Kifosztásért és más bűncselekményekért került a börtönbe Nagykanizsán egy férfi, ám ott valahogy szert tett egy mobiltelefonra, amelyen keresztül telefonos csalásokat követett el. Most ezért is vádat emeltek ellene – írja a Blikk.

Még 2015-ben került be a börtönbe, ahol szabályozott körülmények között engedélyezett volt számára a telefonhasználat, ám ő valahogy mégis beszerzett egy mobiltelefont. A telefon egyenlegét úgy akarta föltölteni, hogy másoktól nyereményjáték címszóval pénzt csal ki. 

Ez be is jött neki, az egyik áldozatát azzal hitegette, hogy 75 ezer forintot nyert, de cserébe hatszor (!) töltse fel 15 ezer forinttal az telefonegyenlegét (a telefonszámára azt mondta, az a tranzakciós kód).

A sértett végül otthon döbbent rá, hogy összesen 90 ezer forinttal károsították meg, emiatt feljelentést tett a rendőrségen. 

A börtönben ülő férfi közben a többszörös feltöltés miatt családtagjainak egyenlege terhére ételt küldött, ő maga pedig 25 ezer forintot szerencsejátékon vert el. 

A Nagykanizsai Járási Ügyészség kisebb értékben elkövetett csalás miatti vádemeléssel "honorálta" a férfi ötletét.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.