Vállalják kilétüket és név szerint feladják magukat azok az aktivisták, akik decemberben Ásotthalmon demonstráltak az önkormányzatnak a melegtüntetést, a muszlim női viseletet és a müezzin működését tiltó rendelete ellen.

Kiss Anna, a szegedi LMBT közösségért csoport tagja azt mondta: tisztában vannak azzal, hogy akár 150 ezer forintra is megbírságolhatják őket, de vállalják kilétüket mindazok, akik részt vettek a tiltakozáson.

„Egy alaptörvény-ellenes rendelet értelmében vonnak felelősségre ártatlan embereket, akik nem követtek el semmit, mindössze a véleménynyilvánítás szabadságával éltek és ezt próbálja most az ásotthalmi önkormányzat valamilyen módon, egy eljárás keretében majd szankcionálni. Ami külön érdekes még az, hogy most február 15-e van éppen, ez pont az a nap, amit a Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívása keretében megadott határidőként, hogy eddig a napig kell eltörölni az alaptörvény-ellenes rendeletet. Mint látjuk, nem hogy nem történt meg, hanem még alkalmazzák is a rendeletet” –

nyilatkozta a Szegedi LMBT Közösségért Csoport tagja – írja a hirtv.hu.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nincs ebben semmi csoda. Egy beteg polgármester hatására egy önkormányzat bohócot csinált magából.
aremy
@justhpeter: tudod ez olyan mint a parlament mert itt is az a vér náci polgi az önkormányzat.
elnyomott
@Tavryni őrnagy: A törvénytelenség ha "belső ügy", akkor az az egész ország romlásához vezethet.
Ahogy vezet is.
nemfideszes
Ennek a kis náci pöcsnek már rég a börtönben kéne rohadnia a 2006-os tetteiért! Ehelyett ő hozza a törvényeket, melyek nem csak hogy alaptörvény ellenesek, de szembe megy minden alapvető emberi joggal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.