A Tv2 Mokka című reggeli műsorának volt vendége a Budapest2024 egyik reklámarca, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.

A sportoló nyíltan vállalta a véleményét:

Én úgy gondolom, hogy az, hogy a magyar választópolgárok – élve az alkotmányos jogukkal – arra gyűjtenek aláírást, és aláírják azt az ívet, hogy legyen egy népszavazás egy egyébként nagyon fontos témában, ami az ország egészét érinti, a társadalmunk egészét érint, az semmiképpen nem lehet egy csalódás

- mondta. Szerinte az emberek döntöttek, az olimpia ügyében maguk voksolnának arról, hogy az legyen-e, vagy sem.

Kiáll a népszavazás mellett Szilágyi Áron

Én ezt jónak találom, és úgy gondolom, hogy ennek van helye, és természetes, hogy ilyenkor a politikai pártok is felszólalnak, de szerintem sokkal fontosabb itt a civil szervezetek és maguknak az embereknek a véleménye

- jelentette ki az olimpiai bajnok, aki arra biztat mindenkit, hogy hallgassa meg a most induló párbeszédet a budapesti pályázatról, ahol ő is elmondja majd a véleményét.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A srác nagyon korrekt álláspontot fogalmazott meg. Ő a lakosságra bízná, hogy akar olimpiát vagy sem. Mert milyen olimpia lenne az ami széles kőrben nem támogatott?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
A nép szavazza le orbánt és tarlóst!!!
Kutyuska
@human: Szerintem is korrekt. Egyébként meg nem értem, ha Orbán, Tarlós és a többi hazaárulózó szerint hatalmas a támogatottsága az olimpia rendezésének, miért baj, hogy népszavazást akarnak az emberek. Nincs mitől félniük, csak megerősítené őket abban, hogy tényleg támogatja a lakosság a rendezést.
Nessy
A vívók mindig az értelmiséghez tartoztak! Jó, volt kivétel, amelyik erősítette a szabályt. :-))
Ez korrekt hozzáállás!
Qqberci
@Nessy: "Jó, volt kivétel, amelyik erősítette a szabályt"

Kitalálom: álamfő volt?...
quadrocopter
Valaki adjon egy kotelet a kajmán mancsába, hogy ne kelljen keresgélnie!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.