Lázár János a csütörtöki Kormányinfón több témát is érintett: konzultáció indul a diákok utaztatásával kapcsolatban a veronai tragédia miatt, a menekültek pedig nem mozoghatnak szabadon az ország területén. Volt szó még állami dolgozók béremeléséről, a 4-es metró ügyéről, az olimpiáról, a multik silány termékeiről, Kiss Szilárd nemzetbiztonsági kockázatáról is – olvasható az ATV cikkében.

Konzultáció a diákok utazásáról

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető szokásos Kormányinfóján elmondta, konzultációt kezdeményeznek az iskolások külföldi utazásával kapcsolatban a veronai tragédia miatt.

Nem járkálhatnak szabadon az országban a menekültek

Arról is beszélt, hogy a menekültek nem mozoghatnak szabadon az ország területén, a kormány korlátozni fogja őket. A vonatkozó jogszabályok úgy módosulnak, hogy az illegális határátlépőket, fogják el őket bárhol az ország területén, a határokra szállítják, akik pedig menedékkérelmet nyújtanak be, azoknak a határnál kell bevárniuk a kérelem elbírálását. 

Az, hogy ki léphet be Magyarország területére, akinek erre a magyar állam engedélyt ad, ebbe nem szólhat bele senki más

- mondta el Lázár a Kormányinfón.

Állami dolgozók béremelése, 4-es metró, útépítés, Paks II.

Szó volt az állami vállalatok dolgozóinak béremeléséről is, a miniszter szerint 30 százalékos emelés várható, ez 100 ezer embert érint. Az állami cégeket ugyanakkor nem világítják át. 

A 4-es metró körül nemrég kipattant ügyről Lázár elmondta, a budapestiek védelmében hozták nyilvánosságra az uniós csalásellenes hivatal jelentését, a teljes magyar verziót várhatóan márciusban kapja meg a kormány. 

Az is elhangzott, Szeged és Debrecen között gyorsforgalmi út fejlesztésébe kezd a kormány, négysávos autópálya kötheti össze a két megyeszékhelyet 2021-re. Zalaegerszeget is összekötik az M7-es autópályával, de nem a 76-os főút mentén, hanem egy olyan útvonalon, mely érinti a sármelléki repteret. Szegeden újabb hidak is lehetnek, a kormány nyitott a kérdésben.

A paksi atomerőmű tervezett bővítésével kapcsolatban a miniszter az Európai unió időhúzásáról beszélt (még mindig vizsgálják, hogy van-e a projektben tiltott állami támogatás), ami a magyar gazdaságnak okoz problémát.

Rosszabb termékeket kap Magyarország, mint Ausztria

Lázár János botrányosnak nevezte azt a jelentést, amely szerint a cégek jobb minőségben gyártanak árukat Ausztriának, mint Magyarországnak. Szerinte ez is azt erősíti, hogy a külföldi multik "élelmiszeripari szemetet" adnak el a magyaroknak, ez kereskedelmi és politikai kérdés, amivel a kormánynak foglalkoznia kell.

Olimpia: várjuk meg az aláírásgyűjtés végét

Lázár szerint meg kell várni az olimpiai aláírásgyűjtés végét, a kormány ezért nem kezdeményezett konzultációt a kérdésben. 

A miniszterelnök egy bátor ember, nem szokott megfutamodni semmitől

- utalt ezzel a népszavazási kezdeményezésre a miniszter, de hozzátette, ő nem optimista Budapest esélyeit illetően.

Kiss Szilárd ügye is előkerült a Kormányinfón, Lázár szerint Kiss nem jelentett nemzetbiztonsági kockázatot, mert nem jutott hozzá olyan információkhoz. 

Köztársasági elnök: március 15. előtt szavaznának

Az is elhangzott, a Fidesz-frakció azt szeretné, ha március 15. előtt lenne a köztársasági elnökről a szavazás a parlamentben. Szerinte "Áder Jánosnak jó esélyei vannak a folytatásra."

(ATV)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
Gyorsabb emberségesebb elbírálást kellene tanúsítani. Magyarországon is van annyi bűnöző mint akik bevándorolnak sok országból. Emberi sorsokat nem ismerjük,minden ember sorsa más és más, nem tudjuk miért indultak el hazájukból, ezért nem gyűlölet kampányra,uszításra reklám táblákra kell pénzt költeni hanem az elbírálók fizetését megemelni. Napi 15 ember tartózkodási elbírálása helyett legyen 30- 40. Migráns reklám már lejárt lemez!
Lázár úr Mit szólna ha a maga gyerekével is így bánnának más országokban?
Ők is emberek bánjunk velük úgy! A gyűlölet kampányt meg fejezzék be,mert az nem méltó keresztény emberhez!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
Azért kíváncsi lennék az EU Néppártok véleményére is, mert a letelepedési kufárok és az agrárszilárd Európát és a Schengeni jogokat árulta jó pénzért, nem csak a Kárpát medencét..!!!
Peller Anikó
@eugen4402: igen, de ezek a hülyék ingyen is eladták Európát, így aztán nemsok szavuk lehet. A mieink legalább pénzért adták el. Ebben a tekintetben nem rosszabbak a hülyéknél.

Csakhát a pénzt meg ellopták, ez viszont már baj.
Eladott Ország
Lázár nektek sem szabadna már szabadon járkálni ebben az országban. A migráns gumicsonton kívül, nincs még mit megoldani ebben a szerencsétlen országban? A 30 milliárd forintnyi európai adófizetők által összedobott pénzről beszélünk, amiből már két éve
enniük kellene ezeknek a gyerekeknek, felnőtteknek. De ezek az emberi trágyák még azt sem juttatják el az érintettekhez, amit mások (rohadjon is meg Brüsszel a pénzével) fizetnek. Minden gyerek lakjon jól, mi, szemétládák? Hol van az a pénz és miért nem ért célba? Ugyanazért, amiért kettétört a munka világába vezető híd is a korrupció súlya alatt?
Megmondom hol vannak. Minden idők legkorruptabb és legaljasabb kormányának pártjai
wellnes ­f*szverésen vesznek részt ezekben a történelmi pillanatokban Visegrádon. Egyetlen
közbeszerzés sem akadályozza, hogy teletömjék a pofájukat, miközben a legkisebb gondjuk
nagyobb annál, hogy emberek döglődnek a nyomorúságban. A göcsörtös, beteg rögeszméikről próbálják lehúzni most is a már lehúzhatatlan bőrt: a szájbakúrt migárciótól és Soros György civiljeitől féltik a nemzetet. Miközben teljes régiók alól rúgják ki a fenti algoritmus szerint a szociális hálót, és ítélik lassú halálra az országot. És majd jön valamelyik gittrágó nyalonc és elmagyarázza, hogy az ilyen idült balliberálisok demagógiájáról van szó, akik árulják a hazát. Mert hiszen soha nem volt még ilyen jó. 30 milliárd forintnyi európai adófizetők által összedobott pénzről beszélünk, amiből már két éve enniük kellene ezeknek a gyerekeknek, felnőtteknek. De ezek az emberi trágyák még azt sem juttatják el az érintettekhez, amit mások (rohadjon is meg Brüsszel a pénzével) fizetnek. Minden
gyerek lakjon jól, mi, szemétládák? Hol van az a pénz és miért nem ért célba? Ugyanazért,
amiért kettétört a munka világába vezető híd is a korrupció súlya alatt?
eugen4402
@Peller Anikó: Végső soron igazad van, csak próbáld megérteni ezeket a jónevű iskolákban szerzett diplomával felvértezett EU-s hölgyeket-urakat. Ők nem tudják, hogy az irgalmas szamaritánusok már régen kihaltak, aki manapság irgalmas, az simán SZAMÁR... Azt már sejtik, hogy a tolvajokkal kezdeni kéne valamit, de még nem tudják, hogy "Mi a teendő?"...
simmering73
A miniszterelnök egy bátor ember, nem futamodik meg semmitől? Most melyikről beszélsz te nehéz felfogású. Mert a gyáva nyúl a bátorság szinonímája a mostanihoz képest.
öcsi55
Nem sűrűn értek egyet Lázárral de most ebben az ügyben igen! Emberjogi kérdések ide vagy oda ,aki menekült státuszért folyamodik várja meg az elbírálás eredményét egy helyen és ne koricáljon sehova.Nagyon jól tudjuk ha a menekült táborból kimehetnek ,azonnal elindulnak nyugatnak ,nem várnak semmilyen elbírálásra.Menekült ügyi őrizettben kell őket tartani és világosan,érthetően le kell fektetni a játék szabályokat.Akinek nem teccik vagy megszegi a szabályokat,mehetnek ahonnan jöttek Isten áldásával ! Véget kellene már vetni ennek a cirkusznak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.