Megfürdött a Kaposvár melletti jeges Deseda tóban a nemzet rozmárja. Schirilla György extrém sportoló 5 év után másodszor tartott itt bemutatót, mintegy 10 percet töltött az alig 1-2 fokos vízben – írja a Hír TV.

Schirilla úszása előtt a helyi mentőegyesület tartott bemutatót a több száz fős közönségnek. Januárban a tó vize hosszú ideig be volt fagyva, a kaposváriak közül sokan korcsolyáztak itt, a biztonságosnak hitt jég egy alkalommal mégis beszakadt.

Ismét jeges vízbe vetette magát Schirilla György

A Desedán most vékony a jég, a part közelében egy részen az úszás miatt fel kellett törni. Schirilla György nagyjából 10 percet töltött az 1-2 fokos vízben. Bemutatóival ugyan az egészséges életmódot és a rendszeres testmozgást népszerűsíti, de nem ajánlja, hogy bárki utánozni próbálja:

Azért kihívás volt, mert sok-sok jégtáblával találkoztam, és most is, ahogy mozgatom a kezemet, érzem, hogy lefagyott ez alatt a nem is tudom hány perc alatt. Mert az emberi test azért gyakorlatilag nem erre született, hogy ilyen hideg vízben legyünk, de meg lehet tanulni

– tette hozzá a nemzet rozmárja.

Schirilla idén még két alkalommal, a Balatonban és Győrnél a Dunában úszik.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

huKKK
@Csizmás Kond: Ajánlja. A zöldséget.
@qxy: " rég meg döglenek amikor én még úszok a Tiszába"
Ezt lehet jól is többféleképpen érteni.
Csizmás Kond
...ha annyira egészséges akkor miért is nem ajánlja ???
qxy
az apja egyszer azt mondta Szegeden aki húst eszik az mind dög evő. és be majszolt egy gőz gombócot. rég meg döglenek amikor én még úszok a Tiszába és mit ád a jó Isten,
május 13. – Budapest, 1999. február 3.Béke poraira.Nagyon sokan le baszták akkor Szegeden ezért a kijelentéséért és amikor ki mentették a vízből,mert nem tudott tovább úszni csak nevettek rajta. .-Mi van? apukám? kevés gőz van a gombócba?
Ha tényleg egészséges, ám legyen. a vega az is egészséges, ám legyen. de mégsem mondom hogy a vegák meg marhák, hisz azok esznek zöldet. De a fogazat alapján,kissé gondot okoz nem? vagy a vegáknak redős a fogazatuk?
huKKK
@Csizmás Kond: Ajánlja. A zöldséget.
@qxy: " rég meg döglenek amikor én még úszok a Tiszába"
Ezt lehet jól is többféleképpen érteni.
qxy
@huKKK: egyik alkalommal, a vegásoknak csináltam a fogadást 150 személyre. Na nem hagytam ki, meg kérdeztem nem egyet, miért vega.-mert, sajnálom azállatokatazééé. .- Na én meg. .- a szegény salátát le vágják,ki zsakítják a földből, pont akkor amikor büszke magára milyen szép, te haza viszed, ha nem eszed meg, be a hűtőbe, majd másnap, De már az neked nem friss és kidobod. Na ez tudtad hogy él?? és ha hangja volna, hány napot is sír, haldoklik míg te úgy nem döntesz hogy szemét? Vagyis, te végig nézed a haláltusáját, szenvedését és ha nem akarod kidobni be zárod egy légtelen zacskóba hogy szép lassan fulladjon meg.
Én meg, mint hentes, jön a malac,egy szúrás és vége az életének. Na,?? szerinted, ki tesz jobban többet az " élő világért?? ha azt nézzük, akkor ti szadista állatok vagytok akik akkor is halálra ítélitek szegény répát ha nem kell?? Ne tudjátok meg hányan mondtak le a vega kajáról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.