A hírek szerint a kormányfő és a NOM-elnök is a fővárosra mutogat.

Az aláírások számát ismeri, de nem ismeri még a kormány álláspontját az olimpiáról és a népszavazásról – reagált Tarlós István főpolgármester az Indexnek azokra a hírekre, miszerint a Fidesz rátolja a felelősséget, lefújja-e a budapesti olimpiát a Momentum Mozgalom sikeres kezdeményezése után.

Tarlós magára vállalja a döntést az olimpia ügyében

A hvg.hu szerint Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok visegrádi frakcióülésén azt mondta: nem a Fidesznek, vagy a kormánynak, hanem Budapestnek kell reagálnia a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtésére, hiszen Budapest pályázott a 2024-es rendezésre.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pedig közleményében azt írta: a MOB csak a pályázat „szakmai oldalát” képviseli, a döntést, hogy Budapest fenntartja-e szándékát az olimpiára vonatkozóan, a Fővárosi Önkormányzatnak kell meghoznia.

Tarlós István erre úgy reagált: először kontrollálja, valóban így vélekedik Orbán Viktor és Borkai Zsolt.

Ha tényleg így van, és mindenki visszalép, és mindenki rá néz, akkor ő ki fogja mondani, amit kell, és szerdán beviszi a fővárosi közgyűlés elé az olimpia visszavonásáról szóló javaslatot.

Mint arról beszámoltunk, minden elképzelésnél több aláírást gyűjtött össze a Momentum Mozgalom (és a kezdeményezéshez csatlakozó pártok) a budapesti olimpiáról szóló népszavazáshoz: a 138 ezer szükséges szignó majdnem kétszeresét, 266 ezret adtak le pénteken.

A Magyar Nemzet már csütörtökön arról írt, hogy a vártnál több aláírást szedett össze a Momentum, ezért a Fidesz ugyanúgy visszatáncolhat a budapesti olimpiarendezés ötletétől, mint tavaly a vasárnapi boltzártól. A népszavazási kampány ugyanis hosszasan felszínen tartaná az ügyet, ami csak az ellenzéknek kedvezne, a kormány pedig védekező pozícióba kerülne, pedig nekik a választói kedv alacsony tartása lenne kedvező. 

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Ez a beszéd, Tarlóskám, előbb kérdezd meg, aztán vidd el a balhét.
Gondolom, előző életedben pincsikutya voltál. Bár, elnézést kérek a pincsiktől!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Úgyis tudja mindenki, hogy ez nem az ő bulija lett volna, ő is csak meghívott vendégként vett volna abban részt! Dicső kormányunk álmodott most is nagyot, de félálomban most felébresztették...
Yoda69
sarlos elvtars, a legjobb dontes volna ha lemondana a posztjarol. Elveszett a bizalom maga irant.
relatív
A budapestiek már döntöttek !

Neki csak az adminisztráció jutott
kisrigó
@wagabund: Ha ha ha!! Nehéz az élet, ha a hazugovics össze-vissza hazudozik! Mongyon le!!
wagabund
Ma reggeli rádióhír, hogy Tarlós csak blöffölt, mert jogilag nem teheti meg, hogy visszavonja a jelölést...

politikailag igen vékony jégen jár a hatalom...ha lesz népszavazás, akkor is, ha visszavonják a jelölést, akkor is..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.