Szabó Tamás, Jászberény fideszes polgármestere már másfél éve lakik abban az önkormányzati lakásban, amelyet úgy szerzett meg egy háromgyermekes család elől, hogy egyhavi kaucióval többet tudott letenni. Így ötéves bérleti jogot szerzett.

Háromgyermekes család elől szerezte meg a bérlakást Jászberény polgármestere

A Magyar Nemzet keddi számában azt írja, Szabó Tamás párttársa, Juhász Dániel 2015-ben levelet is írt a polgármesternek.

Szerintem nem szerencsés egy általad polgármesteri hatáskörben kiírt lakásbérleti pályázaton elindulni, majd jobb anyagi helyzetedből szinte automatikusan következően véletlenül picit jobb ajánlattal nyerned. Szerintem ezt helytelenítik a választóink, és helyteleníti a pártközösségünk. Árt neked, a polgármesteri tisztségnek, és árt a Fidesznek

– írta a polgármester párttársa.

A havi 55 ezer forintos bérleti díjú, 84 négyzetméteres bérlakásra azért pályázott a család, mert akkori lakásuk penészesedett. A Magyar Nemzet úgy értesült, az édesanya azóta elvált férjétől, és egyedül neveli gyermekeit egy 69 négyzetméteres lakásban, amelyet 42 ezer forintért bérelnek.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Naponta vagyunk tanúi a mocskos horda aljas embertelenségeinek, a személyes érdekeikért átgázolna mindenkin és mindenen! Az emberiség mutálódott legalja!

Ébresztő Magyarország, ébresztő magyarok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
aremy
@sentinel216: az igazság legyen veled.
volvós
Már a fényképe alapján is elitélhetö...5 méterröl 10 év, 10 méterröl 5 év,
fegyházban letöltendö életfogytiglan. Azért nem csodálkoznák azon,
ha valamelyik éjjel meglátogatná pár kisebbségi, és rágyujtaná a házat,
nehogy megfázzon a mocskos állatja !!
evacica
Gratulálok, fene klassz ember vagy! De megérdemli Jászberény, ha ilyen embert választ polgármesternek! Jellemző a fidesz kdmp bandára, mert ügye minden szentnek maga felé hajlik a keze!Ezek meg mind becsüle6es erkölcsös szent emberek! De mondhatnám, hogy fejétől bűzlik a hal! A főnök szereti a közmondásokat, én meg jó akarok lenni hozzá!
kemeati
Pont úgy néz ki mint pedofil körmendi elvtársa!Mindkettővel a szegedi Csillagba
Lepényleső
...ő jobban teljesít,kiváltképp szociális érzékenységből?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.