Kilépett pártjából a 16 éves lánnyal viszonyt folytató körmendi politikus. A KDNP szerint a pártnak most már nincs több dolga az üggyel – hangzott el az ATV híradójában.

Kilépett a KDNP-ből a 16 éves lány megrontásával vádolt politikus

Még mindig nem tudni, mióta tart a kapcsolat. Az biztos, hogy a szülők csak karácsonykor értesültek róla, hogy az 56 éves Szabó Ferenc viszonyt folytat 16 éves lányukkal.

Ha bizonyosságot nyer, hogy a volt alpolgármester a lányhoz annak 14. születésnapja előtt is közeledett,

akár 8 év börtönre is ítélhetik.

Ráadásul súlyosbító körülménynek számít, hogy mindezt a diákjával művelte.

Szabó Ferenc napok óta elérhetetlen, és munkahelyére – egy körmendi általános iskolába – sem jár be.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az új Btk.-ban megrontás helyett most már csak szexuális visszaélés a bűncselekmény neve, és 18 évesnél fiatalabb "ember" nem tudja elkövetni. „Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, (...), bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – mondja ki az új törvény. A dekriminalizálás persze csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a fiatalabb beleegyezik az együttlétbe, és a 12. évét azért már betöltötte. 12 éves kor alattival mindenfajta szexuális cselekmény szexuális erőszaknak számít - egyelőre. A törvény előtt még nincs olyan, hogy egy gyerek beleegyezik az aktusba.
A fideszesek már előkészítették a törvényt, a szarházi műkereszténynek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Edmond Dantes
@human: Most Kovács vagy Kocsis?Ha a kölönbséget zongorázni tudnám...
eugen4402
@eszegfu: Szerény véleményem szerint a Propi fóruma az a hely, ahol "mindenki annyit ér, amennyit az általa lekörmölt gondolatok érnek"... Képzeld, én nem is szeretnék Heraklész-testű Adoniszként megjelenni, a testi dolgokkal csak a gondok sokasodnak...:-)))
human
@Edmond Dantes: Tényleg. Kovács lesz az nem a zongorista :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.