Kedd óta már a Hír TV-nél dolgozik Kálmán Olga, miután lejárt felmondási ideje az ATV-nél. Az új műsorára azonban még csaknem egy hónapot várni kell, ám onnantól kezdve minden hétköznap találkozhatunk majd vele – írja a 24.hu.

A portál információi szerint március 13-tól minden este fél nyolckor jelentkezik majd az Egyenesen Kálmán Olgával című műsor, hétfőtől csütörtökig új adással, pénteken pedig ismétlésekkel.

A Hír TV-n tér vissza Kálmán Olga, már a műsor címe is megvan

Az új műsort egyértelműen Kálmán Olga személyére építik fel, csütörtöktől már plakátokon hirdetik majd.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az ATV-n is folytatódik az Egyenes Beszéd, amit Rónai Egon és Mészáros Antónia vezet a továbbiakban.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Sajnos, én már egyik csatornán sem nézek híreket, politikai témájú adásokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Ez aztán blickfangos cím. Hogy sikerülhetett ilyen jó címet kitalálni a műsorának.
És most komolyan. Nem illett volna legalább egy kicsivel messzebb menni az Olga műsorának a címével. Még jó, hogy esetleg nem pl. Egyenes szöveg vagy Egyenes duma címmel indították el. Az a cím már foglalt (szellemi szinten).
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/12/18/ahol-csak-orban-es-simicska-enyves-keze-kozott-lehet-valasztani-mert-minden-mast-porig-romboltak/
Kálmán Olga megkésett távozása az ATV-­től ráadásul abban a perverz és félelmetes
kontextusban értelmezendő, amit talán még két évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottunk. Hogy az ellenzéki, értsd nem a kormánypárt hangosbemondójából üvöltő hangok
megnyilatkozásának lassan egyedüli fóruma Simicska Lajos tévéje lesz. Annyira abszurd, hogy leírni is borzasztó: a hosszú évekig közpénzekkel kitömött fideszes főmaffiózó Simicska Lajos tévéjénél fog dolgozni az a Kálmán Olga, aki hosszú évekig bírálta a közpénzekkel kitömött fideszes főmaffiózót és azt az egész korrupt bűzös rendszert, amelyet ő alkotott meg. Amely rendszer miatt ma Kálmán Olgának kvázi nincs más választása, mint túllépni a hányingerén. Úgy döntöttem, nem ítélem el Kálmán Olgát amiatt, hogy ennyi ideig legyűrte az undorát. Nem, nem állítom, hogy megbocsáthatatlan bűn, hogy kvázi lepaktált Simicskával. Azt állítom, hogy elfogyott a normalitás levegője és rohadt nagy baj van ott, ahol az Orbán­rezsim legnagyobb korrupt maffiózójának tévéje számít az oxigénpalacknak ebben a perverz, gyalázatos jelenben. Ahol mindenki rendre megalkuszik, behódol és lekenyerezhető, ott nincsenek hősök, csak áldozatok vannak. Nem tudom, mi lett volna, ha Simicska nem szerződteti le Kálmán Olgát, nem ajánl neki munkát és fizetést (teljesen mindegy, mennyit), meddig lett volna képes öklendezve kitartani Németh Sándor szektája mellett, de tulajdonképpen ennek sincs jelentősége.
Borsodi
Sok sikert és kitartást kívánom,hogy soha ne változzon meg maradjon mindig ilyen őszinte ami ritka ebben a korrupt országban, ahol Orbánék már a szegényeket nem is nézik embernek.Én remélem Simicskának van valami adu a kezében amivel előrukkol kedvenc Miniszterünknek.
kiscsillag66
Ne bántsuk se Simicskát, se Kálmán Olgát. Bizonyára jó oka volt, hogy ott hagyta az ATV csatornát. De hová mehetne még? Alindán is felháborodott mindenki, most mégis jó műsorokat készít. Kálmán Olga is beleillik ide. A műsor címe valóban nem szerencsés.
wagabund
ellenzéki emberek eleinte félénken nyitnak be majd a Hírtv-hez...még szokni kell...

"sic transit gloria mundi" mondta egy műveltebb alkesz itt a kocsmában. erre inni kellett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.