Évről évre csökken a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma – derült ki a belügyminiszternek csütörtökön a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszából.

Pintér Sándort az LMP-s Szél Bernadett kérdezte a nők elleni erőszak statisztikai adatairól.

A belügyminiszter több oldal statisztikát osztott meg, amely 2010-től minden évre vonatkozóan tartalmazza a különböző, nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények számait, többek között a rablási, zsarolási, testi sértéses, emberölési, szexuális bántalmazási adatokat.

A miniszteri válaszból kiderült, hogy az összes bűncselekményt összesítve 2010-ben még több mint ötezer, 2016-ban viszont 3210, nők ellen elkövetett bűncselekményt regisztráltak. Ezek többsége testi sértés volt.

A 2010-es évek elején még ezer felett volt a nők elleni rablások száma, ezek száma is csökkent az elmúlt években, 2016-ban már csak 389 történt.

A regisztrált erőszakos közösülésék száma 2010-ben 241 volt, tavaly csak 10 ilyen esetet jelentettek. Az emberölés 100 körüli számban fordult elő az elmúlt években, tavaly 88-at regisztráltak.

Szintén csökkenő tendencia figyelhető meg a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos, valamint a halált okozó bűncselekmények női sértettjeinek számában. Az erőszakos bűncselekmények közül 2010-ben még 1665, tavaly pedig 1176 ilyen esetet regisztráltak. A hozzátartozók sérelmére elkövetett halált okozó bűncselekmények között 2010-ben 69, 2016-ban 47 esetet regisztráltak.

Az emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés és halált okozó testi sértés száma összesítve az elmúlt években mindig 100 körül alakult. A halált okozó személy elleni erőszakos bűncselekmények női sértettjeinek száma 2010-ben volt a legtöbb 123, a legkevesebb (90) 2011-ben, tavaly valamivel több, 96 ilyen eset történt.

A belügyminiszter által megosztott táblázatokból az is kiderül, hogy a partner vagy volt partner által elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekmények sértettjeinek száma is csökkenő tendenciát mutat. Emellett az is kiderül, hogy a sértettek nemi megoszlását tekintve a női sértettek aránya minden évben 80 százalék felett alakult, volt hogy csaknem elérte a 90 százalékot.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
@papa.49: A kósa, meg a lázár mondta neki.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
...csakúgy mint a bálnák elleni merényletek száma,hiszen lassan csak már csak merényletek vannak?
lampa laz
Ezt biztos abból vezette le, h már nem minden este kergeti annyit az asszonyt a házkörül, h megdughass..
papa.49
@Cefi: Az olajoskeresztapa hisz a két hibbantnak???
justhpeter
Pinocset mindent tud, csak nem érti. 1 bittel nem is lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.