A kormánynak célja, hogy valamennyi állami vezető részesüljön államtudományi képzésben, legyen szó területi vagy központi szerv vezetőjéről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) lapjának adott interjújában.

A Bonum Publicum Magazin legfrissebb számában megjelent interjúban a miniszterelnök elmondta, az államtudományi képzés átalakításával olyan közigazgatási tisztségviselőket kell képezni, akik a szakmai tudásuk mellett elkötelezettek a nemzeti érdek képviselete, a morális tartás és a köz szolgálata iránt.

A szemünk előtt tehát egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé

- hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő az NKE-ről azt mondta, a teljesítmény visszatükrözi az alapító szándékát. Az egyetem 2010-es megalapítása hosszú távú válasz volt az elmúlt évtizedek problémáira. "Ennek az intézménynek ráadásul van egy olyan erőforrása, amely előreviszi: a hazaszeretet" – jelentette ki.

Kifejtette, hogy az NKE megalakítása jelentős lépés a közigazgatás reformjában, mert olyan szakembereket képez, akik új generációját adhatják annak az államnak, amelynek felépítésén a kormány megalakulása óta dolgozik.

Más témákról is szó esett az interjúban, íme:

 - Orbán Viktor kérdésre felidézte, 2010-ben a csőd széléről kellett visszarángatni az országot, és éveken át azon dolgoztak, hogy ne hitelfelvételekből tartsák a "víz felett" Magyarországot. Ugyanakkor mostanra már nem az a cél, hogy munkájuk legyen az embereknek, hanem az, hogy jobban megérje dolgozni és mindenki lépjen egyet előre.

- A migrációs válsággal kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, Brüsszel a jelek szerint képtelen megvédeni az európai polgárokat, ezért Magyarországnak magát kell megóvnia.

- A miniszterelnök szerint az illegális migráció utánpótlása beláthatatlan és sok száz milliós a hátország. "Nekünk tehát arra kell felkészülnünk, hogy a határainkon a nyomás továbbra sem fog csökkenni" – mondta, megjegyezve, hogy ugyanakkor Magyarország nem csak saját magát, hanem az Európai Unió déli határait is védi.

Hozzátette, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően Magyarország ma az unió egyik legbiztonságosabb országa. "Nálunk nincsenek robbantások, tömeges erőszak, teherautóval az ünneplő tömegbe hajtó gyilkosok, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem áll fenn a veszély".

- Orbán Viktor kifejtette, az új magyar külpolitika egyik jellemzője, hogy a klasszikus diplomácia mellett a nemzetgazdasági érdekek képviselete is, és csak egyetlen "zsinórmérték" létezik: a magyar érdek.

- A bürokrácia csökkentésével kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott, hogy ez önmagában nem old meg semmit. "Mi itt az alapvetést változtattuk meg: fölfogásunk szerint ugyanis nem a polgárok vannak az államért, hanem fordítva, az államnak kell kiszolgálnia a polgárait, ugyanakkor szavatolnia kell a mindennapok biztonságát" – hangsúlyozta.

- A 2018-as országgyűlési választások kapcsán elmondta, a 2010 előtt és utáni időszak összehasonlítva kijelenthető, hogy Magyarország – biztos jövőképpel, gazdagodó kultúrával – jobb hely ma már, mint a szocialista kormányok alatt volt. A magyar gazdaság erősebb, sokkal több embernek van munkája, és a kormány számára legfontosabb területeken, a bank- és az energiaszektorban, de még a médiaiparban is a külföldiek helyett a magyarok kerültek többségbe – tette hozzá.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Muszáj ennek a tahónak minden nap valami baromságot mondania ? Muszáj minden nap megszólalnia ? Talán neki sem ártana egy két "szem eszter" az iskolában. Mondjuk kezdheti az első nyóc osztályt a büntetés végrehajtás általános iskolájában.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@Szókrakész: Hehe, foxi-maxi... Sok helyen még az oktatók is ugyanazok, és a párthoz való hűség is ugyanolyan forró.
kukac50
Neki meg egy falusi általános iskolába kellene beülni,hátha tanulna emberséget, becsületességet!
Lepényleső
Visszajöttek a bolsik,vagy csak a Marxista egyetemek,vagy el sem mentek,akik addig is
rajtunk éltek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.