Hadházy Ákos az ellenzéki találkozó részleteiről beszámolt az LMP elnökségének - erről az ATV Start című műsorában beszélt. Gyurcsány Ferenc évértékelőjében egy ellene zajló baloldali cselszövést említett, szerinte az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, Botka László és egy önjelölt királycsináló a DK háta mögött szervezkedik. Majd Gréczy Zsolt, a párt szóvivője leleplezte a királycsinálót, Lengyel László személyében. Időközben kiderült, hogy Hadházy Ákos az LMP társelnöke is részt vett a Lengyel László-féle titkos találkozón.„Azt tudom mondani, hogy hol nem voltam. Amit a korábbi miniszterelnök úr mondott, királycsináló eseményeken nem voltam. Voltam olyan megbeszélésen, ahol voltak pártvezetők,még kérdeztem is, hogy miért nincs ott a korábbi miniszterelnök, azt mondták, hogy azért mert az mindent elpofázik. Ez valószínűleg igaz is” – jelentette ki Hadházy a műsorban.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

glorianna
Nem tisztem Gyurcsányt - vagy bárkit - védeni, de tessék mondani, ez most nem a "mindent elpofázás" esete? Netán legközelebb Hadházyt sem hívják majd, mert midnent elpofázik...
kisrigó
Sajnos bejön a fidesz számítása, hogy képtelen az ellenzék összefogni, félretéve a valós vagy vélt sérelmeiket, csak a cél lebegjen előttük, leváltani az ország kirablóit. Addig marakodnak, fecsérlik az erőiket, már a jelölt állításon gondolkodva egymás ellen mennek. ( Kész Zoltán- Mesterházi!) Megosztják a szavazókat 10-15 % százalékot szereznek fejenként, a jobbik vagy a fidesz meg nyer! Ügyesek vagytok!
quadrocopter
Az ellenzék legnagyobb csapása, hogy mindeki külön sütögetné és ízesítgetné a saját kis pecsenyéjét! Orbán meg jól lakik az ország vagyonából és kockára röhögi magát!
papa.49
A hazugovics már jól érzi magát hátra dől, bedob még egy feles pálinkát, és sejtelmesen mosolyogva mondja ,,jól van fiúk ügyesen csináljátok,, és 2018. simán nyer!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.