A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint Magyarország sereghajtóból az élre tört az európai uniós források kezelésében, mind a pályázatok kiírását, mind a szerződéskötéseket, mind a kifizetéseket tekintve.

Lázár: Sereghajtókból az élre törtünk az EU-s források kezelésében

Lázár János a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott interjúban Magyarországot a 2014-2020 közötti EU-s fejlesztési időszak nyertesének nevezte.

A kormány tervei szerint március 31-ig minden pályázatot kiírnak, és az idén az összes kiírt, azaz 9 ezer milliárd forintnyi megpályáztatott forrásból 2200-2700 milliárd forintot akarnak fejlesztésre fordítani. 2018. március 31-ig pedig az összes pénzt elköltenék.

Ezt az ütemtervet a miniszter egyrészt azzal indokolta, hogy ebből a pénzből növelni kell az ország versenyképességét. Ugyanis ezekben az években dől el, hogy a magyar gazdaság meg tud-e állni a saját lábán: ha 2020 után jóval kevesebb brüsszeli forrás áll majd rendelkezésre, akkor "képesek leszünk-e (...) olyan gazdaságot működtetni, amely az ország fejlődésének motorja lehet", nem pedig külső forrásokra szorulni – magyarázta.

Másrészt "a pénzt el kell költeni" – hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: az előző, 2007-2013 közötti ciklusban Magyarország nagy bajban volt, mivel az a veszély fenyegetett, hogy az őt megillető keret több mint felét elveszíti. Végül azonban sikerült megmenteni a helyzetet, és a teljes összeg mintegy 110 százalékát lehívni Brüsszelből – hívta fel a figyelmet.

A kormány mindent megtesz, hogy a forrásokhoz minél könnyebben jussanak hozzá a vállalkozók, ennek egyik "látványos eszköze" az előleglehívás biztosítása, ezt a magyar megoldási javaslatot Brüsszel is elfogadta. Az átláthatóság érdekében pedig visszaszorítják a pályázatíró cégeket – tette hozzá.

Feketebárányok voltunk 2013-2014-ben Brüsszelben a források kifizetését illetően, mert azzal számoltak, hogy nem működik az intézményrendszer. (...) Ehhez képest most az élbolyba tartozunk,

az összes uniós tagállamból Magyarország az első négyben van a kiírt pályázatok, a megkötött szerződések és a kifizetések ütemét illetően. Kiemelte, hogy a magyar intézményrendszer-megváltoztatási módszereket máshol is példaként hozzák fel.

A 2014-2020 közötti uniós pénzekkel kapcsolatban azt is jelezte, hogy a kormány az összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, a fennmaradó rész kerülhet infrastruktúrafejlesztésre. A cél az – mondta –, hogy a vállalkozások ne veszteségkompenzálásra, hanem valóban cégfejlesztésre fordítsák a támogatást. Erre példaként említette, hogy az előző ciklusban 3800 milliárd forint került a mezőgazdaságba, a termésátlag, a hatékonyság azonban nem nőtt érdemben. Pedig szerinte az agráriumra nem egy "nosztalgiaágazatként" kellene tekinteni, hanem gazdaságfejlesztési területként.

A tárcavezető a jegybank tanulmányára hivatkozva arról is beszélt, hogy egy 4-5 százalékos fenntartható gazdasági növekedéshez elengedhetetlenül szükségesek az EU-s források.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

3dwhite
Eddig se hátul kullogtak ami az eltulajdonítást illeti.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
3dwhite
Eddig se hátul kullogtak ami az eltulajdonítást illeti.
aremy
jani nem a lopásba vagytok sereghajtók!!!
lampa laz
Jankó, akkor megint nyereséggel zárjátok az évet, a saját bevételeteket illetően...
Clavigo
Ja vazzzze,,,feltörtetek ,,mint a szennyvíz..Van minden,,,,stadijjjjon,,kisvasút,vadászház,,,száz lábon állás,,,,,Az ország fele meg éhezik,,fázik...Elmehetnétek már a qrva @nyátokba...A dagadt Gazdaállatot se felejtsétek itt..Apropó a Dagadt mikor utasítja vissza az EU-s pénzeket ??
Béla333
Ha Lézerjani a kezelésen a lopást érti, akkor úgy igaz a mondandója:

"Sereghajtókból az élre törtünk az EU-s források kezelésében"
aremy
@Clavigo: ismered azt viccet hogy a nyuszika kölcsön akar kérni egy szerszámot a szomszédtól közben győzködi magát úgysem adja oda na ez megy napokig majd találkozik a szomszédjával és annyit mond neki hogy csessze meg a szerszámát.szerintem akkor amikor már köztudott lesz hogy nincs több lové na majd akkor fogja harsogni csessze meg az eu a pénzét!!!
Cicamama55
Ó! Én is kipróbálnám szívesen, mennyi pénznek találnék helyet a családomban, környezetemben! Csodákra lennék képes az biztos, ha a számlaszámomra egy folyamatos pénzfeltöltő lenne rákapcsolva!
aremy
@Clavigo: akkor kár volt sikongatnom mert azt teszem ha azokat a fránya betűkre rá találok.
magyarbakancs
"Lázár: Sereghajtókból az élre törtünk az EU-s források kezelésében."
Teljesen igaza van miniszter úr. Nálunk többet, ja, rossz a fogalmazás önöknél többet senki nem @op az EU-n belül ez biztos.
Nincs az a pénz, amit önök nem a haveroknak, Orbanisztán klánnak ne osztanák szét.
RonaGyuri
@3dwhite: telitalálat, épp ezt akartam én is mondani! =))
quadrocopter
Na, látjátok, ennyit kell beszélni és hazudozni a lopás elfedésére!
justhpeter
Azért az is benne van ebben a nagy pénzköltésben, hogy ha véletlenül nem nyernének 2018-ban, akkor a következő kormány a nyomorral kerüljön szembe.
nem tibi
Ismét megszólalt a csúsztatásügyi miniszter .
Minden kva jó csak nem érezzük . :-(
karma1
Mi van, te sunyi tekintetu, satani mosolyu fohazug:ehhez a nyilatkozatodhoz mellekeled targyilagosan azokat a vizsgalati anyagokat is, meg az ervenyes iteleteket is arrol, amit ezekert a "jo" kezelesert kaptatok?
Borsodi
Az biztos az Orbán Houdini kormánya a világon a legjobb és leggyorsabb a kapott pénzek eltüntetésében,lassan már útközben eltüntetik egymás között.Szerintem a választásokig ez egyre jobban így lesz.
papa.49
Lázas lézeresszarjankó megint fordítva ülsz a dakotalovon baromarcú!!!
Qqberci
Fidesz - magyar szótárba:

"a pénzt el kell költeni" = gyorsan el kell lopni
namihami
""a pénzt el kell költeni...""
Így van. A baj az, hogy ti nem elköltitek, hanem átutaljátok. Ez azért nem ugyanaz.
aremy
@namihami: csak hazaküldik Svájcihonba no mert hazája az több is lehet nem úgy mint anyuka bár ezeknek lehet hogy abból is több van.
Zeta
Addig le kell nyúlni! Ha nyerik a választást ki léptetik az országot az Eu ból.
bakegya
Elég már a FÉNYETETÉSBŐL JANI-te is tettestárs vagy a gáláns lopásokban!!!
namihami
@aremy: Svájcba már nem, mert túl könnyen nyitja a trezorajtót. Erre kellett a Fáraószomszéd. Arab, drágább, de biztosabb. Ez volt a nagy svájci utazási hullám vagy két éve, amikor átlapátolták doxáéktól Alibabáékhoz a pénzt.
Nessy
Ez egyszer igazat mond Lázár! Amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra!
Az összes közbeszerzést megnyerik a haverok. melyeknek a befejezési határideje majd az idők végezete!
papa.49
@namihami: Bírnám ha közbe lépne a 40 rabló, és egy petákot se kapnának a fiúk, persze tudom ez ,,káröröm,, de mégis olyan jó lenne)))))))))))))
aremy
@koszpeko: lehet hogy a várkertben maradt.
koszpeko
@aremy: Beásták alapnak vagy Kőműves Kelemen feleségének nevezték ki? :D
Úúúúgy hiányzik. :D
aremy
@koszpeko: nekem is. már úgy megszerettem!
koszpeko
@aremy: Én is,kb. mint a rendbontó a gumibotot vagy a kardlapot :D
Nessy
@papa.49: ha csak 40 rabló lenne! De szép is lenne! Sajnos többen vannak!
papa.49
@Nessy: Én az Ali baba 40 rablójára gondoltam ahová eldugták a lopott suskát))))))))
Nessy
Ez a társaság Krisztus köntösét ellopná két zsolozsma között!
Náluk ez a "keresztény gyökerek"!
aremy
@koszpeko: és mellik nagy asszony a szenátor vagy a smiti esetleg a dunai terpeszt majd a dunai az lehet hogy árad is.
aremy
@Nessy: már az ővé abban és a koronával a fején ijesztgeti az őröket.
koszpeko
@aremy: azemútnyócév... és teljesen mindegy kicsoda hablatyol a nép zabálja aki nem akar gondolkodni,annak hiába minden.
Sajnos ilyen bringás vagy tollas mami féléből nagyon sok van.
Akinek a Habony média elmondja,hogy jól él.
Ami nem így van,de mivel a tévé ezt szajkózza hát elhiszi.
Perwool
Az ember nehezen tudja eldönteni, hogy röhögjön-e, vagy sírjon. Nekem pár méteren múlik a dolog. Sopronnál van az a pár méter. Az államhatártól keletre és nyugatra egyaránt folynak a könnyeim. Csak keletre a sírásától, nyugatra a röhögéstől. Mert kívülről nézve az egész marha vicces. Itthonról nem annyira... A szabadságunkkal, az Eu-s pénzekkel nem tudtak élni politikusaink!
"Csatlakozásunk óta végig haszonélvezői vagyunk az EU költségvetésének. 2011-ben 4,4 milliárd euróval, azaz 1300 milliárd forinttal kaptunk többet, mint amennyit befizettünk!
Magyarország éves kiadása 2011-ben 15 ezer milliárd forint! Ehhez képest 1300 milliárd az amit kaptunk! Magyarország (2014-2020) EU költségvetés alapján az eddigieknél is több támogatásban fog részesülni! (ennyit a külső segítségről)"
Itt a teljes cikk!
vanholnap.hu/mennyit-fizetunk-be-es-me...
Lázár! Nézd meg a jelent! Európa skanzenje vagyunk az 50-es évekből és aki valamire való, menekül amerre lát. Na ezt lehet magyarázgatni... Légy erre büszke!A legvidámabb barrakból sikerült az országot vissza lökni a szakadékba. 27 országból a 26 vagyunk, már Románia is megelőzött. Egy teljesen gátlástalan párt garázdálkodik az ország vagyona felett... tetszés szerint arra költik amire akarják.. Dísznek vannak ugyan pártok, de csak azért, hogy az EU felé
​Orbán ​tudja mutatni, itt demokrácia van.
Eladott Ország
Lázár: "Sereghajtókból az élre törtünk az EU-s források kezelésében." Igen az ellopásban biztos
te kelet-európai nagyotmondó.
Eladott Ország
Igen Lúzer Jani, üzenjük meg Brüsszelnek, hogy mi így szeretünk élni, sereghajtóként, ha meglopnak minket. Ennyit ember nem szív, mint mi. Ennyit senkit nem baszogatnak, mint minket. Nem is szopatnak. Mert máshol ezt az ostoba polgárok nem engedik, mert nem tudják, mennyire jó ez lényegében. Térden állva szolgálni a betevőért. Vagy négykézláb. Esetleg a hátunkon fekve. Lehajtott fejjel, letolt gatyával. Más ország népei soha, de soha nem rohangálnának tátott szájjal a faszerdőben, csakis mi vagyunk erre hivatottak. Mi ezt direkt élvezzük. Igényünk van rá. Jó nekünk. Ha véletlenül nem baszogatnak minket, nem is értjük. Már nem is szeretsz? – kérdezzük az éppen aktuális falloszhordozót. Már meg sem ütsz? – sírunk kétségbeesve. Keményebben! – üvöltünk kimeredt szemmel. Mert mi imádjuk a szado­mazot is. De csak úgy, ha minket ütnek, ha belénk rúgnak. Nagyokat. Sáros bakanccsal. Attól igazi hősnek érezzük magunkat. Kell nekünk, mint egy falat kenyér. Ha egy nap kimarad, nem vagyunk restek saját magunkat megkorbácsolni, nehogy behegedjenek a sebek, nehogy ne szivárogjon a genny a felrepedt bőrünk alul. Még arra is képesek vagyunk, hogy seggberúgjuk önmagunkat, pedig az már igazi világszám. Mert mi így szeretünk élni, becsapottan kifosztva."
nevemnick
,, Ehhez képest most az élbolyba tartozunk, az összes uniós tagállamból Magyarország az első négyben van a kiírt pályázatok, a megkötött szerződések és a kifizetések ütemét illetően."
Igen Johannes?
Lassan egy éve, hogy két eu-s projektnek el kellett volna indulnia, sőt az egyik ebben a hónapban, hat nap múlva lejár. A másikról egy, az idősek szociális távfelügyeletéről (40 fő személyfelügyelet,személyvédelem, privát célú telefonszolgáltatás, távgondozás, orvosi felügyelet, nyomkövetés stb.) mély hallgatás van. A teljesítés időpontja ez év májusa.
Hogy miért?
Csak.
Cefi
Lázár: Sereghajtókból az élre törtünk az EU-s források kezelésében.

Nyomdahiba. Helyesen:

Lázár: Seggnyalókból az élre törtünk az EU-s seggek nyalásában, és a források ellopásábsn.
vadnarancs
Mi lopjuk ebből is a legtöbbet? Nem hiába na...
Lepényleső
...a lopásnak újabban a kezelés a definíciója,a pórt sem csukják le ha kipróbálja?
namihami
""...kezelésében.""
Milyen szép és főleg új szó az ellopásra. Grétsy tanár úr sírna a gyönyörűségtől, hogy milyen találékonyak a fiúk.
Gyuri Géderről
Ez a megállapítás valós! Kézen - közön még egy államba sem loptak el ennyit. Nem véletlenül ment köteles házelnök Panamába a díjátadóra.
Foxley
Volt akkor ilyen pozició is. :) Utolsókból az elsők. Igazi fönyeremény.
Foxley
@Gyuri Géderről: Az a díj nem kevés.
lusta
Élretörtünk és akkor mi van? Lézer Jankó Vásárhelyen a következőket mondta: ˝A magyar agráriumba 2007-2013 között 3800 milliárd forintos uniós forrás érkezett, az ágazat termelékenysége azonban nem változott érdemben.˝ Tehát mi is lett a lovetta sorsa? Ami ebből következik, mi is lesz a sorsa a mostani lovettának?
Pálinkafőző Rézüst
Lázár: Sereghajtókból az élre törtünk az EU-s források ellopásában.
karma1
@koszpeko: bringas nagy metamorfozison ment at, most o a Pergeto... Nem bir kiszallni a mokuskerekbol, azert valaszt mindig ilyen beszedes nick-eket...:o))) Nehogyma' azt mondjad, hogy hianyzik???
Baromira csalodnek Benned...:o))))
evacica
Hát a lenyúlásban biztos, ez idáig is nyilvánvaló volt! Ilyen pofátlan és gátlástalan módon sehol sem lopják az EU pénzeket. Most Jani igazat szólt!
kukac50
Sereghajtóból csak a lopásban törtünk az élre! Korrupció miatt 7-tel hátrébb csúsztunk az életszínvonalunk is sokat romlott.a minimálbért illetően még Görögország is jobban teljesít Tőlünk. Ne vagánykodj Jani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.