Megverte Visegrádon egy volt MDF-es képviselő, Font Sándor az esti ultipartin Orbán Viktort – derítette ki az atv.hu. A miniszterelnök maga posztolt „Meló után” címmel egy fotót a Facebook oldalára arról, hogy kártyázik Font Sándorral, Kerényi Jánossal és Vitányi Istvánnal. A képviselők először nem mondták el ki nyert, aztán azt mondták, hogy „összességében a miniszterelnök úr”, hiszen gyakran játszanak.

Végül az egyikük elárulta, hogy tegnap este a Lezsák Sándor vezette Nemzeti Fórum képviselője, Font Sándor lett a győztes. Arról azonban, hogy Orbán Viktor hányadik lett, hallgatnak.

„Már így is megszegtem a szabályokat, hiszen úriember se győztesről, se vesztesről, se a kártyanyereségéről, se veszteségéről nem beszél” – mondta egyikük.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
3,3 millió magyar miniszterelnöke, a matekzseni aki kiszámolta, hogy az egyharmad egyenlő 98 százalékkal, a vagyontalan, becsületes politikus, akinek közben az apja, a testvére, a felesége és a veje is milliárdos vagyont halmozott fel, aki az ország egyik leggazdagabb strómanjává tette a bugyuta szomszédját, az érdekdemokratából divatkereszténnyé vedlett küldetéstudata nem engedi, hogy a kártyában nyerjen. A vagyontalanok állatkertje közben a vesztesek nyugalmával nézi és tűri, hogy a papíron strómantalan és vagyontalan, küldtetés tudatos, zavart személyiségű szolga, a meghatározott időre alkalmazott közmunkás- a szónak abban az értelmében, ahogy egy miniszterelnök a köz érdekében dolgozik jobb helyeken- mindíg vesztes és legyőzött. Csak nehogy megint Grázba kelljen mennie kezelésre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ha ahhoz ért és kizárólag csak ahhoz, akkor miért nem azt csinálja.
Vagy lehet, hogy csak hagyják nyerni? Ilyesmit az ember a gyerekével csinál és 4-5 éves koráig.
volvós
Mind a 3 " partner " az apja volt kommunista barátai...
quadrocopter
Ja, hát az ultihoz is kell némi ész, oda is kevés a nemzethy hazug mese!
Clavigo
A képaláírás helyesen.."" Meló helyett "...és köszönet a barom adófizetőnek ,,hogy a Konda itt is jól érezhette magát...oszt jó napot.
Ludmilla
odaengedikm ezt a fost a kártyaasztalhoz,aztán eljátssza kártyán az országot...
not me
orbánnak szar lapjai vannak, de azért mosolyog, meg a fél orcáját oda fordítja, meg emel tétet - majd a nép (aki egy kicsit sem érdekli ezt a hulladék mocskot) az istenadta nép - fizet.
elnyomott
Mélységes megvetésem azoknak, akik leültek vele egy asztalhoz kártyázni.
Eladott Ország
3,3 millió magyar miniszterelnöke, a matekzseni aki kiszámolta, hogy az egyharmad egyenlő 98 százalékkal, a vagyontalan, becsületes politikus, akinek közben az apja, a testvére, a felesége és a veje is milliárdos vagyont halmozott fel, aki az ország egyik leggazdagabb strómanjává tette a bugyuta szomszédját, az érdekdemokratából divatkereszténnyé vedlett küldetéstudata nem engedi, hogy a kártyában nyerjen. A vagyontalanok állatkertje közben a vesztesek nyugalmával nézi és tűri, hogy a papíron strómantalan és vagyontalan, küldtetés tudatos, zavart személyiségű szolga, a meghatározott időre alkalmazott közmunkás- a szónak abban az értelmében, ahogy egy miniszterelnök a köz érdekében dolgozik jobb helyeken- mindíg vesztes és legyőzött. Csak nehogy megint Grázba kelljen mennie kezelésre.
colibri
Remélem ez egy hosszan tartó folyamat lesz és nem csak az ulti-partira érvényes! Uralkodott már eleget, nyert már annyit, hogy az ükunokáinak sem lesz megélhetési gondja, álljon fel, tünjön el az életünkből, elég volt!!
bakegya
ULTI-mátumot se adnék neki!!!-huszon évek óta HAZÁRDJÁTÉKOT JÁTSZIK A MAGYAROK NEVÉBEN!!!-LAZÁN ,HAMISKÁRTYÁS ,de az is aki leül vele egy asztalhoz.
nevemnick
Ultihoz ész kell.
Egy ország vezetéséhez meg EMBER.
Ergo: egyikkel sem rendelkezik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.