A Momentum egyik célja volt, hogy ne legyen olimpia, a másik, hogy legyen az ügyről népszavazás – mondta Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője a HVG-nek adott interjújában, ennél merészebb ígéretekkel azonban úgy érzi, még nem állhatnak elő.

A most párttá alakuló, és országjárásba kezdő szervezet azért válhatott szimpatikussá az embereknek, mert

azt érezték, nincsenek hülyére véve, és általa megüzenhetik, hogy senki sem dönthet a fejük fölött. Mi ehhez inspirációt tudtunk szolgáltatni. Valaki ezt bátorságnak hívja, mi állampolgári kötelességnek.

Fekete-Győr elmondta azt is, a jelenleg 143 tagot számláló Momentumnak azért kell párttá alakulnia, mert a rendszerszintű változtatásokhoz az erőforrások feletti rendelkezési jogra van szükség.

Nem ígér 2018-ra rendszerváltást a Momentum

Fekete-Győr szerint a 2018-as választáson már lesz az összes egyéni választókörzetben önálló momentumos jelölt, de

irreális azt várni a Momentumtól, hogy 2018-ban megcsinálja a rendszerváltást. A lendület már megvan, de még növelnünk kell a “tömeget”. Adott a potenciál, a NOlimpia-kampány alatt azt láttuk, hogy az embereknek igényük van a hiteles és pozitív üzenetekre.

A Momentum vezetője szerint a Fidesznek eddig nagyon kényelmes helyzete volt, az ő dolguk egyelőre az, hogy ellensúlyként működjenek.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Nem adok sok időt, ezeket is vagy megveszik kilóra (mint a netadónál: menjetek szépen haza) vagy kicsinálják őket.
Ha nem akarnak mindent, nem lesz semmi!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
huKKK
Hála a Momentum fûtetlen helyeken végzett áldozatos munkájának,
mi, budapesti lakosok fûtött helyeken szavazhatjuk meg az olimpiát!
Köszönjük.
elnyomott
Nem adok sok időt, ezeket is vagy megveszik kilóra (mint a netadónál: menjetek szépen haza) vagy kicsinálják őket.
Ha nem akarnak mindent, nem lesz semmi!
huKKK
Én sem ígérek semmit.
Csak vért és könnyeket.
adrenalink
@Szeparepa2: sacc/kb mikor, mert már olyan régóta írod, de különösebb mozgást nem tapasztalok ez ügyben...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.