Harmadfokúra növelte az árvízvédelmi készültséget a Tisza bal partján Tiszatarján és Rakamaz között a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) – közölte az igazgatóság védelemvezetője vasárnap az MTI-vel.

Harmadfokú a készültség a Tisza egyes részein

A Tisza Szolnoknál – Fotó: MTI/Bugány János

Bara Sándor hozzátette: a folyó bal partján, Tiszafüred és Tiszakeszi között továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség.

Közleménye szerint a Tiszán érkező zajló jég zavartalan levonulásának biztosítása érdekében növelte harmadfokúra az árvízvédelmi készültséget Tiszatarján-Rakamaz védelmi szakaszon a Tivizig.

A térségben a megerősített őrszolgálat tagjai folyamatosan figyelemmel kísérik a zajló jég levonulását a gátőri vízmércék óránkénti leolvasásával. Tokajnál a vízszint szombat éjjel 11 órakor tetőzött 750 centiméterrel, vasárnap reggel 8 órakor 725 centiméteres, apadó vízállást mutatott a tokaji vízmérce.

A folyó alsóbb szakaszán, a Tisza bal parti Tiszafüred-Tiszakeszi árvízvédelmi szakaszon továbbra is elsőfokú a készültség. A vízügy szakemberei ezen a szakaszon figyelő- és őrszolgálatot látnak el. Tiszapalkonyánál 551 centiméteres vízszintet mértek vasárnap reggel – ismertette a részleteket Bara Sándor.

Jéggel, árral és belvízzel küzdenek a gátakon

Már több mint 200 kilométeren harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Tiszán és a Tiszalöki erőműnél továbbra is védekezni kell a jégtorlaszok ellen, a belvíz miatt 37 szakaszon védekeznek – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap az MTI-vel.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) jelentése szerint mostanáig 37 szakaszon rendeltek el belvízvédelmi készültséget: húsz szakaszon másodfokú, tizenhét szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. A belvízzel elöntött terület nagysága már több mint 44 ezer hektár, ebből csaknem 24 ezer hektár vetés-szántó. A legnagyobb elöntések a Körösök és a Közép-Tisza vidékén keletkeztek – olvasható a jelentésben. Ugyanakkor kiemelték: a következő napokban továbbra sem várható számottevő csapadék, az éjszakai fagyok és a nappali felmelegedés segíti a belvíz folyamatos levezetését.

Emellett Magyarországon összesen 419 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség. Ebből – a Tiszát, a Lónyay főcsatornát, a Bodrogot és a Keleti-főcsatornát érintően – 225 kilométeren harmadfokú a készültség. Emellett 39 kilométeren a Tiszát és a Lónyay főcsatornát érintően másodfokú a készültség. További 155 kilométeren a Tiszán, a Sajón, a Bodrogon és Rongyva-patakon elsőfokú az árvízi készültség.

A Tiszán Dombrád és Tiszalök közötti szakaszokon a vízállásokat jelentős mértékben a jég határozza meg. A vízszintcsökkenés folyamatos, a Felső-Tiszáról újabb árhullám nem érkezik. Tiszabercelen szombat délután a harmadfok szintje fölött, Tokajnál pedig éjszaka a másodfok szintjét meghaladó vízállással tetőzött a folyó.

Az előrejelzések szerint a jégtorlasz előrehaladásával Tiszabercelig további lassú apadás várható. Lejjebb, Tokajnál még okozhat kisebb vízszintemelkedéseket a kialakult jégtorlasz. Tiszalöknél a vízszintek további emelkedésére számítanak.

Az OMIT jelentésében azt írta: a jégtorlasz Tiszanagyfalu közelében beékelődött és körülbelül hat órája áll az 537-es folyamkilométer szelvényében. A közeljövőben két történés lehetséges, az egyik, hogy a torlasz nem mozdul és elolvad az előre jelzett várható felmelegedés hatására. A másik esetben, ha a torlasz elindul, akkor a vízügyi szakemberek felkészültek arra, hogy a torlasz jegét átvezessék az erőmű táblái alatt. A Tiszalöki erőmű alatt 11 kilométer hosszú szabad vízfelszín áll rendelkezésre a 2 kilométer hosszú torlasz befogadására – írta az OMIT jelentésében.

A Túron, a Szamoson és a Krasznán tovább folytatódott az apadás, fokozat alatti vízállásokat észleltek – írta az OMIT.

Kiemelték továbbá, hogy az időjárás az árvízi helyzet szempontjából kedvező: újabb jelentős jégképződéshez nem lesz elég hideg, de ahhoz igen, hogy a folyók vízutánpótlása alacsony szinten maradjon.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.