Egyelőre a Budapest-Pusztaszabolcs közti szakaszon tesztelik.

Az új típusú személyi igazolványra is fel lehet tölteni a vasúti bérletet, a szolgáltatást a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon kísérleti jelleggel vezette be a MÁV-Start Zrt.

Kazai Katalin, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója a fejlesztést bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a vasúti bérleteket az igazolványok chipje tárolja, így az utasok az e-személyivel igazolhatják a vásárlást, ráadásul 3 százalék kedvezményt is kapnak a vételárból. Ilyen bérletet vásárolni Budapest Déli pályaudvaron és Pusztaszabolcson, valamint Százhalombattán lehet.

Hozzátette: a 2016. november 14. előtt kiadott igazolványoknál az alkalmazáshoz szükséges applikációt a bérletpénztáraknál lehet telepíteni, az újabb igazolványoknál erre nincs szükség. Elmondta azt is, hogy a személyi igazolványokra elektronikusan fölírt vasúti bérleteket a jegyvizsgálók gyorsan ellenőrizhetik, a vásárlás pedig egyszerűbb és gyorsabb.

A vasúttársaság továbbra is elkötelezett minden elektronikus értékesítési csatorna fejlesztése iránt – hangsúlyozta az értékesítési igazgató.

Vidra András, a vasúttársaság infokommunikációs és technológiai rendszerek főigazgatója közölte: a bérlet offline módon is biztonságosan ellenőrizhető, a kártyára fölírt bérletet a régióban még egyetlen vasúttársaság sem vezette be.

Hozzátette, amennyiben sikeres lesz az új rendszer, a szolgáltatást más vonalakra is kiterjesztik, és további informatikai fejlesztéseket is bevezetnek a kényelmesebb jegyvásárlás érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a vasúttársaság teljes hálózatán működik már az elektronikus jegyrendszer, és legkésőbb a nyáron már a Vonatinfo mobilalkalmazásban is lehet fizetni. Megújul a www.elvira.hu oldal és az internetes jegyértékesítés, az elővárosi pályaudvarokba és intermodális csomópontokba pedig új jegykiadók kerülnek – mondta el.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára a tájékoztatón felidézte: az új személyik bevezetésekor fontos célkitűzés volt, hogy az igazolványok azonosítóként a közlekedésben is szerepet kapjanak. Ezt a MÁV valósította meg elsőként, és várhatóan más közlekedési társaságok is hasonló fejlesztésekkel jelentkeznek – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az új alkalmazás biztonságos, ellenőrzött, a személyi igazolvány biztonsági funkcióit nem sérti.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy az e-személyi sikeres újításnak bizonyult, mert az igazoló funkcióján túl lehetőséget ad sokféle szolgáltatás – elektronikus aláírás, banki szolgáltatások, úti okmány – igénybe vételére. Az e-személyikhez a jövőben újabb szolgáltatások és kártyafunkciók kapcsolódhatnak – tette hozzá Hajzer Károly.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
valakik ezen is gennyesre keresik magukat!

Ja és persze olyan lesz, mint az összes többi hasonló unortodox baromság!
namihami
Vonattakarítókra még nem telik, személyi igazolvány-olvasókra már igen.
És ha majd elkezdik feltölteni a terv szerinti többi adatainkkal is, akkor ki biztosít minket, hogy csak a jegyet fogják ki- és leolvasni a kártyáról?
aremy
@namihami: biztos őket nem érdekli a többi adatunk és azért majd árulják így ni hogy napifriss!!!
wpym
Ehelyett az ujabb elektronikus hulyeseg helyett, inkabb a mellekvonalakat epitenek ujja, korszeru motorvonataokat kozlekedtetnenek ott, drasztikusan csokkentenek a felesleges kedvezmenyeket es az improduktiv munkaerot az irodakban.
staro2
Vakmerő ember az aki a megengedi, hogy a máv belebarmoljon a személyijébe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.