Negyedóránként 1.000 Ft a parkolás a szolnoki kórház parkolójában, a kórház szerint azért, hogy ne álljanak oda a betegek és a látogatók - írja a Vastagbőr.

Szolnok város parkolási rendjét, beleértve a díjszabást is, önkormányzati rendelet szabályozza. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a parkolást a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató (NHSZ) szolnoki kihelyezettsége igazgatja, a városban való parkolás pedig 340 forint/óra a személyautóval közlekedők számára.

Viszont a Hetényi Géza Kórház parkolójának bejáratánál ez olvasható:

„30 percig díjmentes

Mozgáskorlátozott kártyával 4 óra díjmentes

Ezután minden megkezdett 15 perc 1000,-

Azaz EZER forint”

Megyei kórház révén nem csak a városban lakók, de a környező települések betegei is ide járnak.

Különösen fontos a parkolás, mert például a szolnoki buszpályaudvarról csak hétköznapokon, napjában összesen kétszer (6:25-kor és 7:05-kor) közlekedő járattal lehet átszállás nélkül eljutni a kórházhoz. Ez persze nem az intézmény hibája, de esetleg tekintettel lehetnének rá.

A kórház főigazgatója annyit mondott a Vastagbőrnek, hogy „a díjtételről a kórház menedzsmentje döntött”, és már lassan három éve ilyen díjszabással működik a parkoló.

És hogy miért ilyen drága a parkolás?

Azért, hogy ne használják a kórház parkolóját a betegek és a látogatók.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Ki fogja figyelni, hogy mikor telik le a 4 óra ROKI-KÁRTYÁVAL??? Jelzem: mozgáskorlátozottaknak egész Európában díjmentes!!! Tilos tőlük pénzt szedni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
Ez valami?
Nálunk a lakótelepen lévő kórház tulajdonába került az előtte lévő kb 250 férőhelyes parkoló. A NAPI 200.-Ft-os parkolási díjat minden járóbeteg, látogató általában szó nélkül kifizeti. Viszont itt jön a csavar: az műút által elválasztott 700 lakásos lakótelep parkolója minden reggel fél héttől délután öt óráig tömve van autókkal, és ezek közül a legtöbb a kórházban dolgozó orvosok, ápolók, kevesebb a betegeké és a látogatóké. Sokszor, az ott lakók nem tudnak leparkolni, még a műútra sem, mert a városi kht. táblákkal megtiltotta. Így az esetleg napközben hazaérkezők két-három km távolságra tudják leparkolni a kocsijukat, és öt óra után elsétálnak érte. A kórház bejáratához közelebb lévő parkolókat, pedig egyáltalán nem tudják használni az ott lakók, mivel az egy, rosszabb esetben hosszabb ideig a kórházban fekvő betegek ott tárolják a gépkocsijaikat. És tehetetlenek vagyunk, mert a parkolók kialakítása nem olyan, hogy azt legalább napközben fizetőssé lehessen tenni. Na, ez is igazi sz..patás.
volvós
Föigazgató Elvtárs !!! Rohadj meg a saját elfekvö részlegedben...
Igazi pártkatona vagy, követed az eszméket, kirabolni az amúgy
is szegénysorban élö betegeket... Vagy neked is smittpaja diplomád van...
Lepényleső
Közpénzből,közfeladat ellátására,közpénzen sarcolás? (Nagy jövőt jósolok a dirinek ebben a
szociális ágazatban.)
quadrocopter
Csak azokat a szomszédos utcákban lakókat szivatják a patkányok, ahol nincs parkolási díj!
Az ilyen utcákban lakók meg 500 méterről cipelik haza a cuccost, mert nem tudnak megállni a házukhoz/lakásukhoz közelebb!
Aúgy egy rohadt nagy aljasság! Ugyanis ha valaki - bár időpontra érkezik jobb esetben - egy rendelőbe, kénytelen több órát fizetni az automatának, ha nem akar kifutkározni, lesve az idő múlását!
Aki Én
A kórházi ellátás meg azért olyan szar amilyen, hogy azt se használják a betegek.
cs.n.
"napjában összesen kétszer (6:25-kor és 7:05-kor) közlekedő járattal lehet átszállás nélkül eljutni a kórházhoz"
Van onnan több is. Mikor tavaly látogatni mentem oda, átnéztem az egész helyi menetrendet, biztos nem csak kettő volt a buszállomásról. Már ami pont onnan indul, abból sem. Amire meg nem pont ott, hanem kicsivel arrébb lehet felszállni, abból meg jóval több van. Pl. aki vonattal megy, annak sem csak az jó, ami pont a vasútállomás elől indul, hanem a Jubileum téri megálló is. Ugyanis a vasútállomás is azon a téren van, csak a másik oldalán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.