Egy jelenleg 16 éves körmendi lány szülei tettek rendőrségi feljelentést Körmend alpolgármestere ellen, miután kiderült, hogy a KNDP 56 éves helyi politikusa évek óta viszonyt folytatott a lánnyal. A KDNP szerint Szabó Ferenc lemondott az alapszervezeti elnöki tisztéről is – írja a 24.hu.

Az ügyre három nappal a történtek után a Fidesz is reagált, közleményükben azt írják:

A héten Auer Miklós, a Jobbik önkormányzati képviselője több országos médiumnak is nyilatkozva azt állította, hogy a városban hónapok óta mindenki tudott arról, hogy Szabó Ferenc egy 16 éves lánnyal folytat viszonyt. Érdekes módon a Jobbikos képviselő arról elfelejtett nyilatkozni, hogy a 2017. január 18-án tartott Kaszinóesten ő személyesen Szabó Ferencet kérte fel arra, hogy ajánlja a közönség figyelmébe a makettozásról szóló legújabb könyvét. Mi az oka annak, hogy a képviselő habár tudott Szabó Ferenc viszonyáról mégis vele kívánta népszerűsítetni művét a nagyközönség előtt? Nem szégyelli magát a Képviselő Úr, amiért a polgármesterre próbálja meg rátolni a politikai felelősséget, miközben nyilatkozatai szerint ő és a pártja már jóval korábban tudomást szerzett az ügyről, mégis hallgattak hosszú hónapokon keresztül? Érdekes kérdések, amelyre várjuk a válaszokat!

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Jó fideszes szokás szerint náluk az a bűnös, aki feltár valamit. Aki elkövette, az védett állat.
Hányinger az egész bagázs, úgy ahogy van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Azért a rinocérosz bőre egy babapopsibőr a sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk tagjaiéhoz képest.
kerekkocka
Ezt sok mocsok állatot, melyek összegyűltek a 2 "kormánypártba" ?!!! Akasztani valamennyit! CSAK!!! az egyszerűség kedvéért.
Hellcat
A NASA szólt, hogy elkérné a fidesze politikusok pofájáról a bőrt hőszigetelésnek az űrsiklókra légkörbe való visszatérés eseténél.
bencemacska
Erre csak azt tudom mondani: "Az kiabál, akinek a háza ég!!!"
Nessy
@lusta: Az illető urak és hölgyek valószinűleg rendelkeznek dinosaurus génnel is.
kissé felnőttem
erre választ sem várok ilyenektől pláne nem
Eladott Ország
"Emberek! Testvéreim a Nemzeti Együtthülyülés/Együttrothadás Rendszerében! Férfiak, nők, ifjak, vének és dedek határon innen és kerítésen belül! Ez az, ezt kell csinálni! Hozzunk létre nemzeti pornóarchívumot, ha már van nemzeti dohányboltunk. Védessük is le, legyen hungarikum! Ennyit ember nem szív, mint mi. Ennyit senkit nem baszogatnak, mint minket. Nem is szopatnak. Mert máshol ezt az ostoba polgárok nem engedik, mert nem tudják, mennyire jó ez lényegében. Térden állva szolgálni a betevőért. Vagy négykézláb. Esetleg a hátunkon fekve. Lehajtott fejjel, letolt gatyával. Más ország népei soha, de soha nem rohangálnának tátott szájjal a faszerdőben, csakis mi vagyunk erre hivatottak. Mi ezt direkt élvezzük. Igényünk van rá. Jó nekünk. Ha véletlenül nem baszogatnak minket, nem is értjük. Már nem is szeretsz? – kérdezzük az éppen aktuális falloszhordozót. Már meg sem ütsz? – sírunk kétségbeesve. Keményebben! – üvöltünk kimeredt szemmel. Mert mi imádjuk a szado­mazot is. De csak úgy, ha minket ütnek, ha belénk rúgnak. Nagyokat. Sáros bakanccsal. Attól igazi hősnek érezzük magunkat. Kell nekünk, mint egy falat kenyér. Ha egy nap kimarad, nem vagyunk restek saját magunkat megkorbácsolni, nehogy behegedjenek a sebek, nehogy ne szivárogjon a genny a felrepedt bőrünk alul. Még arra is képesek vagyunk, hogy seggberúgjuk önmagunkat, pedig az már igazi világszám. Így, ahogy vagyunk vonuljunk be a pornóarchívumba! Átbaszottak, szétkúrt életűek, pórázt viselők, megkorbácsoltak, megerőszakoltak. Dominák, erőszaktevők, kerítők, stricik, riherongyok. Kerüljön archívumba minden és mindenki. A szűzkurvák, az előjátéknál soha tovább nem jutók, az örök pettingelők, az önkielégítéstől hörgő boldogok, a megélhetési prostik, a megszokásból, tudatlanságból, feneketlen ostobaságból széttárt lábúak. Őrizzük meg az utókor számára az anális kényeztetést bármikor vállaló perverzeket, az óvszer nélküli aktushoz ragaszkodó holnaptalanokat."
kisrigó
Esetleg arról is eshetne szó egyáltalán nem kedves elvtársak, hogy az álszent pofátokra ez hogy fér rá?!
elnyomott
Jó fideszes szokás szerint náluk az a bűnös, aki feltár valamit. Aki elkövette, az védett állat.
Hányinger az egész bagázs, úgy ahogy van.
quadrocopter
Ezek a parazita disznók már védeni sem képesek magukat, a lélegeztető hordának kell beleugatni, a sunyi, megélhetési érdek-kereszténydemokrata viselkedés sem fér össze a mocsokkal!
laja70
A fideszkdnp követi az orosz katonai temető bejárati feliratát: FEL! TÁMADUNK! A magyar temető bejárata felett ez olvasható: feltámadunk!
grincss
Azt, azért nem értem, h miért a Fidesz tiltakozik, hisz egy 0%-os párt tagja (volt) az illető!
Vagy esetleg tőlük is várhatunk ilyen botrányt?
(gondoljunk csak Szájer Józsefre!) :-)
egyvandor
@nemfideszes: "ehhez már tényleg pofa kell!"
Van milliárdokat fordítanak közpénzből a fejlesztő tréningekre.
nezelodo
Ha nyilvánosságra hozza régen felnégyelték volna. Így jobban járt, azóta még az egyház is kitagadta a trubadurt, "nem tagja egy felekezetnek sem" Azért évekig élvezték a "külsős" pártfogását a pedofil mentes egyházfik.
huKKK
Fészbukk:

""... a városban hónapok óta mindenki tudott arról, hogy Szabó Ferenc egy 16 éves lánnyal folytat viszonyt. "

Szabó úr felelõssége nyilvánvaló.
A mindenkibe beleértendõk a szülõk és Auer úr is?
A város lakói, a szülõk és Auer úr méltóak a Kossuth-díjra, mert tökéletesen alakították az elnyomott, üldözött, megfélemlített polgárt. Hallgatni nehezebb lehetett mint szólni."
Eladott Ország
@Lepényleső: ...a keresztényi szeretetet belenyomta

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.