„Mi épp így kezdtük, de a kormányon lévő Fidesz is, amikor még friss, új erő volt”

– mondta Vona Gábor a Die Presse osztrák lapnak.

„Tipikus magyar sajátosság: amikor a rendszer megcsontosodni látszik, jönnek a diákok és szétzúzzák azt”

– fejtegette a Jobbik elnöke a Momentum felbukkanása kapcsán. Ők is az egyetemekről jöttek, onnan csatornázták be új, forró témáikat a politikába  – tette hozzá.

 A Die Presse cikkében főként a Momentum esélyeit latolgatja a szerző, Boris Kálnoky. Mint írja, a most párttá alakuló szervezet programját a Momentumon túl még nem igazán ismerik. Annyi látszik egyelőre, hogy pozitívan állnak a melegházasság kérdéséhez, és visszavezetnék a progresszív adózást – tette hozzá.

„Veszély a Fidesz számára? Akár esély is lehet, hogy az ellenzék még megosztottabbá válik”

– zárta sorait a Die Presse szerzője.

A Momentum pénteken jelentette be, hogy 266 151 aláírás gyűlt össze az olimpiáról szóló népszavazásra. Ez majdnem a duplája annak a 138 ezernek, ami szükséges ahhoz, hogy kiírják a helyi referendumot. Közben ugyanakkor úgy tűnik, a kormány már kifarolna az olimpiarendezés mögül, és csupán budapesti ügynek mutatná azt – írja az mno.hu.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Vona: a Fidesz és a Jobbik is úgy indult, mint a Momentum.

De nem biztos, hogy belőlük is tolvaj, hazaáruló suttyó lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Vona: a Fidesz és a Jobbik is úgy indult, mint a Momentum.

De nem biztos, hogy belőlük is tolvaj, hazaáruló suttyó lesz.
nyanya001
Meg az FKGP akik a hátukon vitték be az Orbánt 1998-ban.
aremy
vona téged és a csapatodat a fidesz szart!ennyit az indulásotokról!
karma1
Elmeletileg mindenki embernek szuletik, aztan lesz beloluk ember: VAGY politikus...:o)))
quadrocopter
A saját lábon álló dakata harczos meg hallgat, mint bélsár a gazban!
karma1
@aremy: Az is egy valtozata az "ember"-nek,...:o))))
karma1
@aremy: Mindenkinek a karmaja hatarozza meg, hogy mi lesz belole: a vilag ugy van berendezve, hogy nincs ket egyforma ember, csak nyomokban hasonlokeppen gondolkodo...Van, akibol professzor lesz, pedig alkoholista csaladbol jott, a masik egykekent is hiaba szuletett a keszbe, az orban csaladba, akkor is csak egy darab szar lesz belole...
emerencia
@Cefi: Az a szakállas vezetőjük még nem tanulta meg az együttműködést másokkal és voltak magas lovas megnyilvánulásai de még változhat. Hogy mi lesz belőlük? Ez még a jövő zenéje. Éppoly valószínű, hogy követni fogják idővel dicstelen elődeiket mint az, hogy normalizálódnak. Az utóbbiért drukkolok nekik.
Cefi
@emerencia: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess" -legalábbis elsőre. Hisz még nem is párt. De ha az lesz, életemben először leszek párttag.
emerencia
@Cefi: Nem ítéltem csak véleményt nyilvánítottam. Kívánom, hogy sikerüljön náluk pártaggá lenned mert az azt jelenti, hogy a megfelelő irányban haladnak.
Cefi
@emerencia: Előbb legyenek párttá. A koalíció is belefér. A kétfarkúakkal. És akkor talán nem csak a szavazásra jogosultak 40%-a megy el a választásokra, mint az utóbbi két alkalommal.
emerencia
@Cefi: 2014-ben attól lettem ideges, hogy sokan mondták körülöttem, hogy azért nem mennek el szavazni mert a diktatúrákban úgyis mindig a diktátor győz. Orbánék úgy megpiszkálták a választási törvényt és megfizették a külmagyarokat, hogy ez ellen mi már aligha tehetünk bármit. Meg is lett az "eredmény". :-( Lehet, hogy én már csak egy álmodozó vagyok de még mindig az a fixa ideám, hogy egységesen fellépve a választáson 2018-ban győzhet a többség és elseperheti ezt az embertelen bagázst!
emerencia
@Cefi: A kétfarkúak nagyon aranyosak és sokat tesznek az országért. Csípem őket de sajna az nem megy, hogy kormányzó erők legyenek. Ahhoz meg kellene komolyodniuk a kommunikációjukban, akkor viszont elveszítik a lényegüket. Az ő szerepük, hogy felrázzanak bennünket az apátiából és jókedvre derítsenek. Ez egy nagyon fontos szelete a politikának! A kiegyensúlyozott, vidám emberek ugyanis sokkal fogékonyabbak a realitásokra mint a búvalb@szottak.
Cefi
@emerencia: Teljesen igazat adok. De az akkori választásokon nem volt ellenzék. Eddig nem is volt. Most azonban van remény. És támogatom őket. Önként, névvel, arccal. Elzavarni a fenébe a mostani politikai "elitet".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.