnak kíséretet, mire ők a felettesükkel szerettek volna beszélni. Mint kiderült, a férfi maga is roma származású, és közölte, hogy sajnálja a dolgot, de utasításba kapta, hogy így járjon el a romákkal.

A Gozsdu Facebook oldala jelezte, elhatárolódnak bármilyen megkülönböztetéstől, diszkriminációtól, nagyon sajnálják az ügyet és azonnali vizsgálatot indítanak, hogy kiderüljön, mi történt pontosan.

Magát a Gozsdu udvart – ahol egyébkén az utóbbi időben megszaporodtak a külföldi turistákra pályázó zsebesek, dílerek és prostituáltak, – külsős cég védi, az eset helyszínéhez legközelebb eső klub pedig cáfolta, hogy az ő biztonsági őreikről lenne szó.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
a rohingyákat Bangladesben sem szeretik vmiért...

Itt meg a két makulátlan előéletű romnyi, ha felmutatta volna a bárcáját, akkor biztosan beengedik...

Különös, h a cigány haverom soha nem panaszkodik. 30 éves, sportos megjelenésű, jól, de nem kirívóan öltözött, nem ékszerpárti, magára igen sokat adó, dolgos ember. Családja is ilyen. Párja szintén cigány. Két gyerek apja, lakása, kocsija patika tisztaságú. 7.éves nagyobbik fiának laptopja, okos telója is van. Kölyök keni-vágja a kezelésüket. Egy gondja azért mégis van az élettel: neki mindig minden ígéretét be kell tartani, mert nem állhatja a magyarázkodást.
Különös, h soha nem említi, h lecigányozták volna vhol is. Pedig Ausztria, Németország is tartós munkahelye volt eddig. Most itthon dolgozik, már összejött annyi pénze, h az eddig bérelt lakását meg tudja venni. Már az átalakítására, felújítására gyűjt, de ez nem akadálya annak, h el-elmenjnek egy-egy kirándulásra családostól. Úticél Ausztria, Erdély, de Szlovákiába is átugranak néha hétvégén Bp. mellől.

Ha véletlenül szóba kerül, származását soha nem tagadja. Szokta mondani: roma vagyok, és? Beszélek társagási szinten németül, valamennyit angolul, dolgozom, keresem a munkát, tessék utánam csinálni. A nagyobbik gyereknek már ott a szükséges, kornak megfelelő angol nyelvkönyv, a némettel ismerkedik... apja néha diliből csak németül kommunikál vele..

Én is úgy gondolom, tessék utána csinálni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Sok minden eszembe jutott erről. Például, hogy bennem mennyi az előítélet. Mennyiben tehetnek erről a romák vagy a mindenkori kormányok. Meg az is hogy tényleg prosti és drog mentes helyről van szó vagy csak a konkurenciától védik?
keresztapa
Az okot ők maguk szolgáltatják, magukba nézhetnének, hogy mi az oka, ne az elő ítélettel hozakodjanak elő, hanem, hogy miért van az előítélet velük szemben, az okát értsék meg.
keresztapa
elítélem a rasszizmust, azonban a nagy "asztalverő" posztodra csak pár kérdést tennék fel remélem meg tudod válaszolni.

mit szólsz azokhoz a cigányokhoz akik bicikliket lopnak és a rendőrség őket VÉDIK? lsd tolvajkergetők
vagy ahhoz a cigányokhoz akik mentőt hívnak a többször leszúrt társukhoz és figyelmeztetik a mentőst, ha nem hozzák vissza a klinikai halálból akkor ő is meg lesz késelve? hogy mentőkocsi mögött kell rendőrt hívni, hogy elvigyék a holttestet és ne őrjöngenek és kb ne lincseljék meg a mentősöket?
vagy a félévente felmerülő késeléses ügyek?
vagy esetleg ahhoz, hogyha egy verekedéses vagy bármilyen balhés ügyhöz rendőrt hívok és említem hogy van cigány is akkor már nem jönnek ki hozzá?

ezek miatt nem SZÉGYENkezel? hmm?
igen valahol nagyon megkülönböztetik, de annak van háttere. nem azért különböztettnek meg, mert más a bőrszíned hanem mert cigány vagy és a felsorolt rossz tapasztalatok miatt, vannak bizonyos helyeken ilyen óvintézkedések. ha mindezekkel tisztában lennél akkor nem a magyarokat és az országot szidnád. egy ORSZÁG nem tehet arról mert TÉGED megkülönböztettek.
buta és korlátozott emberek viszont igen (akik előítéletesek) . az meg hogy a sztereotípiát a "többi cigánynak" köszönheted az a másik része. Éljél vele mert a fajtád vívta ki ezt a vélelmet a cigányról.
Aki Én
Ennek előzményei miatt, a kiváltó okok miatt meg majd én SZÉGYENlem magam.
Senki nem születik rasszistának...
Equus
a rohingyákat Bangladesben sem szeretik vmiért...

Itt meg a két makulátlan előéletű romnyi, ha felmutatta volna a bárcáját, akkor biztosan beengedik...

Különös, h a cigány haverom soha nem panaszkodik. 30 éves, sportos megjelenésű, jól, de nem kirívóan öltözött, nem ékszerpárti, magára igen sokat adó, dolgos ember. Családja is ilyen. Párja szintén cigány. Két gyerek apja, lakása, kocsija patika tisztaságú. 7.éves nagyobbik fiának laptopja, okos telója is van. Kölyök keni-vágja a kezelésüket. Egy gondja azért mégis van az élettel: neki mindig minden ígéretét be kell tartani, mert nem állhatja a magyarázkodást.
Különös, h soha nem említi, h lecigányozták volna vhol is. Pedig Ausztria, Németország is tartós munkahelye volt eddig. Most itthon dolgozik, már összejött annyi pénze, h az eddig bérelt lakását meg tudja venni. Már az átalakítására, felújítására gyűjt, de ez nem akadálya annak, h el-elmenjnek egy-egy kirándulásra családostól. Úticél Ausztria, Erdély, de Szlovákiába is átugranak néha hétvégén Bp. mellől.

Ha véletlenül szóba kerül, származását soha nem tagadja. Szokta mondani: roma vagyok, és? Beszélek társagási szinten németül, valamennyit angolul, dolgozom, keresem a munkát, tessék utánam csinálni. A nagyobbik gyereknek már ott a szükséges, kornak megfelelő angol nyelvkönyv, a némettel ismerkedik... apja néha diliből csak németül kommunikál vele..

Én is úgy gondolom, tessék utána csinálni!
papa.49
@Equus: Igazad van csak ő a ,,fehér holló,, a cigányok között...
Hellcat
Tessék megköszönni a társainak akik miatt kialakunak az ilyen szereotípiák és intézkedések...100 ból 90 egy utolsó semmirekellő a maradék 10 meg fel van háborodva, hogy miért így kezelik őket...hazadudjatok bazdmeg a maradék 90 re.
human
@keresztapa: írod "Az okot ők maguk szolgáltatják, magukba nézhetnének"
Értem én. Nekem csak azzal van bajom, hogy azokat is csesztetik akik nem követtek el semmit. Azokra is sandán nézünk a boltban aki egész életében tisztességes volt. Én ezeket az embereket sajnálom és el sem tudom képzelni milyen érzése lehet ok nélkül megbélyegezetten élni.
human
@Hellcat: Ok, csak gondolj bele. Ez olyan mintha neked kellene lesült szemmel járnod, téged követnének az abc-ben az eladók csak mert van olyan nem egy magyar aki milliárdokat lop.
Hellcat
@human: Biztos szar dolog és tudom, hogy a sértett pont a ritka kivétel...csak akkor haragudjon arra aki miatt kialakult/él a szereotípia...ne arra akik alkalmazzák.
human
@Hellcat: Egy időben az osztrák bevásárlóközpontokban magyarul írták ki, hogy ne lopj. Sokan felháborodtak rajta és az osztrákokra haragudtak érte nem azokra elsősorban akik miatt kikerült a felirat.
www.urbanlegends.hu/wp-content//west_1988_1-600x385.jpg
Hellcat
@human: És mekkora esélyt látsz rá, hogy a magyar cigány miatt került ki a felirat? Ott sem az osztrákra kellett volna haragudni mondjuk hanem akik miatt kikerült a felirat.
human
@Hellcat: Hát pont egy rokonom dicsekedett el vele hogy csent el valamit egy elektronikai üzletből. És nem hinném hogy ő volt az egyetlen magyar magyar aki kihasználta a gyenge osztrák biztonsági védelmet.
Hellcat
@human: Elég szégyen...mármint, hogy még dicsekednek is vele...
human
@Hellcat: Az. Nem is dicsértem meg érte.
Equus
@Hellcat: ismereteim szerint ugyanúgy csapatostul jártak oda lopni, mint reggelizni az Auchanba vagy a Tescoba.
Equus
@papa.49: ez igaz. Nem is tart kapcsolatot a családjával, pedig 7 testvére és számtalan unokatestvére van. Egyszer rájött, h mind arra épít, hogyan lehet őt lehúzni. Nem ad kölcsön, de mindenkinek elmondja, miért nem kellene kölcsönkérni, ha dolgozni is szeretne. Azóta lekoptak róla...
papa.49
@Equus: Nekem is volt ilyen ismerősöm aki ráadásul a mellém beosztott munkás volt, de nem tudok rá rosszat mondani akarattal se, becsületes volt, dolgozott, nem vitatkozott velem pedig vagy egy 10-sel idősebb volt nálam, akármilyen melót rábízhattam, ha nem tudott elmagyaráztam, és megcsinálta, pontosan, jól ahogy kell...
Csak ugye minden ezredik ilyen sajnos...
Borsodi
Legjobb volna ha sehova se engednék be őket, a parlamentet is beleértve, mert a vérükben van a gyilkolás,a lopást meg az anya tejjel szívták magukba.Emlékezzünk vissza Ausztriába a boltok elé ki volt írva Magyarok ne lopjatok! Vajon miért,kik miatt? Ennek ellenére van köztük becsületes is igaz, ez nem jellemző rájuk.
Avokado
@keresztapa: human: Pontosan megírta az igazat!"Éljél vele,mert a fajtád vívta ki,ezt a véleményt! Művelt ember egyse szeretné,ha a tanult,kulturát ismerő lányát egy roma vinné el!Persze,kiszolgáltatottságból lehet,hogy a lány romát választ! Ne menjünk bele! Ám van példa,hogy a roma,felindultságból agyonverte a kicsi gyerekét,mert az ágyneműbe fújta az orrát! Sajnos,a példáktól hemzsegünk! Tehát ne kényszeritsék rá az emberekre a roma fajtát,akiknek az észjárásúk messze különbözik a magyar emberétől! Házasodjanak maguk között,stb...Még egy példa,kislány koromban nem engedtek ki a nagymamámék a falu utcájára játszani,mert félni kellett,hogy elviszik a cigányok,a kint lévő gyerekeket! Ugy hogy nem kérünk a cigány-kultuszból!
Györe-Juhasz Eva
@Borsodi:Pont fehèr magyarok miatt volt anno kiírva Bècsben,hogy "Magyar ne lopj"
Amúgy ,annak ellenére,hogy fehèr vagyok,azt mondom,hogy rohadjon meg minden bunkó,aki bőrszín alapján ítèlkezik.
Nehèz kitőrni úgy valamiből,ha eleve bèlyeg van rajtad,ès általában annak megfelelően fogsz viselkedni.Nem minden roma lány k@va külföldön,ahogyan nem minden fehèr tisztességes munkával keresi a kenyerèt.
JAJMÁR
Renáta Lázók, én is "SZÉGYENlem" magam a történtek miatt, pedig nem vagyok roma származású. Bocsánat, bocsánat! Ha egyáltalán van erre...

Te megtetted, amit lehetett, megírtad ezt a nyilvános üzenetet. Talán vannak még, akik értik, de ha csak kevesen, akkor is megérte leírni.
Equus
@JAJMÁR: költözz hozzájuk... vagy már ott is laksz? Nyírd a sövényt, gondozd a füvet az udvarukban, vidd a gyerekiket a könyvesbolba, járj velük színházba, hangversenyre. Segíts nekik Hegel tézis, antitézis, szintézis gondolatvilgában eligazodni, Kanttal, Nietzschével együtt agyalni, mondjuk azon: "Az a keresztény döntés, amely a világot csúfnak és rossznak találta, tette csúffá és rosszá a világot."...
Aztán írd meg nekünk a tapasztalatod. Addig meg fogd be a pofád és inkább egyél, mint kinyisd.
Equus
@papa.49: Én meg büszke vok rá. Tudunk beszélni Senecáról, Ciceróról, de
Keynes manipulatív közgazdaságtanáról is. Ritkán látjuk egymást, de a virtuális világ, a Skype, a Viber pótol mindent. Van, h erőlteti az angolt... tökéletességre törexik és nevet a saját hibáin, de akkor is... :)
JAJMÁR
@Equus: Hozzájuk? Kikhez??? Miről beszélsz, se füle, se farka! Összehordasz hetet havat, még szerencsétlen filozófusokat is belekevered, de egy intelligens mondatot nem tudtál leírni!

Próbálom a stílusodban megfogalmazni a válaszomat, hogy megértsd!
szóval figyu: parancsolgass saját magadnak! Gyakorold, előbb-utóbb csak sikerül!
Mert az lehet, hogy mi - mindketten- magyarok vagyunk, és még az is lehet, hogy a bőrszínünk hasonló, de kb. ennyi közös van bennünk.
Nagyon SZÉGYENleném, ha rólad ítélnének meg engem.
Mert nekem egy Senki vagy, és hozzád szerencsére nincs közöm.
No, remélem érted ez egyszerű, - és filozófusmentes meg rasszizmusmentes példázatomat az egyén és a közösség különbözőségéről-, meg azt is, hogy kinek magyarázz a "pofáddal"!
Nem szeretném tovább taglalni, hidd el jobban jársz!
Borsodi
@Györe-Juhasz Eva: Nem a bőr szín alapján ,igazad van szerintem senkit nem érdekel,hogy milyen a színük,a probléma a beilleszkedés amire hetven éve várunk,és lassan már régen rá kellett volna jönnünk javarészt nem is akarnak.Megfelel nekik ez az életforma..Ne felejtsük el nem mink támadunk rájuk vesszük el az életüket ha nem ők,akik azt mondták nekem egyszer, jól jegyezzem meg,ha egyszer csak egyel legyenek többen minden Magyart ki irtanak.Szép lassan de haladnak az biztos.Tudom köztünk is vannak.rohadtak igénytelenek tolvaj gyilkosok,de javarészt.a börtönök velük van tele.Az az a hely ahová gyorsan betudnak illeszkedni.A származásukra és a bőr színükre meg saját maguk szoktak hivatkozni,főleg ha védekeznek.
Györe-Juhasz Eva
@Borsodi: Hidd el,hogy nagyon sok köztük a dolgos,rendes ember,aki szègyelli vagy szègyenli
/magyar helyesírásilag mindkettő használható/
a nemzetsège azon tagjait,aki miatt egèsz életükben bizonyítani kell,hogy ők csak a bőrszín
által romák.
A legjobb barátnőm is az ,kulcsa volt a lakásomhoz,soha semmi nem tünteti el,/a múlt idő: elköltöztem messze vagyunk egymástól/
Ismerek olyant aki a testvèrèvel vállalkozó,gimnáziumot végzett mindkettő,
saját traktorjaikkal vannak,amit nem segélyből,nem lopásból,hanem baráti /fehèr /
kölcsönből vettek,ès mit ad isten,vissza is fizettèk.Annak örülök,hogy ott ahol èlnek tisztelik,szeretik őket,vagyis igen,amig egy fehèrről úgy beszélünk ,hogy a Lázár,a Botka ezt vagy azt csinálta ,addig ott nem a Kolompár,vagy a Kanalas csinálta,hanem a cigány.
Orsóst szándékosan nem írtam,habár ő a legnagyobb tolvaj,esetleg közvetve ölt is,/mert ha valaki a kilátástalanságból a halálba menekül,az a gyilkosa aki belekergeti ./
papa.49
@Borsodi: Igazad van sok mindenben, de nem 70 éve, hanem 700 éve várunk, hogy beilleszkedjenek, az európai kultúrába, HIÁBA, akad olyan aki megérti, hogy ez szükséges lenne, de a nagyon nagy többségük csak a markát képes tartani, a ,,segíjjér,, !!!
Általában a jogaikat pontosan tudják, a kötelességeket, ami szükséges lenne a társadalmi együttéléshez na arról NEM VESZNEK TUDOMÁST SE!!!
1magyar
A cigányok nagy része sokat tesz a rossz hírükért.
Avokado
@Equus: Sajnos- barátaim véleménye ellenére-erőszakosságára, adtam kölcsön egy millíót,egy roma üzletember vállalkozásába.Dokumentálva,aláírással,folyamatossan a vissza fizetést,nem meghatározva a végét.Elsem tudtam képzelni,hogy nem adja vissza,sehogy! Ügyvédi felszóllítást át sem vette!Ugye,ez a menő roma,aki már rengeteget dolgozott és mindene megvan s agyerekeit kitanítatta,házat,autót vett nekik,s az állások is megfizetődnek.
A vége a csattanó:,lányom kiszolgáltatottságában,gyerekeivel őt választotta és most már élettársak,Ám ujra erőszakoskodva akart pénzt kicsikarni tőlem,újra,...mikor megse adta ,amit igért! Persze már nem is volt miből adni,nem adtam.Erre beszüntette a kapcsolatot velem,úgy,hogy a lányomat,unokáimat is eltiltatta tőlem! Gyönyörű! Ez a helyzet!
Borsodi
@Györe-Juhasz Eva: Valóban még a Kádár rendszer alatt sokuk becsületesen dolgozott,a munkájukból éltek.Most a legtöbbjük csapatoka verődve lopnak fosztogatnak,próbálnak megzsarolni akit csak tudnak.Van köztük becsületesen dolgozó cigány ember aki nem is szégyenli a származását.Én nem kifejezetten ezekről beszéltem,hiszen ők már köztünk jobban érzik magukat.Az igénytelen putris,fenyegetőző tolvaj rablókról akik még soha sem dolgoztak,lopásból zsarolásból,és családi pótlékból , segélyből élnek..Sajnos ezek vannak többen!
papa.49
@Avokado: Hát ez tényleg borzasztó amit leírtál...
JAJMÁR
Pedig a cigányok is mi vagyunk, meg a hajléktalanok és a nyugdíjasok, a szegények, a közmunkások, és a rokkantak is. Erről szól ez a történet, nem másról.

Először csak a hajléktalanok "nem szép látvány", meg a szegény maradjon a kaptafánál, a roma ne menjen végig egy rendezvényen, a múzeumok sem a mamuszos lábaknak valók, és egyszer csak eltalálnak téged is.
Persze, magyarnak lenni se nagy öröm manapság :(
Equus
@JAJMÁR: Jajj már... két cigány kurva nem mehet be egy utcába és a stricijeik sem. És ezek lennék én? Neked elgurult a gyógyszered... Statisztikailag mi vagyunk, de egyes emberként nem. A feltételezést is visszautasítom. Lehet, h te imádsz kurválkodni, fosztogatni, lopni, ami lopható - én nem. Ne keverd az ocsút a búzával.
JAJMÁR
@Equus: te lennél a búza? Hm, kétlem.
A búza intelligens!

(Persze, hogy statisztikailag ... te nagy ész!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.