A kormány stratégiai kabinetje döntött az idegenrendészeti őrizet visszaállításához szükséges négy törvény módosításáról, a javaslat hamarosan a parlament elé kerülhet – jelentette ki Lázár János kedden Makón

A bevándorlók magyarországi tartózkodása biztonsági kockázatot jelent, ezért a kormány döntött arról, hogy szabad mozgásukat korlátozni kell.

A jövőben azoknak, akik beadják kérelmüket, a határon kell várakozniuk addig, amíg arról döntés születik. Jelenleg ez nincs így, a bírósági felülvizsgálat idejére, illetve négy hét elteltével nyílt táborba kerülnek a migránsok.

Több lépésben azokat, aki jelenleg az ország területén tartózkodnak – számuk hét-nyolcszázra tehető – visszaszállítják majd a határhoz – mondta.

A politikus kérdésre válaszolva elmondta, a román magyar határ lezárására jelenleg nincs napirenden, de a szükséges előkészületek megtörténtek, ahogy egy második kerítés építéshez is rendelkezésre állnak a tervek a magyar-szerb határon.

Lázár János hangsúlyozta, Afrikában és a Közel-Keleten tízmilliók várakoznak arra, hogy elinduljanak Európába. Leszögezte, az ország biztonságáról saját magunknak kell gondoskodnunk, a magyar határ védelmét nem bízhatjuk arra, mi történik Törökországban.

A várost érintő fejlesztések közül a képviselő a makói fürdő bővítését emelte ki. Az idei költségvetésében az önkormányzat 50 millió forintot különített el a fürdő működésének támogatására, az első években ez az összeg még 140 millió forint volt.

Ahhoz, hogy nyereségessé váljon a Hagymatikum, 6-6,5 milliárd forintos beruházásra van szükség – közölte. Hozzátette: jó esély van arra, hogy a város megkapja ezt a támogatást.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Döntött a kormány a menekültek szabad mozgásának korlátozásáról.

Elírás. Helyesen:

A nép szeretne dönteni a kormány szabad mozgásának korlátozásáról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.