Szigorítják az iskolai buszoztatásra vonatkozó előírásokat a veronai szerencsétlenség után – írja a 24.hu. A portál birtokába jutott egy levél, amit a Klebelsberg Központ illetékese küldött egy budapesti iskola igazgatójának – ebben két kitételt fogalmaznak meg a buszos kirándulásokra nézve.

Egyrészt az iskola kötelezettsége lesz, hogy a szerződött busztársaságtól vagy utazási irodától "minden esetben előzetesen kérjenek írásos tájékoztatást arról, hogy a szolgáltatás személyi és tárgyi feltételei megfelelnek a hatályos előírásoknak, valamint az érintett gépjármű megfelelő műszaki állapotban van és rendelkezik érvényes okmányokkal."

Veronai tragédia: nem lesz több éjjeli buszozás az iskolai kirándulásokon

Másrészt kikötik, az iskoláknak ragaszkodniuk ahhoz, hogy a sofőrök és diákok 23 és 04 óra között kötelező pihenőt tartsanak, azaz nincs éjszakai buszoztatás.

A portál rákérdezett a Klebelsberg Központnál, hogy pontosan milyen esetekre vonatkozik a tiltás, az oktatási felügyelet azt válaszolta, hogy az csak a nemzetközi utazásokat érinti majd, így belföldi iskolai programok esetében nem tekintik majd irányadónak.

Nem az a célunk, hogy a tanórán kívüli programok csökkenjenek, hanem, hogy a diákok utaztatása még biztonságosabbá váljon. A hamarosan megjelenő szabályozás pontosan meg fogja határozni azoknak az utazásoknak a körét, amelyre a fenntartó speciális előírásai vonatkoznak

- írta válaszában a Klebelsberg Központ.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Megint egy túlmozgásos hülye. Szorgalom plusz hülyeség=hasonló döntés.
Ha a diákoknál tilos, akkor a felnőttek meghalhatnak? Azokkal nem történhet hasonló? Esetleg a következő előírásban elbontatják az útmenti oszlopokat? Vagy busz helyett T72-es tankokon viszik a csoportot? Esetleg a légikatasztrófa elkerülése céljából a repülők éjjel csak a földön közlekedhetnek? Vagy sehol? Mert éjszakai légibaleset is volt már.
Szőrnyű baleset, de a közlekedés velejárója (sajnos), ilyen mindig lesz. Mint pl. most ez a szegény rendőrnő. Vagy megszűnik a közúti ellenőrzés is, mert most ez történt?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
glorianna
@Veleda: Csakhogy itt nem 4-10 éves aprónépről volt szó, hanem 15+ évesekről - ők viszont már simán éjszakáznak bármikor, csak legyen felnőtt, aki bírja velük az iramot. Vagyis ez az utólagos tiltás szamárság. Nem egészen 20 éve a körmendi gyerekek hasonló balesete kapcsán szigorították a buszok műszaki állapotára vonatkozó előírásokat - ennek alighanem volt, ill. van értelme. Ha sikerül kideríteni a veronai baleset okát, akkor lehet értelme az ok megszüntetését célszó szabályozásnak.
kissé felnőttem
@namihami: Sajnálatos dolgok ezek, egyéni mérlegelés dőnt .Én pld kihagytam volna egy intézkedést, a bemutatott modellezés sajnálatos ,mindenki rosszkor volt rossz helyen.
Cicamama55
Ahogy hallom a híreket, egy engedély nélkül felszerelt üzemanyag tartály volt a tűz okozója...Baleset és tűz sajnos éjszaka is történik! Vonaton sem utazhatnak gyerekek akkor éjszaka?
Veleda
@glorianna: oké, oké, nagyon meg akartok győzni, de bocsássátok meg az értetlenségemet, ebben a kérdésben hajthatatlan vagyok. Ha gyerekekről van szó,, nagy a felelősség, egy ilyen kirándulás a pedagógusnak óriási felelősségvállalás minden tekintetben.
glorianna
@Veleda: Dehogy akarlak meggyőzni... csak a tapasztalataimból vontam le következtetést. Buszos kirándulásokra általában 30-32 gyerekkel mentem, többhetes sziklamászó és gyalogtúrákra csak 15-20 gyerekkel, összesen vagy hatvanszor, szerencsére soha nem történt baleset. Már jó ideje nem csinálom, de alig hiszem, hogy a gyerekek viselkedése lényegesen különbözne a 20-25 évvel ezelőttitől.
namihami
@Veleda: Az az oszlop telesen mindegy, hogy nappal vagy éjjel van, az mindig ott volt. Ez a busz valamiért a szalagkorlátnak csapódott és azon csúszott az oszlopnak. Tehát a villanyoszlop nem a baleset kezdete, hanem a végállomása volt (sajnos). Ezért (szalagkorlát) tökmindegy, hogy látta vagy nem látta a sofőr. Az oszlopot nappal se kerülhette volna el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.