Mint megírtuk, Romániában úgy döntött a bíróság, hogy a Csiki sör márkanév a holland Heinekent illeti meg, nem pedig egy szintén holland, de valamennyire magyar kézben lévő céget. 

Az érintett cég akkora ellenkampányba kezdett, hogy Hódmezővásárhely például bojkottot hirdetett Heineken ellen, és Hollandia budapesti nagykövete is kénytelen volt megszólalni az ügyben.

250 dühös magyar tüntetett a Csiki Sörért

A kampány részeként hirdettek meg hétfő délutánra az 56-osok terére, közvetlenül a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. székházával átellenben egy tömegrendezvényt, aminek már a neve is sokat ígért:

Kiállunk és kiáltunk a Csíki sörért és a külhoni magyarságért – zenével, dallal, imával…

A szervező AMUBA (A Munka Becsületéért Alapítvány) tiltakozó levelet szeretett volna átadni a Heineken vezetőségének, azonban a szomszédos irodaházban azt nem vették át, mivel ötig volt munkaidő.

Tián Pál László műsorvezető, akinek öccse a Magyarok Nyilai-ügy vádlottjaként jelenleg is rács mögött van, az esemény során a politikai foglyok kiszabadításáról is beszélt, a Heinekennel kapcsolatban pedig bejelentette, hogy tiltott önkényuralmi jelkép használatáért feljelentik a vörös csillagos sört.

A fellépők közt volt Fankadeli és Curtis is, utóbbi elmondta, egy székelyföldi fellépését majdnem meghiúsították a román rendőrök. A közönség a Miatyánkot, majd a Boldogasszony Anyánkat is elszavalta.

(444)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Ezer miatyánk sem ellensúlyozhatja a lopást, a törvénytelenséget.
Ne ebben legyen nemzeti érzelem, hanem a tisztességben!
lampa laz
Lófszt voltak dühösek, ingyensört vedelni mentek oda. Amúgy jó szar lehet, ha csak ilyen kevesen verődtek össze.
Legfeljebb az idióta fellépők játszották el a dühöst.
A csíki meg Romániába verje a nyálát, ne itt. Ha valami bajuk van mindjárt ide rohannak segítségért.
namihami
Ki védte, védette le a nevet? Ki a jog tulajdonosa? Amennyiben a Heineken, akkor a pénztártól való távozás esete forog fenn.
A Heineken egy akkora világcég, amelyik le se sz@rja, hogy itt vagy Erdélyben néhánytucat marha ezentúl nem issza a sörét. Mintha a vizilovat csípné a szúnyog.
Az pedig már a kavbaré határát súrolja, hogy egy ilyen tüntetés után egyházi imákat, énekeket kántálnak. Hogy jön ez ide? Netán józanul már eszükbe se jutott volna?
not me
Sokféle sört megittam eddig életemben, amik kivétel nélkül kiváltották a kívánt hatást, bár ízre nem mindegyik, de azok azóta is feketelistán vannak, DE a csíki sörről még eddig nem is hallottam EGÉSZ ÉLETEMBEN (lehet, hogy túl keveset éltem eddig, és nem ott, ahol kellett volna?)
Most meg azt olvasom, lehet, hogy a csíki sör miatt tör ki a 3. világháború?
Még talán békemenet is lesz a csíki sör miatt.

Az az igazság, hogy ebben a szétcseszett világban már nem is csodálkoznék... legalábbis nem úgy és nem annyira, ahogy gulyás gergely tud csodálkozni kb. mindenen.
Én is szoktam csodálkozni, de nem mindenen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.