Valóban indul a józsefvárosi időközi választásokon Dopeman, azaz Pityinger László – erősítette meg az ATV Start című reggeli műsorában.

Láttam, hogy lesz egy időközi választás, mert az egyik képviselő visszaadta a nevezését, úgyhogy azt gondoltam, hogy ez egy megfelelő ajtó arra, hogy beléphessek a politikai térbe

- jelentette ki az egykori rapper, majd hozzátette, hogy a polgármesternél sokkal jobban ismeri a 8. kerületet.

Szegényeken segítene a politikussá lett Dopeman

Pityinger a beszélgetés során baloldalinak vallotta magát:

érdekel az elesettek helyzete, a szegények, beteg emberek helyzete, illetve azt gondolom, hogy egy társadalomról a legjobb bizonyítványt az állítja ki, hogy hogy bánik a saját maga elesetteivel és gyengéivel. Ezen a ponton kívánom én megfogalmazni az álláspontomat, ebben az ügyben ki fogok állni mindig.

- jelentette ki.

A VIII. kerületi Magdolna negyedben április 23-án lesz időközi önkormányzati választás, mert a fideszes Balogh István Szilveszter lemondott képviselői mandátumáról.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
A megfogalmazás szép! Tényleg jólwnne egy olyan ország, ahol gondoskodnak az elesettekről tisztesyégesen!
Gondoskodnak nálunk is, csak elég sz@rul.
aremy
csak nem odaadó munkára gondoltál.vagy csak persejezni no mert nem mindegy
wagabund
. Dopemanról nagyjából tudjuk kicsoda-micsoda...szerintem egy próbát megér. Kemény helyen lenne képviselő, ott hamar megkínálják egy emberes tockossal, ha nyámnyilán végzi a képviselői munkát...

szerintem adni "kéne" egy esélyt...mi itt már ittunk az egészségére!
karma1
Szegeny srac, pont belecsap a lecsoba a kocsis mateka mellett... Nem lesz konnyu dolga, de legalabb megprobalja.
Szerintem csak jobb lehet, mint a jelenlegi bagazs... Sok sikert!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.