Az ellenzék hibája az egész: Orbn szerint "a kormány annak idején azért állt az olimpiai kezdeményezés mögé, mert a főváros az ellenzéki pártokat is beleértve támogatta a pályázat benyújtását, az ellenzék azonban kihátrált ebből és emiatt megfosztja egy álom beteljesedésétől a budapestieket. "Továbbá azt is hangoztatta, hogy a Momentum Mozgalom és az ellenzék pedig Los Angeles és Párizs ügynökeként árulta el a budapestieket. Tehát árulók furakodtak a nemzettestbe, az ellenség fizetett ügynökei: a Momentum, az ellenzék, meg pláne a vörös Budapest. Tehát nem is arról van szó, hogy a fővárosi választók 20 százaléka aláírását adta a népszavazáshoz, meg nem arról, hogya népre sűrűn hivatkozó Orbán, kormánya és pártja elfelejtette megkérdezni a népet,mielőtt döntött volna néhány ezer milliárd forint elköltéséről.

Forrás: b1.blog.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

77 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Jó lesz előkészíteni a kényszerzubbonyt ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
na már kezdi, ugye mondtam, hogy csak ki fog derülni, hogy Soros lopta el a nemzet nagy álmát! =))
No meg persze a lenyúlható milliárdokat Orbán és bandája zsebéből!
verőce21
Azért ez a "Momentum" nem a semmiből jött!
(hanem a Belpesti romkocsmákból...) :)
nyanya001
Jó lesz előkészíteni a kényszerzubbonyt ...
Equus
Anyaaa!! Elvették a csúnya bácsik a tankomat!!! Nekem a kisvasút kevés! Olimpiááát akarok! Nagy Olimpiát, még nagyobbat! Anyaaa!!!
simmering73
Tovább megyek. Ürgebőrbe varrt titkosügynökök.

"A kormányoldalon most mindenki úgy tesz, mintha soha semmi köze nem lett volna az olimpiai pályázathoz. A végén még az is kiderül, hogy maga a patás ördög, Gyurcsány Ferenc erőltette rá a budapestiekre az olimpiai pályázatnak nevezett ámokfutást, mögötte pedig, ezúttal is ott áll Soros György, merthogy az ő fejéből pattant ki az egész."
nepszava.us/266151-2/
nezelodo
Romkocsmákból jöttek...Mért csak a kollégiumi büdös lábúak szólalhatnak meg?
Rockxy
"...megfosztja egy álom beteljesedésétől a budapestieket. "
Valóban egy álom.
Csak az a baj vele hogy rémálom, cseszd meg viktor a nagyanyád! :)
quadrocopter
Működési zavarok vannak a patkányfészekben, az október 2.-i gyásznap, aztán a tákolmányos megtagadós, most meg egy " a franc se akart olimpiát, a Fidesz biztos nem" című érzéstelenítő!

Ébresztő Magyarország, ébresztő magyarok!
elnyomott
Most már értitek, ugye, hogy miért kell leépíteni az oktatást?
A jövő generációja akkor már jobban elhiszi a kedves vezér üzeneteit.
Most még azért nem olyan egyértelmű a hitelesség.
Papuska1
Végül is közel nyolcmillió magyar ember csak azért harcolt az Olimpiáért, hogy az ország presztizse emelkedjen. Olyan buták voltunk, hogy az elveinkért hagytuk volna, hogy évekre, csak a fővárosban legyen az olimpia miatt jelentős beruházás. Erről a fővárosiak írásban lemondtak. Tömegközlekedés, infrastruktúra, utak, kórház, bérlakások, gyorvasút Ferihegyre, nem kell nekik! Ám legyen így, de most majd mi követeljük, hogy ne a vízfejet fejlesszék, mert nem lesz olimpia, nem kell a fejlesztés! Marad a szmog, meg a füst. Néhány ezermillió bejövő tőkét a NOB támogatás milliárdjait, meg a rendezésbe bevont tőkét adó vállalkozókat elbukta a főváros, gondolom a beruházások így elmaradnak, és a vidéknek továbbra is jut a pénz. A fővárosíak így akarták, becstelen, huncut lenne a kormány, ha a fejlesztéseket és beruházásokat akár töredékeiben is megvalósítaná! Mi úgy voltunk vele, hogy az ország ért lemondunk, de most már nincs miért lemondanunk, ide nekünk a pénzt! Mi vagyunk az ország 4/5-öd része! Mi nem adtuk írásba, hogy nem kérjük!
CsipkeRózsa
@Papuska1: "Mi nem adtuk írásba, hogy nem kérjük! "

Indíts egy népszavazási kezdeményezést, hogy országosan lehessen megszavazni az olimpia megrendezését. Az eredmény ugyanaz lesz, mint most. Az emberek többsége nem akar egy olimpiára költeni ezer milliárdot.
X-ray
A józan ész fúrta meg az olimpiát. Végül is nem lenne gond, hogyha az eddig felépített stadionokban tartanák meg akár a vizes olimpiát is...
Papuska1
@bakcsubakka: Nem vagyunk beszariak, túléltünk már néhány proli hőzöngést!
Papuska1
@X-ray: Most már késő! Ezt eldöntötte az a néhány százezer aláíró. Így is nehéz volt esélyt teremteni, ezután nem érdemes pénzt költeni rá. Na meg a sok milliárdot saját fejlesztéséből elutasító fővárosra se!
CsipkeRózsa
@bakcsubakka: "ÓÓÓÓ NEM !"

erről Zorán jutott eszembe, bár semmi köze ehhez a témához:

www.youtube.com/watch?v=zkKJV0wtwPY
hetöndöe
Meg a kurva anyád,hogy idézzem a lovagkeresztes udvari seggnyalót.
quadrocopter
Viktorkának rohama van, a szokásos paranoiás, ellenség-képe!
Lassan megtanulod geci, hogy "bár felül, a gálya..."
levarosbukta
@Papuska1: Az már meg volt hogy a felmenőd női ágának a nemi szervét?
JAJMÁR
"Budapest, Budapest, de csodás
Te vagy nékem a szívdobogás"

De jó, de jó :-D

csak úgy, minden magyarázat nélkül.
papa.49
A harchoz ellenség is kell, ez a csökött gyengeelméjű hülye gyerekkorában a bodzabokorral harcolt, hát most komolyabb ellenfeleket szerzett magának!!!
Nessy
Ajaj! Orbánon megint kitört a paranoia! Keresse már meg valaki a gyógyszerét! Nehéz elhinnie, hogy a bégető nyájon kívűl léteznek gondolkodó, értelmes emberek is!
coni
Ha csak Budapest döntene/szavazna már a Fidesz se lenne kormányon.Lehet azért mert arra kicsit jobb az információ áramlás. Mert ezen múlik minden.
karma1
@nezelodo: A romkocsmakban nem a fidelitas busongik, hanem az ellenzek??? Ez elegge uj nekem,...:o)))
karma1
@Papuska1: Sotet vagy Papuska, mint neger szajaban a Negro, ejjel kettokor...Az infrastrukturat NEM az olimpia miatt kell megepiteni, korhazakat, ferihegyi gyorsvasutat, hanem azert, hogy benne legyunk/maradjunk a nemzetkozi eletben, gazdasagilag, politikailag. Korhazakat pedig azert kell epiteni, hogyha te a hulyeseged ellenere kapsz egy agyverzest, akkor a mentonek ne kelljen Szegedre vinnie, csak egy jol felszerelt budapesti korhazba, ha pesti lakos vagy.
A tomegkozlekedes rohad, buszok gyulladnak ki, a 3-as metron nem a megallokat mondjak be allomasonkent, hanem imadkoznak , a tobbirol nem is beszelve.
Nem baj, hogy olyan rovidlato vagy, hogy az mar faj, de legalabb masik oldalakon osszad azt az eszt, ami neked sincs
Cefi
Orbán kinyilatkoztatta: ellenséges ügynökök fúrták meg az olimpiáját.

Igen. Ürgebőrbe varrt békaemberek. Csetneki volt az áruló. Órbán: kezeljen téged Gulyás úr!
Szókrakész
Na bammmeg!

Hiába volt a sok stadionépítés!!!
A rohadt nép nem akar cirkuszt kenyér nélkül.
Na most hogy növeljük az öt karikát hatra, vagy hétre.
Így soha nem jutunk ötről a hatra.
hetöndöe
Viktor,Viktor...Virág Elvtárs se mondhatta volna szebben.:-)Te is ugyanolyan büdös komcsi vagy,sőt,sokkal rosszabb.
Papuska1
@karma1: Na erre is jó lett volna az a pénz, amit a NOB ad az olimpiai rendezéshez, meg a vállalkozók, akik beszálltak volna az olimpia finanszírozásába, de erről lemondott a főváros, a maradék pénz meg már nem csak a fővárost illeti meg, mert ezt az olimpia rendezéséért kapta volna. Így szólt a megállapodás Orbán és a főpolgármester között. Így Budapest sokat bukott. Erről beszéltem. Ha tejet akarsz venni, meg kell hozzá venni a tejesdobozt is, anélkül nehéz! De ezt sokan nem értették. MOst majd megértik és megint fel lesznek háborodva.
Papuska1
@Szókrakész: Még mindig nem érted, hogy a kormány direktben nem emelhet bért. Ha a minimálbért emeli, egy csomó kisvállalkozó, szolgáltató adóját is emeli, mert a kettő összefügg. Ráadásul a mellékelt ábra azt mutatja, hogy hiába emeli a kormány a minimálbért a multi külföldi tulaj kijátsza a rendelkezést, és ebbe a kormány nem avatkozhat bele! A legtöbb ember bére nem a kormányon, hanem a tulajdonoson múlik, akinek eladta magát dolgozni. Itt legfeljebb a szakszervezet szólhatna bele.Nem dolga, joga a kormánynak! Ezt miért nem lehet megérteni?
Papuska1
@simmering73: mEg fogsz lepődni 2004-ben Gyurcsány pályázott olimpiára! A Főváros is támogatta.
Borsodi
Ez valóban borzasztó mennyi pénzt lehetett volna észrevétlenül lenyúlni.Ez nagy érvágás,de van még a tarsolyban egy két milliárdokat hozó ötlet pl..Hadsereg,atomerőmű.
karma1
@Papuska1: Hulyesegeket beszelsz, mint rendesen. Budapestnek nem azert kell kapnia tobb penzt korhazra, mert jonne az olimpia, hanem azert , mert 1/ sokkal tobb ember el itt eletvitelszeruen koncentralva, mint Magyarorszag barmely pontjan 2/ mert a vegletekig el van hanyagolva az egeszsegugy 3/ mert a korhazi allapotok feljavitasara (is) kapunk unios penzt... Vagy azt hiszed, hogy aki ide az olimpira latogatna el ket-harom hetre, az azonnal befekszik a Janosba egy szivaltultetesre? Hulye vagy?
Györe-Juhasz Eva
@quadrocopter: 20:22 Alul a víznek árja,
Azèrt a víz az úr !
karma1
@Papuska1: 2015-ben szavaztak meg az olimpiai nevezest. Szerinted ez TENYLEG Gyurcsany volt? (Wikipediaban olvastam, angol nyelven a nevezesekrol. Sehol nem emliti Gyurcsanyt. Nehogyma a Gyurcsany-fobiad ilyen kiterjedt legyen!)
karma1
Aha,... Azt a kurvaanyjat! Csak Budapesten 266, 151 kurva ellenseges ugynok el! Es olyan rohadtul titkosak, hogy meg ok se tudjak magukrol, hogy ok ugynokok!

orban, pakold be a kisborondodbe a fogkefet, mar nagyon varnak Grazban...
not me
A "zellenséges" ügynökök akarták, hogy orbánék ne lopják szénné az országot az olimpiára hivatkozva.
Az "ellenséges" ügynökök jót akarnak nekünk, miközben a miniszterelnökünk ROSSZAT akar nekünk.
Már értem.
Györe-Juhasz Eva
@hetöndöe: 22:33 Tièd a pont!
Ezek a rohadt álszent g***k komcsiznak ?
Ezektől nagyobb komcsi Magyarországon még nem volt.
Nem pont ők voltak,akik azèrt is furkálták Gyurcsányt,hogy nyitott volna a ruszkik felè ?
Erre pont ők szopják Putyin f****t
Rohadt szemèt ,elmebeteg bűnbanda.
nezelodo
@karma1: Látod, ha már a romkocsma közönsége is megosztva dakota szabályok keretei között búsonghat, mi van az országgal, a közalkalmazottakkal, köztisztviselőkkel, közmunkásokkal, az állami cégek dolgozóival? Vagy nekik is ki van osztva, használhatnak-e fb-ot, (mert tudok ilyenekről), és mit lájkolhatnak? Nesze neked szólásszabadság!
bakegya
VICCTOR VICCTOROVICS most aztán +B -hatod A STADIONJAID-
papa.49
@bakegya: Ne bassza, hanem pengesse be a közösbe az árukat, mert ezeket a nép fizette nem ez a baromarcú felcsutkai faszkalap!!!
magyarbakancs
Orbán úr! "Momentum Mozgalom és az ellenzék pedig Los Angeles és Párizs ügynökeként árulta el a budapestieket. Tehát árulók furakodtak a nemzettestbe, az ellenség fizetett ügynökei: a Momentum, az ellenzék, meg pláne a vörös Budapest."

A maga idiotizmusának nincs határa.
Ügynökök a Momentum mozgalom emberei és a 266151 ember ki magát szó szerint szemközt fosta.
Minden 6 budapesti lakos beletojt a pofájába.
Ezek is ügynökök?
Az ilyen embernek mint maga nem a közéletben hanem az elme osztályon a helye.
karma1
Persze ezek az ugynokok urgeborbe voltak oltozve,... Idiotak...
dr. prédikátor
Viktor szopkin te geci!!! Irány Grác az elmegyógyintézet!!!
karma1
@magyarbakancs: Az orosz titkosszolgalatnak nem dolgozott ennyi titkosugynok Hruscsov alatt... Pedig akkor ez egy keresett foglalkozasi ag volt...:o))))
magyarbakancs
@dr. prédikátor: Viktor szopkin te geci!!! Irány Grác az elmegyógyintézet!!!
Kevés lenne neki.
Egy egész ideggyógyász,Pszichiáter hadsereg kell ,hogy rendbe rakják neki az egóját.
magyarbakancs
@karma1: Akkora májam a kárörvendezéstől ,hogy nem is tudom lemérni.
karma1
@magyarbakancs: Hat mit mondjak, en az utolso pillanatig itt izgultam, hogy jaj, csak legalabb a 160 ezer alairas meglegyen, mert ha 16 ezer nem lesz ervenyes, akkor a 138 ezer attol meg meglehet...Borzasztoan orulok, es buszke vagyok arra, hogy a pestiek nem hulyek es vegre a sajat kezukbe veszik a sorsukat, A videknek is be kellene latniuk, hogy igy az o zsebukbol se huznak ki sulyos penzeket, mert a budapesti olimpia nem a sportrol, hanem a nagyobb volumenu lopasrol szolt volna eredetileg...
magyarbakancs
@karma1: Ki álltam az utcára és akit tudtam ,hogy fideszes kiabáltam neki Mocskos Fidesz.
Qqberci
266151 ellenséges ügynök, csak Budapesten... Elgondolkodtató...
nusika
...mondták, hogy Budapest rendezi az olimpiát...de az egész ország gazdasági növekedésétől vagy ...függ!! a bizonytalan!!! jóslatok is sok pénzbe kerültek, hááááát még a többi ...
index.hu/mindekozben/poszt/2017/02/16/gdp/
sokanvagyunk
Ennyi árulóval lehet a fővárosban főpolgármesterséget szerezni.
eugen4402
Na ugye!!! Tudtam már az elején, hogy ezek idegen ügynökök! Tudjuk jól, a háttér-hatalomnak semmi se drága, ha nekünk keresztbe kell tenni... Bár ezek inkább egy távoli bolygóról érkeztek, mert azt rebesgetik, hogy azt a Magyar Nemzeti Olimpiát az Alfa Centaurin akarják megrendezni. Majd akkor mi nevetünk Párizson és Los Angelesen... :-)))
Györe-Juhasz Eva
@papa.49: 9:42 Szerinted miből ? Amit az èvek alatt ősszelopott az emberektől ?
Ó nem ne fizesse,az nem az ő vagyona ,azt már 1 x kifizettèk a jobbágyok,ha akarják,ha nem az övèk.
Elkobozni az összes kastèlyt,üzemet,yachtot,szigetet,egyszóval mindent amit az ellopott közpènzekből megszerzett, az egèsz rokonsága beleèrtve Lèvait,ès ennek a hordának minden le ès felmenője úgy szintèn.
karma1
@magyarbakancs: Ezt jol tetted,... Szerintem mar nem sokaig huzzak... Kezdenek nagyon nevetsegesse valni, es a humor ol...:o)))
bakegya
@papa.49:nekem is ez ugrott be de nekem még sok minden megy egyedül is,de ehhez sajnos még kevesen vagyunk-de érik a dolog...
Jozefina
A csuti patkány teljesen megzavarodott!!! Elmebajos!!!
Lepényleső
Ezek akkor már a spájzban vannak,a bán fejéhez mikor jutnak?
Pálinkafőző Rézüst
Mondja ezt egy Soros által pénzelt hernyó...
@Jozefina: a patkány gerinces állat...
solidedge
Orbán túl sokat képzel saját és a többi idióta pártról. Úgy gondolja, hogy pártok nélkül a nap se kel fel. Nagyon sokan zsigerből utálják az összes bal és jobboldali megélhetési bűnözőt a parlamentben. Viszont ellenzik az olimpia megrendezését. Meggyőződésem, hogy ők vannak többségben.
F_Viktor
Ellensegrol beszel orban? Uzent a birka hiveinek, legalissa tette a pofozkodast, uveggel valo tamadast, a terrorizalast?
Nessy
@F_Viktor: Kell valami a híveknek. Már évek óta nem verték szét a belvárost, nem gyujtogattak, dobáltak követ, palackot. Legalább az üres palackkal fejbe lehetett verni valakit! Még a foci szezon sem kezdődött. Kell egy kis "békés szórakozás". Panem et circenses! Kenyér drága, legalább cirkuszolhassanak egy kicsit ingyen és bérmentve!
bakegya
@F_Viktor: nem kérdés ez az eszement erőszak kellett ránk hozni ennek a szemét narancstálib csürhének.Szerintem a PHARANON HAVERREL KÖTÖTT ÜZLETELÉSEIKRŐL EL KELL TERELNI A FIGYELMÉT A PLEPSZNEK-MERT UGYE A JÓ ARABBAL IGEN VIRÁGZÓ TERRORCSELEKET KÖVETETT EL A NEMZET VŐJE-aztán ott van még A LÉVAI gizi "aranyalma ÜZLETI TÖRLESZTÉSE IS AMIT A MÉSZÁROS LÖLŐ PENGETETT LE,3.5 milliáérdotVan mit piszkálni,de teknős vicctor cselezget a lopottholmival-A sajtó is arra kellett neki,hogy legyen mivel a közérdeklődőket csapdában tartani!
papa.49
@Györe-Juhasz Eva: Úgy legyen ahogy írtad!!!
panellproli
Egyre paranoiásabb a főpatás ördög fattya!
Edmond Dantes
Nem pontosan értem,hogy mi a problémájuk? Megkapták a lehetőséget,hogy Budapest népe kifejezhesse a Fidesz iránti szeretetét azzal,hogy az olimpia mellett szavaz.Hiszen Magyarország ma már annyira jól teljesít,annyira erősödik,hogy már csak az olimpiai rendezés maradt hiátusként.Vagy nem igazak,hazudnak a plakátok???Esetleg még a Fidesz is,netántán még a vezér is??Na,ne!!!
verőce21
@bakegya: (14:47) Miben tévedek, bekegyula?
Én sohasem szoktam tévedni! :)
bakegya
@verőce21: jó neked,de ki az a gyula???D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.