Némi politikai pávatánc után a kormány nyilvánosságra hozta az Európai Csalásellenes Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról készült jelentését. Az igazság kiderítése még hátravan. Aligha fakad sok eredményes per a 4-es metró beruházásáról készült OLAF-jelentés nyomán. A 3-as metró nyár közepén várhatóan elinduló felújítását vélhetőleg azok a cégek végzik majd ugyanis, amelyeket az unió csalás elleni hivatala is megemlít a szabálytalanságokkal és csalással érintett szerződések kapcsán. Európában ugyanis nem túl sok olyan mélyépítő cég akad, amely kellő szakértelemmel és megfelelő gépparkkal képes az alagút-felújítás speciális munkálatait elvégezni. Ezek után nehezen képzelhető el, hogy a kormány, a főváros vagy éppen a BKV súlyos nemzetközi pereket venne a nyakába azokkal a cégekkel szemben, amelyekkel hamarosan sokmilliárdos szerződéseket köt.

Forrás: m.hvg.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
A 4-es metró építésének a leállítását a Fidesz kezdeményezte,utána már többe került mert később indult el a beruházás ezt persze nem vették figyelembe. A teljes jelentést az átadásig nyilvánosságra kell hozni mert csak akkor lehet beszélni korrekt eljárásról.
Miért csak a 28-adik jelentést hozta nyilvánosságra a Fidesz ? 27 Olaf jelentéssel még adósak !
Joga van tudni a Népnek,hova mennyi pénz került,ki mennyit lopott el!
A Fidesz ezt is tegye láthatóvá mindenki számára!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cefi
@kukac50: Nemcsak leállították. Akkor még az oroszok államadósság fejében építették volna meg. Hol az a tartozás? Miért nem lett kifizetve? Kovács néni ha ellop egy zsemlét a boltból, mert éhes, és nincs pénze, meghurcolják. Ezek a szarházi tolvaj gazemberek milliárdokat lopnak el büntetlenül. Tehát bűnözők. És ugyanolyan bűnöző, aki rájuk szavaz. Oszt' jónapot.
Eladott Ország
"Fiatalabbak még nem tudják, de úgy tartja a szájhagyomány (mivel senki nem szívesen jár bíróságra), hogy a pártok finanszírozása minden bajok eredője. A számukra biztosított költségvetési keret a töredékét sem fedezte/fedezi a működésnek. Ezért aztán – a legendák szerint – a pártok kénytelenek voltak megtalálni az önfenntartás módját. Ebben Puch László, az MSZP pénzügyi zsenije volt az élharcos, az ő legkiválóbb tanítványa pedig Simicska Lajos. Szintén szóbeszéd, miszerint sokáig közösen, hogy úgy mondjam vállt vállhoz vetve dolgoztak, mígnem a tanítvány túlnőtt a mesteren. Maga a technika lényegében egyszerű. Állami vagyonokat „baráti kezekbe” juttatva joggal várható el, hogy a hálás új gazda visszacsorgat némi apanázst a pártkasszába. Főleg, ha folyamatosan kap állami megbízásokat, kedvező lehetőségeket (megkerülve a piaci versenyt), megfelelő, legálisnak tűnő (vagy legálissá tett) támogatásokat, kedvező hiteleket „baráti” bankoktól. A számára biztosított versenyelőny fejében szívesen működik együtt bizonyos alvállalkozókkal, bíz meg ügyvédi irodáktól kezdve piackutató cégeken át a mindenféle kutatásokat és elemzéseket végző társaságokat. Mert az általuk végzett munka mértéke és értéke nehezen mérhető, szemben mondjuk a kapálással, ahol 5 sor bab, az 5 sor bab. Így volt ez a század elején és így volt a Század végén is… Ami talán még lényeges ebből az időszakból: A Közgép ekkor még a vegetáló ici­pici cégek sorában ténykedik. A Vegyépszer az a cég, amely nagyon ügyesen tud együttműködni a kormánnyal. Így van ez most is, csak az állam körül sündörgő cégek nevei időközönként változnak. Na tehát, ezek a nehezen ellenőrizhető munkát végző cégek, intézetek, alapítványok, irodák benyújtják a számlát az államnak. Az pedig szemrebbenés nélkül fizet százmilliókat, esetenként milliárdokat. A közösből."
aremy
@nezelodo: de hát nekik vagy gyakorlatuk és referenciájuk a zsebek tömésébe!
aremy
@Cefi: nem hurcolják meg csak üdültetik.
aremy
@Eladott Ország: de az aktív párt tagokat finanszírozzák lásd a képviselők vagy a kerületi -megyei ,járási urak hölgyek elvtársak ja és a bajtársak esetleg ha ők és az tagok tartanák fenn ezeket az egyleteket akkor még lehet hogy át látható is lenne.
Eladott Ország
@aremy: De az a pénz kevés, kell nekik a kivitelezők (építőipari stb.) pénze is. Azért születnek túlárazott vagy túltervezett beruházások, például M6-os és M60-as autósztráda Szekszárd és Pécs közötti 4 csodás alagút a búzamezőn, csak az a baj, hogy a hegy hiányzik, 5 millióért buszöbölben esőbeálló stb. Azaz az építőipar a pártok kifizetőhelye lett, és a tápláléklánc alján lévő melósnak már csak az apja f*sza jut. Így az építőipart sikerült is gebaszra tenni a szakmunkásokkal együtt. Erre, még államigazgatási szinten rá tesz a lóf*szjankó tótumfaktum Lázár, hogy 300 m2-ig nem is kell engedély, pedig kell, csak a szart keveri a hülye pofájával és majd megszületnek a nagy pénzbírsági perek. Majd akkor megint jártatja a pofáját, hogy az nem is úgy volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.