Vádemelést javasol a rendőrség négy egészségügyi dolgozó ellen, akiknek egyik betege életét vesztette egy budapesti kórházban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást négy kórházi dolgozó ellen.

Engedély nélkül adtak gyógyszert a budapesti betegnek, belehalt

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a sértettet 2013. június 7-én mentővel bevitték egy budapesti kórházba, ahol felvételét és a vizsgálatokat követően egy elkülönített helyiségben helyezték el, ahol 2013. június 7-én 22 óra körül holtan találták.

A megalapozott gyanú szerint a halálához az orvosi engedély nélkül beadott gyógyszer, az ápolt szoros megfigyelésének elmulasztása, és a műszakváltást követő tájékozódó vizsgálat elmaradása vezetett.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói befejezték és a keletkezett ügyiratot vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

(police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aremy
és ezt mi el is hisszük?holnapi hír hogy a beteg tologató meg műtött valakit engedély nélkül.
Tekla
Ez minden napos történet , nem hír.
Biztos a bér nyomorukat tárgyalták az orvos bárók.
Ha annyit keresnének mint a minimálbér három szorosa mert 24 óránál többet nem tudnak dolgozni, meg az egy órára eső oktatási költség vissza térítés , pótlékokat , bérlet térítést. Ellátták volna. Mégis csak egy ember, de most már annyira elrugaszkodtak a valóságtól a pénzéhesek, hogy a beteg csak felesleges zavaró tényező.
Vannak kivételek, nem általánosítok, sajnos kevés .
tothjani
Egy kolléga 2 hete munka közben rosszul lett bevitték a kórházba, megállapították hogy műteni kell, de utána valahány százalékban rokkant lesz.
De mivel csak egy proli volt így megölték. :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.