Önleleplező hétvégén vagyunk túl. A Demokratikus Koalíció (DK) saját maga fedte fel lapjait, és egy merész hajtűkanyarral elkezdett érvelni a DK önálló listája mellett. Van ebben meglepő? Valójában nincs, hiszen Kerék-Bárczy Szabolcs szépen megjövendölte ezt. A hivatalos nyilvánosságban a DK évek óta a céltalan és értelmetlen "összefogás, összefogás, összefogás" lázában ég. Ez az a fundamentalista paradigma, amely szerint a jelenlegi politikai helyzetben és választási rendszerben, egyetlen egy és csakis egy üdvözítő út van minden ellenzéki párt előtt: közös listát és közös jelölteket állítani, és arra a listára felvenni boldogot és boldogtalant, aki Orbánt le akarja váltani, gondoljon bármit a másikról és a világról. A radikális tévtan hívei szerint, aki ettől bármi eltérőre akárcsak gondolni mer: valójában "Orbánsátán" ügynöke és bérence, és csak a Fidesz hatalomban maradását szolgálja, és semmi mást.

Forrás: index.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"...a DK szerint már évek óta kizárt az ellenzéki győzelem 2018-ban. Gyurcsány 2022-ben szeretne visszatérni, és az ellenzék vezére lenni. Ezért nem akartak előválasztást, hiszen akkor Gyurcsánynak vagy meg kellett volna méretődnie, vagy hátra kellett volna lépnie. Ezért nem akarnak most már nyilvánvaló módon közös listát se. Hiszen ők sosem akartak volna új szavazókat szerezni, csak az MSZP meglevő szavazóit akarják elvenni."

Legtisztább az lenne, ha a DK önállóan indulna, elég volt már a sz@rkeverésükből!
Sziszifusz
Gyurcsány Ferenc túlságosan is megosztó személyiség. Ha valóban ő is, az Orbán kormány leváltását akarja, akkor meg kell hoznia a nehéz döntést és háttérbe húzódik.

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc szavatossága mára már lejárt, megromlottak.
Épp ideje lenne annak, hogy távozzanak a közéletből.
Adjanak helyet a feltörekvő nemzedéknek, azoknak akik tiszta értelemmel és érzelemmel jó irányba vezethetik Magyarországot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.