Szombat délutáni országértékelő beszédében keményen nekiment Gyurcsány Ferencnek Botka László. Szerinte csak akkor van esély győzni 2018-ban, ha eltűnik a közéletből az,

„aki a választók szemébe hazudott”.

Világosan beszélt arról, hogy szerinte a 2018-as választás és a baloldal, illetve Magyarország sikerességének alapvető kritériuma, ha Orbán Viktor mellett Gyurcsány Ferenc is távozik a közéletből.

Gyurcsány a beszéd után Facebookon reagált:

„A választók eldöntik, hogy kinek van helye a demokratikus magyar közéletben. Én, választóként Botkának is helyet adnék. Sőt, sok sikert kívánok neki"

Botka a többi baloldali politikustársát sem kímélte, azt mondta:

Minden szavazóra szükség van, de nem minden politikusra: akik eljátszottak a bizalmat, vonuljanak hátra.

Az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt politikus azt mondta a szavazók többsége gyökeres változást akar. Azt akarják, hogy olyan vezetők vegyék át az ország irányítását, akik nem taposnak a kisemberek fejére és kihúzzák Magyarországot a gödörből, akiknek elveik vannak és az erkölcsi iránytűjüket nem a pénz mozgatja.

Akik nem istenítik a Horthy-rendszert, de nem akarják visszacsempészni a Kádár-rendszert sem, akik nem kérnek a 2010 előtti kormányok önpusztító politikájából, de a 2010 utáni éra arroganciájából és legfőképp urizálásából sem

- sorolta tovább a szocialista politikus a megítélése szerint a választók többségének elvárását a Szabad Sajtó Alapítvány rendezvényén.

Szerinte az állami szintre emelt korrupció megzabolázásával, a politikával egybenőtt oligarchák megállításával és következetes megadóztatásával jut elegendő forrás az oktatásra és az egészségügyre.

„Az urizálásnak véget vetünk. A korrupt politikusokat elzavarjuk”

- mondta, megjegyezve, hogy skandináv mintára mindenki adóbevallása nyilvános és megismerhető lesz, aki pedig állami közbeszerzésen indul, vagyonnyilatkozatot kell tennie.

Botka László azt ígérte, soha többé nem hagyják választóikat cserben és nem kötnek szövetséget a Jobbikkal, hiába öntötte le magát az ellenzéki párt vezére „nyolcvan kiló cukormázzal”.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@justhpeter: Ez arra elég lesz hogy bejussanak a mszp. a parlamentbe, oszt. jónapot))))))
Újabb 4 év a langymeleg takonyban, jó pénzért, felelősség nélkül)))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
aremy
és mi van a ti nagyon öregjeitekkel mert velük csak lubickolni fogtok a levesben.
papa.49
@justhpeter: Ez arra elég lesz hogy bejussanak a mszp. a parlamentbe, oszt. jónapot))))))
Újabb 4 év a langymeleg takonyban, jó pénzért, felelősség nélkül)))))))))))))
lusta
Ebből nem lesz sem összefogás, sem kormányváltás. Köszönjük szépen.
emerencia
@justhpeter: Nekem az nem jött be, hogy támad balra. Össze kellene fogni vagy legalább diplomatikusan megbékélni mindazon baloldaliakkal akiknek elege van a mostani rezsimből. Könnyen bukta lehet ebből mert ha ez mentalitás elhatalmasodik rajta, fel fogja őrölni az erejét. Ezzel csak Orbánék malmára hajtja a vizet. Ez a beszéd engem nem nyugtatott meg 2018-at illetően. Még mindig bennem van a kisördög, amely azt mondja: nem akarnak ezek kormányozni, csak jó zsíros ellenzéki pozíciókat szeretnének elnyerni. Bár ne lenne igaza. (Mármint na kisördögnek.) Sok dologban egyetértek Botkával de a baloldallal való viszonyában én is többet vártam.
nyanya001
Te is odakerülsz mit gondolsz miért ment Szegedre az Orbán ?
Az MSzP-t alaposan leamortizálta évekkel ezelőtt , persze ebbe ti is benne voltatok, vagytok !
Azt hiszed rád volt kíváncsi ?
Beígért a szegedieknek sok mindent.
Nektek Orbán az igazi ellenségetek rá koncentráljatok !
kisrigó
Szerényebben kedves Botka László! Ezzel a "válogatással" gyengül a baloldal. Ja, hogy mi mondjuk meg, hogy ki a becsületes balodali?! ( Mi volt a négyszemközti tárgyalás témája orbánnal? Engem, mint baloldali szavazót érdekelne!)
aremy
@kisrigó: az nem tudod meg soha olyan mint a 3/3 no mert ezt sem!!!
feleselek
Ezt beszélték meg orbánnal a találkozón... "Oszd meg és uralkodj"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.